Egy "igazi csillag"

Lehetségesnek tűnik, hogy a betlehemi csillag egy valódi, fényes csillag volt. A legesélyesebb jelölt az égbolt legfényesebb csillaga, a Szíriusz. Nem valószínű azonban, hogy ez a fényességét érzékelhetően nem változtató objektum újdonságként jött volna szóba, hiszen az emberiség már évezredek óta ismerte az égboltot. A Szíriusz évről évre feltűnt a téli éjszakákon, mindig a Nagy Kutya csillagképben (az ábrán), de ebben ma sincs és akkor sem lehetett semmi rendkívüli.

Ráadásul a Szíriusz nem felel meg annak a követelménynek, mely szerint a "csillag megállt". Csak egyetlen olyan csillag létezik, amely nem mozdul el az égbolton az éjszaka során: a Sarkcsillag. A Föld forgása miatt látszólag az összes többi csillag körülötte kering. Azon túl azonban, hogy nyilván a Sarkcsillagot is jól ismerték - hiszen többek között az északi irány megállapításának fontos eszköze volt -, a Jeruzsálemből Betlehembe tartó bölcsek azért sem láthatták, mert a hátuk mögött volt - ők ugyanis dél felé haladtak, s a "csillag előttük ment".

Tűzgömb

Egyes középkori források ragyogó, vakító fényű jelenségként számolnak be a betlehemi csillagról. Ez valószínűleg a túlzott hitbuzgóság eredménye, de azért megvizsgálhatjuk egy fényes meteor lehetőségét. Kedves Olvasóink már nyilván maguktól is rájöttek, hogyan lehet kizárni egy ilyen jelenséget: túl rövid ideig tart. A másodpercek alatt fellobbanó és elhamvadó tűzgömb nem lehetett elég kitartó ahhoz, hogy hosszú útjukon vezesse a bölcseket. Ráadásul egy ilyen jelenség legalább akkora riadalmat kelt, mint csodálatot - nem valószínű tehát, hogy ehhez kötötték volna egy király megszületését.

Üstökös

Tény, hogy a betlehemi csillag ábrázolásainak mintegy 30%-a csóvával mutatja a jelenséget, így jogosan merül fel a kérdés: üstököst láthattak-e a korabeli emberek? Bármilyen vonzó is a dolog, három ok miatt is kizárható ez a lehetőség. Az egyik a lélektani tényező: az üstökösök feltűnését mindig baljós jelnek tekintették a történelem során, mivel a görbült porcsóva kardra emlékeztette az embereket. Az üstökösök félelmet, rettegést váltottak ki, soha nem tekintették őket csodálatos események hírnökeinek. A másik megállapítás: mivel Jeruzsálemből nem látták, nem lehetett egy ilyen jellegű, feltűnő égi objektum. S ami még fontosabb: semmilyen ókori csillagászati feljegyzés nem számol be üstökösről Kr. e. 4 és 8 között, pedig a szomszédos időszakokból részletes leírások maradtak fent az ilyen égitestekről.

Nóva, szupernóva

Talán a legkézenfekvőbb megoldás, ha egy valóban ritka égi jelenséget hívunk segítségül, egy olyan új csillagot, amit azelőtt senki se látott. Tudjuk, hogy a nóvák és a szupernóvák megfelelnek ennek a feltételnek - olyan égitestekről van szó, amelyek fényessége hirtelen és nagymértékben megnövekszik, így új objektumként jelennek meg az égbolton. A közeli szupernóvák kezdetben még nappal is láthatók. A Tejútrendszerben utoljára Kepler fedezett fel szupernóvát, 1604-ben. A korábbiakról is gondos feljegyzések készültek, főleg távol-keleti csillagászoknak köszönhetően. A kínaiaktól számos ilyen "vendégcsillag" adatai maradtak ránk. Éppen itt van a bökkenő: akárcsak az üstökösök esetében, itt sem találkozunk számunkra megfelelő jelölttel. Úgy tűnik, hogy Kr. e. 4. és 8. között nem volt új csillag az égen.

Bolygófedés

Kr. e. 6. március 20-án a Hold elfedte a Jupitert a Kos csillagképben. Eközben a Mars is a Kosban tartózkodott. A bolygófedéseknek az asztrológia mindig is nagy jelentőséget tulajdonított - a képen pl. egy Kr. u. 51-ben bekövetkezett fedés megörökítése látható (ekkor a Vénuszt fedte el a Hold a Kosban). Éppen ezért sokan ezt a ritka jelenséget tekintik a betlehemi csillagnak, hiszen a Mars és a Kos is Júdea jelképe volt, a Jupiter pedig hatalmat és erőt sugároz. A probléma csak az, hogy a jelenség gyakorlatilag nem volt megfigyelhető az ókori Júdeából, s kétséges, hogy bárki is egy király születéseként értelmezte volna.

4. rész: Bolygóegyüttállás

[origo]