A nyelv csak "varázsütésre" alakulhatott ki

Két spanyol fizikus állítása szerint a nyelv nagy valószínűség szerint egyetlen hatalmas ugrással fejlődött az artikulálatlan hangokból Shakespeare kifinomult dikciójáig.

Forrás: ORIGOVéleményük szerint az emberi kommunikáció kialakulása ahhoz a drámai változáshoz hasonlatos, amikor a szilárd halmazállapotú jég folyékony vízzé alakul.

Az emberi kommunikáció zsenialitása abban a képességben rejlik, hogy képes megtalálni azt a finom hullámhosszt, amely egyaránt kielégíti a beszélő és hallgató kommunikációs igényeit - állítja Ramon Ferrer i Cancho és Richard Solé, a barcelonai Pompeu Fabre Egyetem két munkatársa.

A spanyol tudósok úgy érvelnek, hogy a kommunikációs szükségletek egyensúlyának legcsekélyebb kilengése is megakadályozza az összetett információk cseréjét. Tehát az állati kommunikáció szintje és a mai emberi nyelvek között nem lehetnek átmeneti, "félig kifejlett" nyelvek; kellett lennie egy forradalmi változásnak a kezdetleges és a kifejlett nyelv között.

Ez szemben áll azoknak a nyelvészeknek a nézeteivel, akik szerint a nyelv lassan, folyamatosan alakult ki, szókincsünk lépésről lépésre bővült.

Cancho és Solé azt állítják, hogy egy olyan nyelv, amely minden információmorzsát egyértelműen közöl, minden bizonnyal külön szóval jelölne minden egyes tárgyat, fogalmat vagy cselekvést. Egy ilyen nyelv azonban rendkívül bonyolult lenne a beszélő számára: a fű zöldjét teljesen más szó fejezné ki, mint a tenger, egy smaragd vagy egy tölgyfa levelének zöld színét. Ugyanakkor ideális lenne a hallgató számára, akinek nem kellene a jelentést a szövegkörnyezetből kihámozni.

A beszélő számára ezzel szemben a lehető legkevesebb szóból álló nyelv az ideális, egy olyan nyelv, amelyben az egyszerű rövid kifejezések számos célt szolgálhatnak. Szélsőséges példaként egy olyan nyelvre hivatkozhatnánk, amelyben egyetlen hang fejezne ki minden jelentést. (Egyesek szerint például a tinédzserek nyelvének bizonyos jellegzetességei is mutatnak ezzel hasonlóságot: gondoljunk csak arra, amikor láthatóan kerülve minden erőfeszítést úgy beszélnek, hogy a környezetüknek mindent meg kell tennie ahhoz, hogy egy-egy odavetett "artikulálatlan" szóból megértse őket.)

Cancho és Solé olyan matematikai modellt dolgoztak ki, amelyben a nyelvhasználat költsége ezektől a szembenálló igényektől függ.

Számításaik alapján meghatározták azoknak a különböző nagyságú szókinccsel rendelkező nyelveknek a tulajdonságait, amelyek minimális erőfeszítést kívánnak különböző színtű kompromisszumok mellett - a kiterjedt szókincstől az egyszavas nyelvekig.

A két kutató szerint az emberi nyelvek pontosan a skála közepén helyezkednek el. Kimutatták, hogy bármelyik irányba történő elmozdulás jelentős mértékben megnövelné az emberi kommunikáció költségeit. Az összefüggés alapjául a power-law (hatványtörvény) nevű sajátos matematikai modell szolgált.

A 40-es évek óta tudjuk, hogy az emberi nyelvek szóhasználata a "power-law" által leírt statisztikai eloszlást tükrözi. Ezt először Goerge Kingsley Zipf írta le. Napjainkig azonban nem sikerült kellően megmagyarázni ezt a nyelvhasználati módot, bár már maga Zipf is feltételezte, hogy valami módon a legkisebb erőfeszítés elve érvényesül benne.

KAPCSOLÓDÓ CIKK