Óriás Buddha-szobrot találtak

Vágólapra másolva!
Az afganisztáni Bámiján-hegységben egy homokkal befedett, fekvő óriásbuddhát találtak, amely sértetlenül vészelte át a tálibok tavaly márciusi szoborrombolását.
Vágólapra másolva!

A szenzációs hírt Bernard-Henri Lévy francia író és filozófus jelentette be e hét elején Kabulban - tudósított szerdai számában a Le Monde. A francia közéleti személyiség, aki személyes barátságban állt Ahmed Sah Maszuddal, a tálibellenes afgán erők vezetőjével, néhány napja utazott Afganisztánba, hogy felkeresse a tavaly szeptemberben merénylet áldozatául esett parancsnok sírhelyét. A csodával határos módon megmenekült harmadik óriás Buddha-szobor felfedezéséről Lévy Bámijánból visszatérve számolt be.

A 2-5. század között készült, görög stílusjegyeket viselő szobor évszázadok óta fekszik a homok alatt, valószínűleg ezért nem tudtak róla a tálibok, de kínai buddhista zarándokok tanúskodnak arról, hogy létezik - mondta el a kabuli francia kulturális központ hallgatóságának.

A radikális iszlám harcosok tavaly tavasszal két másik, másfélezer éves istenszobrot robbantottak fel. A Bámiján fölé magasodó 2500 méteres fennsík homokkőfalában kivájt 55 illetve 36 méteres álló buddhafigurákat, amelyek a kereszténység 2-5. százada között, jóval az iszlám megszületése előtt keletkeztek, az iszlám merev, ultraortodox értelmezését valló tálibok a Korán bálványimádást tiltó előírásai hivatkozva pusztították el. A bámijáni Buddha-szobrok a maguk nemében egyedülálló alkotások voltak, két történelmi korszak és művészeti stílus páratlan ötvözetét képviselték.

A párizsi Guimet múzeum francia archeológuscsapatot akar küldeni a harmadik óriás Buddha afganisztáni lelőhelyéhez.