Miről beszél a nyírfakéreg Ukrajnában?

Vágólapra másolva!
A nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv) a Halicsi téren végzett ásatásokkor - ahol Danilo halicsi fejedelem (1205-1264) szobrát készülnek felállítani - a régészek díszített nyírfakéregre bukkantak, ami arról tanúskodik, hogy a mai Lemberg területén jóval 1256 előtt éltek emberek (ekkor említik a krónikák először a várost).
Vágólapra másolva!

Volodimir Petehirics, az ukrán tudományos akadémia tudományos titkára az UNIAN hírügynökségnek elmondta, hogy 1984-1985-ben a Lemberg melletti Zvenihorodban már találtak írásos nyírfakérget, de ilyen, díszítéssel ellátott nyírfakéreg volt először került elő Ukrajnában.

A régészek egyelőre nem nyilatkoznak a lelet pontos koráról. Az ásatások során napvilágra kerül egy ismeretlen rendeltetésű épület, amely egyesek szerint templom lehetett, valamint a fejedelemség korából (XI.-XIV. század) származó számos használati tárgy, közöttük korsók, kerámiák, pénzérmék és egy harang darabja. Petehirics szerint a halicsi előváros területén (a mai lembergi Halicsi téren) talált tárgyak arról tanúskodnak, hogy a XIII. században Lemberg nagyobb kiterjedésű volt, mint amilyennek eddig feltételezték.

Az érdekes leletekkel kecsegtető ásatások folytatása azonban kétséges, mivel október 26-án ezen a téren tervezik felállítani Danilo fejedelem szobrát. A városi hatóságok a feltárás beszüntetése és jövő évi folytatása felé hajlanak. A tudósok azonban kételkednek abban, hogy a munkák folytatódnak, ha elkészül az emlékmű, hiszen az újabb ásatásokhoz meg kellene bontani a szobor alapzatát.