A kutató rangját, munkájának nemzetközi értékét jelzi, ha a világ legigényesebb folyóiratában, a Nature-ben publikálhat. Gergely Györgynek - Akadémiánk Pszichológiai Intézetének kutatójának - a csecsemők utánzóképességét és racionalitását ismertető tanulmánya nemrég jelent meg a világ egyik legtekintélyesebb tudományos folyóiratában.

A 48 éves Gergely doktornak érdekesen alakult a karrierje. Még a 70-es években kamaszfejjel hagyta el Magyarországot, politikai okokból "disszidált". Szellemi fejlődésében közrejátszott, hogy a Sípoló macskakő című, a 68-as diákmozgalmakkal összefüggő magyar film egyik amatőr szereplője volt, az elméleti tudományos érdeklődés pedig családi öröksége. Angol és amerikai egyetemeken végezte tanulmányait, a New York-i Columbia Egyetemen doktorált, a külföldi kollégákkal és barátokkal kötött kapcsolatait máig is ápolja.

Magyarországra már az enyhültebb időszakban telepedett vissza. Nemzetközi ösztöndíjak támogatják kutatásait, a fejlődéslélektan és megismeréstudomány legrangosabb szakembereivel tart fenn aktív kapcsolatokat.

A jelenleg Angliában dolgozó Csibra Gergellyel közösen körülbelül 10-15 éve kezdtünk el a csecsemő korai értelmi fejlődésével kísérletileg foglalkozni, kezdi beszélgetésünket Gergely György. - Kimutattuk, már az első életév végén - tehát jóval a nyelv megjelenése előtt -, hogy a csecsemők képesek mások célirányos cselekvéseinek helyes értelmezésére. Sőt azt is meg tudják ítélni, hogy a kísérletező személy célját az adott helyzet lehetőségei szempontjából ésszerűen próbálja-e elérni, vagy sem. Egy képernyőn azt látták, hogy valaki egy akadályt átugorva jut el céljához. Később, az akadály eltüntetése után a gyerekek meglepődtek, ha a cselekvő továbbra is ugyanazt az ugrómozgást végezve - mintegy a "semmi fölött átugorva" - közelíti meg a célt, de egyáltalán nem csodálkoztak, ha a megváltozott helyzetben új, de ésszerű módon, a legrövidebb egyenes úton érte el célját a cselekvő személy.

A Nature-tanulmány azt vizsgálta, vajon automatikusan lemásolják-e egy felnőtt viselkedését, avagy csak akkor utánozzák, ha adott helyzetben a viselkedés ésszerűnek tűnik számukra.

A seattle-i egyetem világhírű professzora: Meltzoff nyomán indultunk el - ismerteti a saját kísérletét a magyar kutató. - Ő 14 hónapos csecsemőknek újszerű, célirányos tevékenységet mutatott be: úgy kapcsolt fel egy dobozban elrejtett lámpát, hogy derékból előre dőlve homlokával megérintette a skatulya tetejét. A csecsemők nagy része (körülbelül 70 százaléka) még egy héttel később is hűségesen utánozta a számára teljesen új "fejakciót".
Mi azonban elgondolkoztunk - folytatja Gergely György -, vajon miért utánoznák a kicsik az ilyen "fejakciót", mikor nyilván adódna számukra ésszerűbb változat, hiszen megérinthetnék a dobozt a kezükkel is, ami jóval egyszerűbb? Talán mégse lett volna igazunk abban, hogy az egy-másfél évesek már meg tudják ítélni, melyik lehetséges cselekvés a legésszerűbb az adott helyzetben.

Végül a kutatók kieszeltek egy másik kísérletet, ahol az volt a saját maguknak feltett kérdés: hátha észrevették a csecsemők is a felnőtt szabad kezeit? S ha igen, bizonyára a babáknak is kétségeik vannak: vajon miért mégis a fejével és nem a kezével érinti meg a felnőtt a dobozt? Ha a kicsik abból indultak ki, hogy a felnőtt racionális, akkor döntéséből arra következtethettek, hogy a "fejakció" valamilyen szempontból nyilván ésszerűbb, előnyösebb módja a dobozban lévő lámpa felgyújtásának, mint az ugyancsak lehetséges "kézakció". Így, megkapván a dobozt, a csecsemők maguk is ésszerűbbnek ítélték a maguk módján a "fejakciót" és azt hajtották végre.

A magyar kutató Meltzoff kísérletét érdekesen módosította: mielőtt a felnőtt bemutatta a "fejakciót", úgy tett, mintha fázna, tehát magára terített egy takarót.
Az egyik ("kezek lefoglalva") csoportnál a modell a takarót két kézzel összefogta a nyakánál, s kezeit így szemlátomást mással elfoglalva hajolt előre s érintette meg a dobozt a fejével. A másik ("kezek szabadon") csoportnál azonban a felnőtt, miután a takarót a vállára rakta, kezeit jól láthatóan maga elé téve szabadon hagyta, így érintve fejjel a dobozt. Azt találtuk, hogy ez utóbbi csoportban, ahol tehát a modell kezei - akárcsak Meltzoff eredeti kísérletében - szabadok voltak, a csecsemők több mint kétharmada egy hét után leutánozta a "fejakciót". A másik csoportban azonban drasztikusan megfogyatkoztak az utánzók (mintegy a csoport ötödére): a csecsemők kézzel próbálták felvillantani a fényt.

Ily módon igazoltnak látszik, hogy az utánzásos tanulás nem a felnőtt viselkedésének mechanikus másolása, hanem összetett értelmezési folyamat eredménye. A gyerekek úgy látták, hogy az elfoglalt kezű felnőtt ugyan ésszerűen cselekedett, amikor (jobb híján) fejjel érintette meg a dobozt, nekik maguknak azonban szabad volt a kezük, s ezért nem utánozták a felnőttet, hanem a számukra ésszerűbb megoldást választották, és kézzel érintették a dobozt.
Az emberi csecsemők tehát okosabbak, mint azt korábban hittük. Az evolúció nem csak az utánzásos tanulásra való készséggel látta el az embert, hanem az ésszerűség megítélésének képességével is. Már a nyelvi kommunikáció megjelenése előtt is képesnek látszik arra a csecsemő, hogy intelligensen tanuljon környezete példái alapján - összegzi kísérlete eredményeit a kutató.

A The New York Times kommentátora így álmélkodik: azt, hogy egy 14 éves képes felülbírálni szüleinek döntését, tudtuk eddig is. De lám, Gergely és munkatársai azt bizonyítják, hogy egy felnőtt felülbírálására képes a 14 hónapos emberke is, ez pedig tényleg vadonatúj felfedezés.

N. Sándor László

(Magyar Hirlap)