Romlik a gyermekes magyar családok helyzete

A gyermekes családok helyzete romlott a 1990-es években a gyermeket nem nevelőkhöz képest; előbbieknél pozitív változás 2000-től következett be, a kedvező folyamatokban a családpolitikai intézkedések mellett az is közrejátszott, hogy a fiatalok idősebb korban vállalnak gyermeket.

Többek között ez derült ki abból a 20 ezer háztartásra kiterjedő vizsgálatból, amelyet az ENSZ Fejlesztési Program finanszírozásával a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ELTE Szociális Munkás és Szociálpolitikai Tanszéke végzett 2001 októbere és 2002 márciusa között.

A kutatásról pénteken tartottak tájékoztatót Budapesten.

Lakatos Judit, a KSH főosztályvezetője elmondta: a gyermekes háztartások polarizálódtak, 2000-ben több háztartás volt az alsó, kevesebb a legfelsőbb jövedelmi ötödben, mint 1993-ban. A polarizálódás 2000. után sem változott, mert a családtámogatási rendszerben a jövedelemhez kötött támogatásoké volt a nagyobb szerep.

A felsőfokú végzettségű, jó körülmények között élő szülők gyermekeik elé a diploma megszerzését tűzik célul, míg a hátrányos
helyzetű családok utódaikat a jó szakma megszerzésére és a minél korábbi munkába állásra ösztönzik.

Ezek a célok az iskolaválasztásban, az idegen nyelv tanulásában, a különórák biztosításában is megjelennek.

A vizsgálat adatai szerint a háztartások 2001-ben átlagosan 40 200 forintot fordítottak egy-egy gyermek oktatására. Ennek több mint 40 százaléka a tankönyv, tanszerkiadás volt.

A jobb anyagi helyzetben lévő családok az átlagosnál jóval többet költenek gyermekeik iskoláztatására, de átlagosan kevesebb gyermeket nevelnek, mint a hátrányos helyzetű családok. A háztartás összes kiadásából ők sem fordítanak nagyobb hányadot e célra, mint a kedvezőtlenebb jövedelmi helyzetben élők.

A 10 éven aluli gyermekeket nevelő családok mintegy felében a gyermekek mindegyike bölcsődébe, óvodába járt, iskolai étkezésben, napközi otthonos ellátásban részesült.

A háztartások 38 százaléka nem vette igénybe ezeket, azonban az ilyen családok felében az anya gyermekgondozási ellátásban részesült, így nem dolgozott.

Az intézmények, szolgáltatások igénybevételének korlátjaként azok hiánya 9 százalékban, a kistelepüléseken jelent meg, míg a térítési díjak az esetek 13 százalékában jelentett akadályt.

A vizsgálatból kiderült: a családokban a generációs segítségnyújtás gyakran létfontosságú; a nagyszülők az összes gyermekes család 53 százalékában, a 10 éven aluli gyermeket nevelő háztartásoknak pedig kétharmadában nyújtottak gyermekellátási vagy anyagi támogatást.

A megkérdezettek szerint a családi és munkahelyi kötelezettségek összeegyeztetését leginkább a rugalmasabb vagy a részmunkaidő, valamint a gyermekintézményeknek a munka világához igazodó nyitva tartása segítené.

A kérdőíves felmérés mellett 120 esettanulmány, mélyinterjú is készült kistelepülésen és városban élő hátrányos helyzetű családok tagjaival.

Simonyi Ágnes, az ELTE Szociális Munkás és Szociálpolitikai Tanszékének docense az ezek kapcsán elmondta: a vizsgált családok esetében a foglalkoztatási rendszerben találták a legnagyobb hiányosságokat.

Az érintett háztartásokban a szülők foglalkoztatási lehetőségeit a rendszertelen munkák jellemzik, előbb alapítanak családot, válnak szülővé, mint ahogyan be tudnának illeszkedni stabilan a foglalkoztatási rendszerbe. Gyermekeik is ezt a mintát veszik át.

A problémák leküzdésében, a lehetséges kiutak megtalálásában a városokban élőknek a sűrűbb szociális intézményhálózat és a könnyebb információhoz jutás, míg a kistelepüléseken a családi és helyi kapcsolatok, az alkalmi munkák és a családi kötelezettségek könnyebb összeegyeztethetősége jelent nagyobb segítséget.