Egy halálra ítélt terv előélete<br/>

Hatvan évvel ezelőtt, 1941. június 22-én, amikor Hitler háborút indított a Szovjetunió ellen, nem gondolhatta komolyan, hogy megszálljon egy több mint 22 millió négyzetkilométer területű országot, amelynek háromnegyede Ázsiára esett.

Az akkor kétszázmillió lakosú Szovjetunió 1941-ben már a világ egyik gazdasági nagyhatalmának számított. A német-szovjet háború kirobbantásakor Németország 7,3 milliós hadsereggel, óriási hadiipari potenciállal és a korszerű hadviselés kétéves tapasztalataival rendelkezett. A Barbarossa-terv, a Szovjetunió elleni hadműveletek terve a szovjet hadsereg fő erőinek megsemmisítését, az Arhangelszk-Asztrahany vonal elérését irányozta elő. A német stratégiai elgondolások mozaikokból rekonstruálhatók, amelyek mindmáig nem adnak teljes választ arra a kérdésre, hogy mi indította a berlini vezetést az irreális vállalkozásra, miért vágta a német fejszét a túlontúl vastag szovjet fába...

Fő cél: a Szovjetunió megsemmisítése

Az elmúlt hat évtizedben sok kísérlet történt annak kiderítésére is, hogy a keleti hadjárat mennyire volt német kezdeményezés és mire számított, mit akart elérni a német vezetés. Túl a legváltozatosabb találgatásokon egy dolog vitathatatlanná vált: a második világháború nem mellékes körülményekben, esetleges döntésekben, véletlenekben gyökeredzett, nem államférfiak, hadvezérek elhamarkodott ötletei, meggondolatlan cselekedetei váltották ki. Ez vonatkozott a Barbarossa-műveletre is, amelynek elsődleges, meghatározó politikai célja a Szovjetunió megsemmisítése volt, ideológiai, politikai, katonai és gazdasági értelemben. A fontossági sorrend itt nem mellékes, és nem véletlen, hogy a német-szovjet háborúban mindvégig a két ország uralkodó pártja töltötte be a fő irányító, mozgósító és világnézeti-propagandista szerepet. És az sem véletlen, hogy a második világháború, a német agressziók közvetlen előkészítési folyamatában a döntő mozzanat a nácipárt, a "Nemzetiszocialista Német Munkáspárt" és Adolf Hitler hatalomra jutása volt.

Hitler birodalmi kancellársága kezdetén eléggé átfogóan meghatározta a náci párt fő céljait a német szárazföldi csapatok és a haditengerészeti erők főparancsnokának: "A marxizmus gyökerestől való kiirtása... A demokráciának, ennek a halálos fekélynek a kivágása... Keleten új élettér meghódítása és annak könyörtelen elnémetesítése." A nürnbergi per irataiból ismertté vált, hogy a legfelsőbb német vezetés a birodalmi kancellárián megtartott 1937. november 5-i tanácskozáson elhatározta: "minden más nemzetnél nagyobb életteret" szerez meg. A kevéssel ezután összehívott nemzeti szocialista pártkongresszust már egyértelműen szovjetellenes jelszavak uralták. A német vezetők a Szovjetunió elleni háborút "kemény diónak" minősítették és akkorra kívánták időzíteni, amikor a német birodalom elsősorban Nyugat-Európa elfoglalása révén megerősödik. A berlini kormány a kommunista- és szovjetellenességet arra is felhasználta, hogy "jó pontot" szerezzen nyugaton, megtévessze messzebbmenő tervei felől a nyugati hatalmakat, és azt a benyomást keltse bennük, hogy Hitler igenis keleten látja a fő és a közös fő ellenséget.

Bármennyire hangsúlyozta a német vezetés a Szovjetunió ellen tervezett háború világnézeti rendeltetését, mindig szem előtt tartotta az "élettér" megszerzését, gazdasági kiaknázását, fontos élelmiszerek és nyersanyagok kinyerését a megszállásra kerülő területekről. A "zöld dossziéba" került teendők mellett persze külön elgondolások születtek az oroszok "Ázsiába kergetésére", "a felsőbbrendű emberek diktatúrájának megvalósítására az alacsonyabb rendűek felett".

A hitleri Németország nyugati, északi és déli háborúi alapvetően különböztek a Szovjetunió elleni háborútól abban a tekintetben, hogy utóbbiban a német vezetés nemcsak területeket akart elfoglalni, hanem a társadalmi-politikai rendszer megsemmisítését is célul tűzte ki, míg az előbbiekben ilyen elképzelések nem érvényesültek. A fajelmélet alapján kidolgozott "Ost" terv ezen túlmenően több millió orosz, fehérorosz, ukrán, lengyel, cseh kiirtását, áttelepítését, rabságba vetését is előirányozta, hogy a "felszabaduló" területekre tízmillió németet telepíthessenek.

Az előkészületek

Hitler 1940. július 21-én utasította a német szárazföldi erők főparancsnokát, hogy "az orosz problémával foglalkozzanak". Július 31-én a hadműveleti tervek elkészítésén túlmenően a szükséges erők egyidejű összevonására is parancsot adott, az esetleges támadás időpontját 1941 tavaszában jelölte meg. Hitler célul tűzött ki bizonyos területnyereséget, de a hangsúlyt a szovjet állam felszámolására helyezte. Százhúsz német hadosztályt kívántak támadásba vetni a 180 hadosztályosra növelt Wehrmacht állományából. 1940 decemberében már annyira konkretizálódtak a tervek, hogy Hitler, aki a "szárnyakra" kívánt összpontosítani, és Leningrádnak, mint a szovjet rendszer politikai és világnézeti központjának elfoglalását tartotta elsődlegesnek, ellentétbe került a vezérkarral, amely Moszkva bevételét tekintette fő hadműveleti célnak. December 18-án Hitler kiadta 21. számú hadműveleti utasítását a Barbarossa-művelet előkészítésére. Ebben egyebek között az állt, hogy a Wehrmachtnak még az Anglia elleni hadjárat befejeződése előtt "gyors háborúban" le kell vernie Szovjet-Oroszországot.

Az előkészületeket 1941. május 15-re kellett befejezni, óvatossági intézkedésekkel álcázva azokat, minimálisra korlátozva a beavatott tisztek számát, akiket csak közvetlen teendőikről lehetett tájékoztatni. A "keleti kérdés" megvitatására 1941 februárjában összehívott tanácskozáson Göring kijelentette: "A feladat az, hogy az újabb keleti körzetekből minél nagyobb mennyiségű mezőgazdasági terméket, nyersanyagot és munkaerőt szállítsunk ki."

Hitler 1941. április 30-án döntött úgy, hogy az eredetileg jelzett május 15-i időpont helyett - az előkészületek elhúzódása és a balkáni hadműveletek miatt - június 22-én indítsák meg a Barbarossa-hadműveletet. 1941 első negyedévében a szovjet szervek 15-20-szor annyi német ügynököt fogtak el, mint egy évvel korábban. Német felderítő gépek az év első felében több mint 150-szer sértették meg a szovjet légteret. Áprilisban Churchill hívta fel Moszkva figyelmét a dél-lengyelországi erős német csapatösszevonásokra, ott azonban arra gondoltak, hogy London Anglia megmentése céljából akarja kiprovokálni Németország és a Szovjetunió háborúját. Maga Sztálin, akihez eljutottak más forrásokból is a német támadási szándékokra vonatkozó jelentések, úgy vélte, Hitler zsarolási akciójáról van csupán szó: újabb gazdasági és politikai engedményekre akarja késztetni a Szovjetuniót.

Ami Angliát illeti, a német vezetés gondolkodásában nem jelentkezett az a dilemma, hogy 1940-41-ben inkább a szigetországot foglalja-e el, vagy a Szovjetunió ellen forduljon. Közép- és Nyugat-Európa, nemkülönben Norvégia német kézen volt már 1940 nyarán és valóban megoldatlan feladat volt Anglia legyőzése, illetve megadásra bírása katonai-politikai eszközökkel. A francia fegyverszüneti megállapodás 1940. június 22-i aláírása után öt nappal Halder tábornok, a német szárazföldi erők vezérkari főnöke ezt jegyezte be naplójába: "A fő figyelmet Keletre kell fordítanunk. Angliának viszont, mielőtt még befejezi a harcot, és szabad kezet ad nekünk Keleten, valószínűleg még egyszer meg kell mutatnunk erőnket."

A német vezetés 1940 június-júliusában lényegében eldöntötte, hogy háborút indít a Szovjetunió ellen, és ez befolyásolta Anglia kezelésének további fordulatait. A Churchill-kormány visszautasította Berlin fegyverszüneti kezdeményezéseit, mire a németek - jóllehet nem állt rendelkezésükre elegendő eszköz az angliai partraszálláshoz és nem tudták kivívni a légi uralmat az angol légierővel szemben - az 1940. július 16-án kelt 16. számú "Seelöwe" direktívában Anglia elleni inváziót és bombázásokat irányoztak elő. Az aktus természetesen a hadászati megtévesztést is szolgálta, hogy eltereljék a figyelmet a keleti támadás előkészületeiről.

1940. augusztus 13-án megindult a német légi hadjárat Anglia ellen, előbb a légierő objektumainak, utána a nagyvárosoknak, majd a gazdasági központoknak és kikötőknek a rombolására. Szeptember 15-re virradó éjszaka több mint ezer német repülőgép támadta az angol fővárost. 1941 április-májusában a német légi akciók elapadtak, a Luftwaffe fő erőit keletre telepítették át. A német haditengerészet is megtette a magáét: 1941 júniusáig félelmetes, 4,5 millió bruttóregisztertonnás veszteséget okozott a brit kereskedelmi flottának.

Rudolf Hessnek, Hitler pártbeli helyettesének zavaros angliai küldetése 1941 májusában kudarcot vallott: Anglia nem volt hajlandó különbékét kötni Németországgal, amely keleten és nyugaton amúgy sem lett volna képes egyidejű komoly katonai erőkifejtésre.

A német stratégiai elgondolások illuzórikus volta a Barbarossa-művelet első nyolc-tíz hónapjában világossá vált, de ekkor már nem volt más kiút, mint beérni hadműveleti szintű részsikerekkel, nem volt visszakozás, csak visszavonulás. Jellemző körülmény, hogy 1941 decemberének első felében, amikor Moszkva térségében mínusz 28 fokig süllyedt a hőmérséklet, kiderült: a Wehrmacht szinte egyáltalán nem készült fel a téli hadviselésre. Ennek magyarázata azonban nem az volt, hogy rögtönzésekre kényszerült a keleti hadjáratban, hanem az, hogy a háború befejezését egyértelműen 1941 telének beállta előttre tervezte: a villámháborút nem "Tél tábornok" hiúsította meg. A téves helyzetértékelés nem volt a szovjet hadvezetés monopóliuma.

Pirityi Sándor

(MTI)

Ajánló: