Az anarchizmus pápája

Forradalmi agitátor, termékeny politikai író volt, "nagy lázadó, a rombolás szelleme", Marx elvbarátja és kérlelhetetlen ellenfele. 187 évvel ezelőtt született az anarchizmus pápája, Mihail Bakunyin.

Bakunyin (1843)
"Jelen elítéltet a szenátus határozatának értelmében megfosztjuk nemesi címétől és rangjától, Oroszországban történő megjelenése esetén pedig Szibériában végzendő kényszermunkára ítéljük."

Az ítéletet Oroszország Államtanácsa egy mindössze harmincéves orosz nemes felett hozta, akiről akkor még csak nem is sejtik, mennyi gondot és félelmet fog okozni nemcsak a cári Oroszországnak, hanem Európa szinte valamennyi uralkodójának.

"A pusztítás szenvedélye teremtő szenvedély"

Az orosz forradalmár és anarchista Bakunyin (1814-1876) Moszkva közelében, arisztokrata családban született. 14 éves korától egy szentpétervári tüzérségi akadémián tanult. Később a birodalmi testőrség tagjaként a lengyel határon szolgált. Mikor állomáshelyét engedély nélkül otthagyta, hogy Moszkvába menjen filozófiát tanulmányozni, épp hogy elkerülte a letartóztatást és a dezertőrnek járó súlyos büntetést.

Hogy tanulmányait befejezze, Berlinbe utazik, ahol az ifjúhegeliánusokként ismert radikális Hegel-követők hatása alá kerül. Drzedába költözik, ahol 1842-ben egy radikális lapban megjelenteti első forradalmi hitvallását, mely az azóta elhíresült szavakkal végződik: "a pusztítás szenvedélye teremtő szenvedély."

A cikk megjelenését követően parancsot kapott, hogy azonnal térjen vissza Oroszországba. Ő azonban maradt, ezért megfosztották útlevelétől, nemesi rangjától és szibériai száműzetésre ítélték.

Rövid svájci és belgiumi tartózkodás után Bakunyin Párizsban telepedett le. Megismerkedett Proudhonnal, Marx-szal és lengyel emigránsokkal, akik hatására egyesíti a szláv népek nemzeti felszabadítását a társadalmi forradalom ügyével. 1848-ban Párizsban belekóstolt az utcai küzdelembe, majd keletre indult, hogy Németországban és Lengyelországban csatlakozzon a forradalmi mozgalomhoz.

Az 1848-as pánszláv kongresszus idején megírta első nagyobb ívű politikai manifesztumát, a Felhívás a szlávokhoz-t. Ebben az Osztrák-Magyar Monarchia eltörlését hirdette, és azt, hogy Közép-Európában hozzanak létre egy szabad délszláv államokból álló föderációt. A jövendő forradalom megvalósítóit a parasztokban, különösen az orosz parasztokban látta.

A Péter-Pál-erőd
Hamarosan ismét forradalmi megmozdulásokba keveredik, de ezúttal - 1849 májusában - már nem tudta elkerülni a letartóztatást. Bakunyin híresen erős fizikumának és friss, erős szellemének nem árt a börtön, sőt kivégzésének hírére sem tört meg. Jellemző azonban, hogy amikor közölték vele, hogy a kivégzés helyett kiszolgáltatják Oroszországnak, az összeomlás szélére kerül: "ettől annyira megijedt, hogy remegni kezdett. Kész vagyok meghalni, mondta, de a kiadatásra nem."

1851 májusa már a szentpétervári Péter-Pál várbörtönben éri. Talán kevesen ismerték annyira Oroszországot, mint Bakunyin, aki nagyon jól tudta, hogy az orosz medve szorításából nincs kiút, és azt is, hogy miután megfosztották nemesi rangjától, mint köztörvényes bűnözőt minden további nélkül halálra botozhatják. Miklós cár azonban más tervekkel fogadta: rákényszerítette, hogy "gyónjon" meg, így csikarva ki értékes információkat, és így alázva meg a forradalmárok példaképét, a büszkeségére közismerten érzékeny foglyot. Bakunyin 24 órát kapott, ír vagy meghal vagy - ha mégis "megkegyelmeznek" neki - élete végéig egy sötétzárkában, teljes némaságban élőhalottként vegetál. Bakunyin az írás mellett döntött.

I. Miklós
"Midőn Ausztriából Oroszországba hoztak, tisztában lévén az orosz törvények szigorával és az Ön leküzdhetetlen gyűlöletével mindennel szemben, ami csak hasonlít is az engedetlenségre, nem szólva az Ön felséges uralkodói akarata elleni nyilvánvaló lázadásról... azt mondtam magamnak, hogy immár csak egyet tehetek: tűrni a végsőkig, és arra kértem Istent, adjon erőt, hogy méltó módon, hitvány gyöngeség nélkül ürítsem ki a keserű poharat, melyet én készítettem magamnak" - kezdi az azóta világszerte híressé vált Gyónását. (A Gyónás külön érdekessége, hogy a cár ceruzajegyzeteit is tartalmazza. Magyarul 1983-ban jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában).

Művét a szlávok iránti szeretet és a germán népekkel szembeni szkepticizmus - sőt gyakran érezhető gyűlölet - is jellemzi, s ez még a cár figyelmét is felkelti, de mégsem hozza meg számára a várva várt szabadulást.

Hat évet töltött különböző orosz börtönökben - közben egészségi állapota súlyosan megromlott - míg végül Szibériába száműzik. Szibériából - a száműzött forradalmárok között elsőként - sikerült megszöknie, és egy amerikai hajóval Japánba menekült, onnan Kalifornián és New Yorkon keresztül Angliába utazott. Londoni tartózkodása alatt újra felvette a kapcsolatot régi barátjával, Herzennel, az orosz emigránsok vezető személyiségével, akit 1847-ben, Párizsban látott utoljára. Bakunyin azonban nehezen találta meg a közös hangot a Kolokol (Harang) című lap szerkesztőjével...

Mikor 1863-ban kitört a lengyel felkelés, Bakunyin a hajónyi lengyel önkéntessel azonnal a Baltikum felé indult, de csak Svédországig jutott el, ahol egy eseménytelen nyarat töltött. 1864 elején Olaszországban telepedett le, ahol négyéves tartózkodása alatt kidolgozta anarchista hitvallásának az alapjait, melyet később rendszertelenül, de annál hevesebben fog hirdetni. Olszországban kezdte kiépíteni "anarchista hálózatát", mely részben valódi, részben kitalált forradalmi szervezetekből állt.

Bakunyin nemcsak a kapitalizmus kritikusa volt. A huszonegyedik századból visszatekintve rendkívül élesen látta a marxi eszmék térnyeréséből eredő veszélyeket.

Bakunyin és Marx

Bakunyin halála előtt
Bakunyin életének egyik legfontosabb epizódja a Marx-szal folytatott vitája volt. 1868-ban, genfi lakosként csatlakozott az Első Internacionáléhoz, a szervezett munkásosztály pártjainak szövetségéhez. Bakunyin azonban híveit a Szociáldemokrata Szövetségbe tömörítette, amit ő az Internacionálé belső avantgárdjaként képzelt el.

Ám az Internacionáléban nem fért el két ilyen erőteljes, ám össze nem illő személyiség, akik sok kérdésben nem érettek egyet. Marxnak az 1872-es hágai kongresszuson egy olyan intrika segítségével, melynek kevés köze volt a vita okaihoz, sikerült elérnie, hogy Bakunyint és követőit eltávolítsák az Internacionáléból.

Bár Marxot elkötelezett forradalmárnak tartotta, meggyőződése volt, hogy a marxi rendszer kiépítése a kapitalista elnyomást szükségszerűen egy más elnyomásra, az államszocializmus elnyomására váltja fel.

Hevesen támadta Marx gondolkodásában a gazdasági determinizmust. A "lét meghatározza a tudatot" elgondolással szemben, amely szerint a társadalom gazdasági szerkezete meghatározza a történelmet és az ideológiát, az emberek életmódját és világképét, Bakunyin hangsúlyozta az ember aktív részvételét történelmének és sorsának formálásában.

Élete utolsó évei a betegséggel való viaskodással telt, miközben anyagi helyzete is súlyosan megromlott. 1876 júniusában egy szegények számára fenntartott kórházban halt meg, Svájcban.

BK.

Ajánló: