Vágólapra másolva!
Az athéni Parthenon márványszobrainak már több sem hiányzott: egy szakértő azt állítja, hogy a múzeumban rosszul illesztették össze a torzókat. Nem tudták megkülönböztetni Iris istennő hónalját a könyökétől.
Vágólapra másolva!

Miközben évek óta nemzetközi viták folynak az Elgin-márványok néven elhíresült szoboregyüttes sorsáról - az angol és a görög kormány egyaránt igényt tart rájuk, s a görögök most épp a 2004-es athéni olimpia csáberejében bíznak - a vita középpontjába most egy 2441 éves széttöredezett szoborkar került.

A márványokat 1801-ben Lord Elgin brit követ szállíttatta Nagy-Britanniába a 2500 éves athéni műemlékről, majd tőle vásárolta meg őket a British Museum, s őrzi immár több mint 150 éve. Görögország akkoriban a Török Birodalomhoz tartozott, és a britek a mai napig azt vallják, hogy egy adásvétel során törvényesen került birtokukba a márványfríz. A görög kulturális miniszter már évekkel ezelőtt azzal vádolta a British Museumot, hogy az 1930-as években elvégzett tisztítás során restaurátorai megrongálták a Parthenon márványdarabjait és szobrait.