A telefon ügyes kis játékszer, melyet igazából senki sem akar majd használni. Nem lesznek az óceánok felett átívelő repülőgépjáratok. Pearl Harbort nem támadhatja meg senki. A televízió emelni fogja a nézők műveltségi színvonalát. A világpiacon legfeljebb öt számítógép talál vevőre.
Bizony ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tettek olyan neves, és közismert emberek, akiknek nagy szerepe volt egy-egy kisebb vagy nagyobb közösség véleményének formálásában. A 98 rövid történet között nehéz lenne rangsort felállítani, de a pálmát mindenképpen Einstein görögtanára viszi el, aki így foglalta össze véleményét diákjáról: "Fiam, nem fogod te sokra vinni!"
Malone persze nem csak az "aranyköpések" leírására szorítkozik, hanem felvázolja az adott kort, a véleményeket és ellenvéleményeket, bemutatja ezek megformálóit, és kísérletet tesz rá, hogy megmagyarázza: a jövendölést hangoztató személy vajon miért mondta azt, amit mondott.
A kötet nem csupa negatív jóslatot tartalmaz - a szerző megemlékezik azokról is, akik előre látták a jövő fejleményeit. Ebben a társaságban a tudósok mellett előkelő helyen szerepelnek a sci-fi írók és szerkesztők, akiknek szerepét Malone már az előszóban is kiemeli. A műfaj klasszikusait kedvelők számára jóleső érzés ismét elismerő szavakat olvasni a tudományos-fantasztikus szerzőkről, mivel az utóbbi években sajnos egyre inkább a valóságtól teljesen elrugaszkodott, gyakran logikátlan és tudománytalan, csupán szórakoztatni vágyó, kommersz alkotóknak könyvelték el őket. Pedig a sci-fi legnagyobbjai Malone-t idézve "azzal foglalkoztak, hogy az új találmányok milyen hatással lesznek mindennapi életünkre és a társadalom egészének jövőjére".
Természetesen Jules Verne első helyen kerül említésre, hiszen már Párizs a XX. században című regényében megjósolta a faxkészüléket, kiszámította egy holdrakéta szökési sebességét, és megadta a kilövés ideális helyét - mindössze 134 mérföldre a későbbi tényleges kilövési ponttól.
Edward Bellamy 1888-ban megjelent, Looking backward című regénye 2000-ben, Bostonban játszódik. A könyvben az Európába látogató amerikaiak egy úgynevezett hitelkártya nevű fizetőeszközzel intézik tranzakcióikat.
Malone több történetben is megemlékezik John W. Campbellről, az Astounding Science Fiction szerkesztőjéről, akinek a keze alatt a kiadvány a bogárszemű földönkívüliek invázióját ábrázoló képregénysorozatból a műveltebb közönség körében is elismert folyóirattá vált. 1944-ben például egy olyan novella jelent meg a lapban, ami szinte egy az egyben leírta a színfalak mögött a legnagyobb titokban zajló Manhatten-tervet, ami az atombomba kifejlesztését célozta. Az írás miatt a szerzőt, Cleve Cartmillt és a szerkesztőt egyaránt több órás kihallgatásnak vetette alá a katonai hírszerzés.
Természetesen nem maradhat ki a sorból Arthur C. Clarke, a 2001. Űrodisszeia szerzője sem, akinek többek között a kommunikációs műholdak létét köszönhetjük. Malone az Űrodisszeiában látható képtelefon kapcsán említi a nevét, ami már néhány éve megvalósult sci-finek számít.
(Solaria)