Városaink, a hangyavárak

Egy új amerikai könyv szerzője radikálisan új elméletet vázol fel városaink keletkezéséről. Az igazi, "nagy" városokat ugyanis senki sem tervezi. Egyszerűen teremnek - állítja a szerző. Mintha valamilyen varázslat hatására növesztenék kerületeiket, melyek századokon át virágoznak. Elég, ha a firenzei selyemnegyedre vagy a londoni Savile Row-ra gondolunk. A városok ugyanúgy saját ritmusuk szerint élnek, mint a többi élő, lélegző szervezet.

Városainkat csak akkor érthetjük meg, ha az élő szervezetek mintájára próbáljuk felfogni őket - állítja Steven Johnson, az Emergence című könyv szerzője. (Nem egy újabb katasztrófa-thrillerről van szó: akkor a cím Emergency lenne, a hazánkban is népszerű Emergency Room - Vészhelyzet című televíziós sorozat mintájára. Ha a szerző jóslatának megfelelően az angol Emergence kifejezés - mely felbukkanást, kialakulást, kiemelkedést jelent - valóban tudományos alapszókincsünk részévé lesz, "magyarul" bizonyára a latinos emergencia alakot használjuk majd.)

"Intelligens" hangyavárak

A város mint szuperszervezet a legjobban talán egy hangyatelepre hasonlít, melyben az önállóan igencsak butácska hangyák valahogy egy meghökkentően intelligens egészet hoznak létre. Mindkét eset az emergencia fogalmát illusztrálja, melynek eredménye olyan összetett egész, mely több, mint részei összege. Az emergencia egy másik népszerű példája az emberi tudat, mely spontán módon alakul ki, mikor sok milliárd összeszerveződött agysejt ingereket küld egymásnak.

Steven Johnsont az amerikai közönség mostanáig egy másik oldaláról ismerhette: a rendkívül népszerű - sajnos mára már már megszűnt - Feed című online magazin alapítója volt; s többek között ezen a fórumon is számos alkalommal kifejtette azt a nézetét, hogy a számítógépes grafika van olyan fontos kulturális jelenség, mint a könyv és a film.

Úgy látszik, a vérbeli írót még ez sem tarthatja vissza, Johnson ugyanis tollat ragadott, és megírta az Emergenciát, kísérletetet téve arra, hogy a tudományos laboratóriumok világából a közgondolkodás főáramába emelje át ezt a ma még kevéssé ismert fogalmat. Johnson szerint az emergencia ugyanolyan alapvető címszava lesz századunk enciklopédiájának, mint a múlt század végén egyik pillanatról a másikra intellektuális divatszóvá váló káosz kifejezés. S bár nem szerzőnk az első, aki a jelenséget leírja, de a téma érzékletes, életteli kezelése garancia arra, hogy az online világ után a szélesebb olvasóközönség sem fog csalódni Johnson tudományában.

"Annyi minden mutatja új arcát, ha az emergencia lencséjén át szemléljük" - mereng a 32 éves Johnson. "A városokat felfoghatjuk komplex, önszerveződő jelenségeknek. Vegyük például New Yorkot, ahol én is élek. Gyakran felülről szervezett rendszerként fogjuk fel a várost, amit a városvezetés irányít. De a szörnyű terroristatámadások után másképp történetek a dolgok. Az emberek önként segítettek, nem azért, mert a polgármester rájuk parancsolt. A város újra életre kelt, aminek egyetlen oka a hétköznapi emberek tömegeinek spontán összjátéka volt."

A hangyavárak rendkívüli mértékben hasonlítanak az ember városaira. Mikor több ezer hangyát figyelünk, amint otthonukból élelemszerző körútra indulnak, könnyen az a benyomásunk támadhat, hogy a háttérben egy rejtett koreográfus, egy hangyavezér bújik meg, aki átlátja az összképet, és irányítja a kis katonák mozgását. Az etológusok a megmondhatói, hogy nem így van - a közhiedelemmel ellentétben nem a hangyakirálynő irányítja a kolónia életét.

A hangyaviselkedést csak akkor érthetjük meg, ha elfogadjuk, hogy a raj logikája teljesen eltér az egyes hangyák logikájától. Eressz össze 10000 oktondi hangyát, és megvilágosodnak. Kiszámítják a legrövidebb utat, mely az élelmiszerforrásokhoz vezet. Nem csoda, ha a boríték-probléma és a karaván-probléma - hogyan lehet a legrövidebb úton a legtöbb várost meglátogatni - néven ismert matematikai fejtörőket tanulmányozó matematikusok is érdeklődéssel tanulmányozták a hangyák viselkedését. Ha eltüntetjük az élelemforrást, a kolónia hamarosan egy másik felé fordítja figyelmét.

A pletyka a város vérkeringése

A Rupert street régen -

A hangyatelepek azt a látszatot keltik, mintha intelligensek lennének, bár az egyes hangyáknak nincs fejlett idegrendszerük. Hogyan csinálják hát? A dolgozók nem sokat kommunikálnak egymással (körülbelül 20-féle jelből álló szótárral rendelkeznek, melyeket feromonjaik segítségével fejeznek ki), de néhány egyszerű szabályt követve mégis sikerül a rajt a táplálékhoz vezetniük.

Hangyatársai feromonjait szimatolva bármely hangya felmérheti, milyen messze van a legközelebbi élelemforrás. Ha a jelzés megbízható volt, és az adott helyen tényleg megfelelő táplálék van, hamarosan tíz, húsz, ötven hangya fog ott nyüzsögni; az ő feromonjaikat pedig már nem csak a közelben járó hangyák, de az egész boly érzékeli. Azáltal, hogy ezekhez a jelekhez igazítják viselkedésüket, "megtanulják" az ételhez vezető legrövidebb utat. A hangyák elszigetelt, kisléptékű tevékenységéből születik a hangyatársadalom viselkedése.

- és ma

"Végigmegyek az utcán, és észreveszek egy üzletet, amit korábban sohasem láttam. Bemegyek, veszek valamit, és megemlítem az ismerőseimnek is. Ők is odamennek, a bolt beindul, és hamarosan megjelenik ez az új városrész, teli menő butikokkal." Ez a vibrálás elsősorban azokra az útvesztőszerű városokra illik, amelyeket rengeteg utcácska szel keresztül-kasul, és A-ból B pontba nem csak egyféleképpen juthatunk el.

Azokban a városokban, ahol minden forgalmat a sugárutak bonyolítanak le, általában elhagyatott a mellékutcákat találunk. "A Times Square körül minden háztömbben van egy bár, egy étterem és legalább egy butik. Az utcák egész nap tele van emberekkel, mégsem zsúfoltak. De térjünk csak le egy forgalmas sugárútról! Az elhagyatott utcák siralmas látványt nyújtanak."

A pletyka - a helyi információáram - a város vérkeringése. Ezért fordulhat elő, hogy miután a várostervezők, akik egy régi környéket leborotválva felhőkarcolókkal zsúfolt városközpontot hoznak létre, akaratukon kívül gyakran hozzájárulnak a környező területek "elsivatagosodásához".

Az egész több részei összegénél

Agysejtjeink valami csodálatos, ez idáig megmagyarázhatatlannak bizonyuló jelenségnek, az öntudatnak adnak helyt. Lehetséges lenne, hogy a digitális hálózatok, mint a világháló is, valamilyen makro-intelligenciát hoznak létre? Johnson elveti az ötletet: bár a világháló valóban összekapcsolt elemekből áll, nem mutat semmilyen rendezettséget. Ha a web egy város volna, és az egyes dokumentumok épületek lennének, ez a város anarchikusabb lenne, mint bolygónk bármelyik települése; nem alakulhatna ki semmilyen magasabb rendű komplexitás. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy egy nap olyan világháló hozunk létre, mely képes lesz hasonló átalakulásra; de ha lesz is ilyen, bizonnyal más elvek mentén szerveződik egésszé, mint a mai legfejlettebb számítógépes hálózatok.

Az ostoba hangyák intelligens telepeket alkotnak. Nem hiányzik valami ebből az okoskodásból? Hol a középső kirakós darab? Hol az a vízválasztó, mely az alacsonyrendű és a magasrendű viselkedést elkülöníti? Johnson szerint a válasz a lehető legegyszerűbb: nincs hiányzó láncszem. Mint nevük is mutatja, az emergens jelenségek egyszerűen "emergálnak": kialakulnak, felbukkannak. Bármennyire koncentráljunk is, nem tudjuk fülön csípni azt a pillanatot, amikor a mennyiségi változás minőségi ugrássá alakul át. Egyszerűen el kell fogadnunk: világunk alapvető tulajdonsága, hogy az egész több részei összegénél.

BK.