Öngyilkos költők társasága - pszichológusok szerint a verssorokból kiderülhet a tragikus vég

Amerikai pszichológusok szerint az öngyilkos költők verseiből az önpusztító hajlam és a tragikus vég már jóval korábban kiolvasható.

"Mi a költő? Szerencsétlen ember, aki mély kínokat rejt szívében, de ajkai úgy vannak formálva, hogy miközben sóhajok és kiáltások hagyják el, úgy hangzanak, mint a szép muzsika." (Kierkegaard)

Mondják, a szenvedés, fájdalom vagy boldogtalanság nélkül elnémul a múzsa.  Közhely, hogy a boldogtalanság velejárója a művészlétnek, és talán az is, hogy a legnagyobb alkotások a szenvedés legsötétebb bugyraiban fogantak.

Szapphó

Talán ezért is van, hogy olyan feltűnően sok költő választotta az "értelmetlen" élet helyett a halált. Már a - szemünkben felhőtlennek tűnő - ókorban sem volt ismeretlen az öngyilkos költő képe: Szapphó a leszboszi fehér szikláról vetette le magát, mert imádottja, egy fiatal révészfiú tudomást sem vett az asszony szereleméről.

A már tizenegy évesen publikáló angol Thomas Chatterton (1752-1770) nem volt 18 éves, amikor megmérgezte magát. Az 1932-ben, harminchárom éves korában öngyilkos lett Hart Crane-nek szintén nehéz sors jutott osztályrészül: a századelő prűd Amerikája nem tolerálta a költő homoszexualitását, alkoholizmusát; szegényen és kitaszítottan élt, amikor 1931-ben - miután egy hajóútján megverték és kirabolták a matrózok - Havanna közelében a vízbe vetette magát.

Heinrich von Kleist

Heinrich von Kleist, a kitűnő német költő halála sem volt mindennapi. Szerelme bizonyságául megígérte egy asszonynak, hogy minden kívánságát teljesíti. A gyógyíthatatlan beteg nő könyörgött neki, hogy ölje meg. Ez volt a végső lökés a költő számára, hogy véget vessen tragikus életének, s mielőtt öngyilkos lett - végzett az asszonnyal.

Ahogy tehetségben, úgy - sajnos - az önpusztításban sem maradnak alul a nők. Sylvia Plath hosszú vívódás után 1963-ban, Az üvegbura megjelenésének évében vetett véget önkezével életének. A nagyszerű Virginia Woolf pedig a folyóba ölte magát.

Ha tudományos módszerrel nem lehet is előrejelezni az öngyilkosságot, amerikai kutatók most mégis arra vállalkoztak, hogy a költők szövegei alapján kimutassák az önpusztításra való hajlamot.

Különböző nemzetek öngyilkossá lett költőinek írásai olyan szavakat, nyelvi mintázatokat tartalmaznak, melyek későbbi sorsukra utalnak - mondják a kutatók.

Virginia Woolf

Egy számítógépes program segítségével, amely írásos szövegekben vizsgálja a szóhasználatot, a kutatók kilenc öngyilkos költő 156 versét és másik kilenc, természetes hallállal halt költő 135 versét vizsgálták. Arra az eredményre jutottak, hogy az öngyilkos költők vonzódtak az olyan szavakhoz, melyek a többi embertől való elszigeteltségükre utaltak, valamint arra, hogy sokat foglalkoznak önmagukkal.

"A legfontosabb eredmény az, hogy a nyelvhasználat alapján kimutathatunk a lelki egészségre utaló jellemzőket" - nyilatkozta a kutatás vezetője, James Pennebaker, a University of Texas pszichológiaprofesszora.

A kutatók John Berryman (1914-1972), Hart Crane (1899-1932), Szergej Jeszenyin (1895-1925), Adam L. Gordon (1833-1870), Randall Jarrell (1914-1965), Vlagyimir Majakovszkij (1893-1930), Sylvia Plath (1932-1963), Sarah Teasdale (1884-1933) és Anne Sexton (1928-1974) költeményeit vizsgálták, akik mindannyian öngyilkosok lettek.

Sylvia Plath

Műveiket olyan szerzők alkotásaival hasonlították össze, akik nemzetiség, kor, oktatás és nem szempontjából a lehető leginkább hasonlítottak hozzájuk. A vizsgált költők mindannyian amerikaiak, britek vagy oroszok voltak.

A kontrollcsoport a következőkből állt: Matthew Arnold (1822-1888), Lawrence Ferlinghetti (1919-től), Joyce Kilmer (1886-1918), Robert Lowell (1917-1977), Oszip Mandelstam (1891-1938), Borisz Paszternak (1890-1960), Adrienne Rich (1929-től) és Edna St. Vincent Millay (1892-1950).

Az öngyilkosságot elkövető költők többet használtak saját magukra utaló egyes szám első személyű névmásokat: "én", "engem", "nekem", "enyém" és kevesebb többes számú névmást, mint nem öngyilkos társaik.

Rövid szavak, komoly üzenetek

 "Az önazonosság, elszigeteltség és a többiekhez való kapcsolódás kérdéseire rávilágít a szóhasználat" - mondta Pennebaker. "Az egyik legárulkodóbb szó az 'én'. Az öngyilkosságra hajlamos emberek sokkal nagyobb arányban használják ezt a névmást, s ilyenkor jelentősen mérséklődik a más emberekre tett utalások száma."

Az öngyilkos hajlamú költők műveiben az öngyilkosságukhoz vezető szakaszban emellett általában csökkent a kommunikációval kapcsolatos szavak aránya is - "beszél", "mesél", "megoszt" (egy történetet), "figyel", "meghallgat" -, míg a nem-öngyilkos költőknél nem volt ilyen tendencia kimutatható.

Az öngyilkos költők több olyan szót használtak, melyek a halállal kapcsolatosak, de - meglepő módon - sem a negatív ("gyűlöl"), sem a pozitív ("szeret") érzelmi töltettel rendelkező szavak aránya nem tért el a két csoportnál.

Pennebaker elmondta, a korábbi kutatások rámutattak, hogy az öngyilkossági arány sokkal magasabb a költők, mint más írók, illetve az átlagemberek között, és a költők inkább depressziós hajlamúak, illetve nagyobb arányban veszélyezteti őket a mánikus depresszió.

Az öngyilkossá lett költők nyelvhasználata a kortárs költők esetében akár "az öngyilkosság nyelvi előrejelzője" lehet. "Nem valamiféle okozati összefüggésről van szó. Nem állítjuk, hogy ha valaki gyakran használja az 'én' szócskát, öngyilkosságot fog elkövetni. Egyszerűen a nagyobb veszélyt jelezheti" - jegyezte meg Pennebaker.

[origo]