Sumer dinasztiaalapító szobra került elő Irakban

Vágólapra másolva!
Iraki régészek az ország déli részében, Bagdadtól mintegy 375 kilométerre rátaláltak a 4000 évvel ezelőtt a harmadik Ur-i dinasztiát megalapító Ur-Nammu király bronzszobrára - jelentette hétfőn az al Dzsumhurija című lap.
Vágólapra másolva!

A rozsda borította szobron található sumer ékírás szövegét szakértők próbálják megfejteni.

Az Eufrátesz déli folyásánál (ma Irak) épült Ur városa (a Biblia szerint Ábrahám szülőhelye) kb. 4300-tól lakott hely. Eddigi régészeti feltárása során királysírokat, ékírásos táblákat, feliratokat találtak.

Az Ur-Nammu által alapított dinasztia uralma alatt Ur városa egy évszázadon át birodalom fővárosa volt, nagy gazdasági jólétet ért el és jelentős katonai hatalomra tett szert. A várost akkor Nanna holdistennőnek és hitvesének, Ningalnak oltalmába ajánlották.

Hivatalos statisztikák szerint Irak több mint tízezer régészeti lelőhellyel rendelkezik, ezek legnagyobb része még feltáratlan.