Vágólapra másolva!
Egy a spanyolok szexuális szokásait érintő vizsgálat megdönteni látszik a heves spanyol szerető mítoszát, a vizsgálat szerint ugyanis az ország lakóinak 77 százaléka alaposan megtervezi a szexuális együttlét idejét és körülményeit.
Vágólapra másolva!

Fotó: www.youmarriedhim.comA szexológus társaságok spanyol szövetsége (Federación Espanola de Sociedades de Sexología, FESS) több mint 1200 embert kérdezett szexuális szokásaikról, s kiderült, hogy a spanyolok - a róluk elterjedt nézettel ellentétben - kifejezetten tudatosan járnak el a szex terén, s közülük is főként a 18-24 évesek tervezik meg az intim együttlétet.

"A forró vérű spanyol szerető tehát - legalább is ma már - nem más, mint egy mítosz; viszont egyre jobbak vagyunk a gyengédség és a meghitt beszélgetések terén" - idézi Carlos San Martint az El Mundo c. lap. A megfontoltság egyik lehetséges okának a szakemberek azt tartják, hogy a magas lakásárak miatt sok spanyol fiatal együtt él szüleivel, s ők inkább kivárják a pillanatot, míg kettesben maradhatnak.

A spanyolok a felmérés szerint átlagosan hetente kétszer-háromszor szeretkeznek, a hét napjai közül pedig egyértelműen a szombat este a legkedveltebb alkalom - derült ki a tanulmányból. A megkérdezettek 86 százaléka elégedetten nyilatkozott szexuális életéről.