"A 'hmm' és a 'öö' ugyanúgy információt közvetít a hallgató felé, mint a 'valódi' szavak" - állítja Herbert Clark (Stanford University, California) és kollégája, Jean Fox Tree (University of California, Santa Cruz).

A kutatók egyetemi oktatók párbeszédeit, telefonbeszélgetéseket és az üzenetrögzítőkön hagyott üzeneteiket elemeztek. Az angolul beszélők az 'um' - magyarul 'öö' - szócskát nyögik be egy hosszabb szünet előtt, és 'uh'-t mondanak egy rövid hiátus előtt, derült ki az elemzésből.

Az emberek még összetett szavakat is képeznek ezekből, mint pl. 'the-um' (kb: "a-hmm") vagy 'and-uh' ("és-öö") - állítja Clark, ami szerinte arra utal, hogy a beszélők tisztában vannak azzal, hogy a kimondott szót valamilyen nehézség fogja követni, még mielőtt kimondták volna.

Az őzés jelentése

A kutatók szerint az emberi beszéd két információáramlatot hordoz, s a hallgatónak ezeket kell dekódolnia, azaz megfejtenie.

Az egyik réteg a jelentést hordozza. A másik - amelynek fő elemei olyan töltelékszavak, mint a "hmm", "öhh", "így", "ilyen", "tudod" - segítségével a beszélő azt kommunikálja, hogy gondolatmenete mennyire gördülékeny, tiszta vagy épp ellenkezőleg: összeszedetlen és zavaros.

"Figyelemre méltó, hogy e kétfajta 'kommunkációt' tulajdonképpen szimultán végezzük a társalgás során" - fogalmaz Clark.

Korábbi állsápontok

Sokan úgy vélik, a 'hmm' és az 'öö' szerepe csupán a pillanatnyi szünetek kitöltésére szolgál, esetleg azért, hogy a beszélgetőpartner - kihasználva a pillanatnyi gondolkodási szüntetet - ne ragadhassa magához a szót.

Ez a elképzelés azonban nem magyarázza azt, ahogy e töltelékszavakat valójában használjuk; például ugyanolyan gyakorisággal fordulnak elő monológokban, mint párbeszédekben, sőt előfordulnak az internetes csevegőoldalakon is - mutat rá Clark.

"Csak fenntartják a beszélgetés fonalát"

Bár nem vonják kétségbe, hogy a felsorolt szócskák olykor valódi szavakként viselkednek, egyes beszédkutatók kételkednek abban, hogy töltelékszavaink valóban képesek lennének betölteni a Clark és Fox által leírt szerepet.

"Nem hiszem, hogy azért szúrjuk közbe őket, hogy segítsünk a hallgatónak vagy hogy valamilyen információt közöljünk; az emberek az esetek nagy részében észre sem veszik, hogy használják. Egyszerűen csak fenntartják a beszélgetés fonalát” - vélekedik Robin Lickley.

Könnyebb megérteni?

Más tanulmányok éppenséggel arra hívták fel a figyelmet, hogy könnyebben feldolgozzuk azokat a hallott szövegeket, amelyeket 'ööö” és "hmm" szavak tarkítanak.

Talán Clark és Fox elmélete mellett szól az is, hogy vannak olyan töltelékszavak, amelyeket meglehetősen egyértelműen tudunk értelmezni: a "hát"-tal vagy "hmm"-mel kezdődő válaszokat a legtöbbünk bizonytalanabbnak vél, mint azokat, amelyek közvetlenül a tárgyra térnek, vagy akár azokat, amelyek hasonló időtartamú szünettel kezdődnek.

A közszereplőknél veszélyes

Talán ez az oka annak, hogy a nyilvánosság szereplői jelentős erőfeszítéseket tesznek azért, hogy leszoktassák magukat a hasonló hangcsoportokról. Például egyetlen "umm” vagy "uh" szó sem található azokon a felvételeken, amelyek az amerikai elnökök beiktató beszédein hangzottak el 1940-től napjaink.

A különböző nyelvek más-más hangokat használnak erre a célra. A bizonytalan spanyol például azt mondja: "em", a svéd "hmm" szócskát hallat, míg a japánok egy sor lehetőség közül választhatnak: ezek közé tartozik az "anoo" és a "jaa". E szavak közös jellemzője, hogy tetszés szerint nyújthatók, és így könnyen igazíthatók aszerint, hogy éppen milyen hosszú szünetet kívánunk elkerülni.

[origo]