Programajánló: Mesterséges megtermékenyítés

Vágólapra másolva!
A kortárs kulturális jelenségek igen érzékenyen és naprakészen - bennünket, résztvevőket és megfigyelőket gyakran megelőzve, lekörözve - tükrözik a minket körülvevő világ problémáit. A Kávéházi Esték a Millenárison sorozat egy-egy szakma értő és ismert képviselőjének meghívásával, kávéházi környezetben, könnyed és tanulságos beszélgetés keretében világít rá egy-egy aktuális probléma mibenlétére.
Vágólapra másolva!

Az Esték során megfogalmazódnak olyan, mindannyiunk számára fontos kérdések, amelyeket Magyarország EU-hoz való csatlakozása felvethet; például az új technológiák hatása a tudomány és a mindennapi élet területén, vagy a digitális kultúra térhódítása és ennek következményei. Sorozatunk szól mindazoknak, akik érdeklődőként vagy szakmabeliként szívesen osztják meg másokkal véleményüket.

Mai program:

Május 15-én Vereczkey Attila, a Nyírő Gyula Kórház Asszisztált Reprodukciós Központjának osztályvezető főorvosa tart előadást, amely a reprodukciós forradalom jelenével és jövőjével foglalkozik.

A meddőség aránya fokozatosan nő a népességben. A mesterséges megtermékenyítési eljárások ezért egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert. Az utóbbi évek genetikai és genomikai eredményei új megvilágításba és távlatokba helyezik az asszisztált reprodukciós technikákat is.

Időpont: május 15., 19h
Helyszín: Hajó (Millenáris Park, 1024 Fény u. 20-22; a Teátrum második emeletén)

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!