"A szépfiúk rossz családapák." Ennek az állításnak az igazságát úgy tanulmányozta Nancy Burley fejlődésbiológus, hogy piros szalagot kötött a hím pintyek lábára. Az így felékesített madarakra "buktak" a nőstények, de tartós örömet nem leltek bennük. A hímek alig törődtek utódaikkal, inkább idegen nőstényekkel igyekeztek minél több utódot létrehozni.

Ennek a tizenöt évre visszatekintő madárkísérletnek az eredményét az emberi párválasztás elméleténél is ajánlatos figyelembe venni. Utódokat nemzeni nem jár sok fáradsággal, és mindegyik utód hordozza az apa génjeit. Ebből a szempontból a futó viszonyok kifizetődőbbek, mint az apai kötelességek becsületes teljesítése. A nőknek viszont ki kell hordaniuk és szoptatniuk kell gyermeküket. Ez hosszú időt vesz igénybe, a félrelépések pedig elidegenítik az okvetlenül szükséges eltartót. Ezért váltak az evolúció során a nők hűségessé.

A valóságban persze a dolog ennél bonyolultabb, és ennek néhány változatát igyekszik két amerikai pszichológus - Gangestad és Simpson - új elméletében figyelembe venni. Jó hír a nőknek, hogy sok férfi hűséges a feleségéhez és törődik utódaival. Rossz hír, hogy az ilyen férfiak külsőleg nem különösen vonzóak.