Ókori bordélyház hátráltatja az olimpiát

Vágólapra másolva!
A 2004-es olimpiai játékok előkészítése nem könnyű feladat. Az építők lemaradásai, a politikai pengeváltások, és az új létesítmények helyszínei körül folytatott jogi csaták mellett új tényező hátráltatja a munkálatokat: most egy ősi bordélyházzal is meg kell küzdeni.
Vágólapra másolva!

A terület, ahol az olimpiai létesítmények tervezői a lovaglást megálmodták, váratlanul valódi régészeti kincsesbányának bizonyult. A véletlenül felbukkant leletek nyomán a görög régészek azonnal rendszeres ásatásokba kezdtek. Számos ókori kincset, sőt, egy korabeli templom maradványait is sikerült feltárniuk.

Az épület minden bizonnyal Aphrodité temploma volt, ám a szakértők úgy vélik, hogy a templom bordélyházként is működött.

Csúszik az olimpia?

Athéntól dél-keleti irányban mintegy tizenöt kilométernyire a régészek húsz helyszínen kezdték feltárni a területet. Mióta az első leletek januárban előkerültek, az építészek kénytelenek folyamatosan újratervezni a sportlétesítményt.

Az építkezés vezetői szerint a munkálatok még nem csúsztak ki a tervezett ritmusból, de egy hasonló nagyságrendű felfedezés teljesen felboríthatja a menetrendet.

A felmerülő problémák a többi helyszínre is átterjedhetnek. Egy lóversenypályát sebtében már el is költöztettek Markopouloba.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) figyelmeztette az athéni tervezőket, hogy a határidők most már olyan szorosak, hogy a legapróbb késés is jelentős mértékben ronthat a játékok színvonalán. A NOB a jövő hónapra teljes, átfogó vizsgálatot tervez.

Bordélyház Athénban

A 2500 éves Aphrodité templom különös jelentőséggel bír, mert Athén környékén az egyik legkorábbi jele az istennő kultuszának.

A régészek olyan romokat tártak fel, amelyek minden bizonnyal valaha fürdők és masszázs-termek lehettek: "Nem csak spirituális helyszín volt, de a testi örömök temploma is" - fogalmaz Michalis Sklavos régész, az ásatások egyik résztvevője. "A papnők szerelmet kínáltak a templomba látogatóknak."

A feltárások során további értékes leleteket találtak: a Kr. e. 4. századból származó különböző mezőgazdasági épületek kerültek felszínre, és mükénéi sírok Kr. e. 3600-ból. A leletek hozzájárulhatnak, hogy pontosabb képet nyerjünk az ókori Athén környékén folytatott falusi életről - nyilatkozta Sklavos.

Sok görögországi vállalkozást kell már korábban is késleltetni, módosítani, sőt olykor berekeszteni az ókori leletek miatt. Egy Athén központjába tervezett múzeum építését például, melynek terveit a világhírű építész, I. M. Pei készítette (aki többek között a Louvre piramisát is tervezte), meg kellett szakítani, miután 1997-ben feltárták egy iskola maradványait, ahol vélhetőleg maga Arisztotelész tanított 2500 évvel ezelőtt.