Megsérült Jézus fivérének ládikája

Vágólapra másolva!
A Jézus fivérének tulajdonított ládikán a szállítás közben repedések keletkeztek, jelentették be kanadai muzeológusok.
Vágólapra másolva!

A Tel Avivból New Yorkon át Torontóba szállított ládika október 30-án érkezett meg a kanadai városba, hogy a Royal Ontario Museumban először állítsák ki a nagyközönség előtt. Mint korábbi hírünkben már bemutattuk, a mészkőből készített láda oldalán, arámi nyelven a következő felirat olvasható: "Jakab, József fia, Jézus fivére".

Forrás: Royal Ontario MuseumA felirat a szakemberek szerint nem mást bizonyít, minthogy a ládikán említett Jakab azonos a Nazareti Jézus fivérével, s ha ez igaz, a 2000 éves csonttartó ládikának a történelemtudomány során szinte páratlan a jelentősége, hiszen a feltevések szerint az osszuárium lehet az első tárgyi bizonyíték arra, hogy Jézus valós személy volt.

Az út során azonban az osszuáriumon korábban már tapasztalt repedések tovább mélyültek, és újabb repedések is keletkeztek. Az egyik repedés épp a felirat hátsó betűit szeli át.

"A sérülés valószínűleg az átrakodáskor érte a ládikát, ám semmit sem tudhatuk pontosan" - nyilatkozta Dan Rahimi, a múzeum gyűjteménykezelési igazgatója.

Rahimi úgy látja, a sérüléseket a múzeum restaurátorai a lehetőségekhez képest helyre tudják hozni, s mindez nem von majd le a lelet páratlan értékéből, melyet jelenleg 2 millió USA dollárra becsülnek.

A csonttartó ládikán a restaurációs munkálatokat már november 4-én (hétfőn) meg is kezdhetik, ám ehhez a tulajdonos - egy jeruzsálemi gyűjtő - hozzájárulása is szükséges.

A Torontói Múzeum 2002. november 16-ára tervezi a felbecsülhetetlen eszmei értékkel bíró lelet kiállításának megnyitóját.