Gőzerővel folyik az iraki régészeti leletek csempészete

Vágólapra másolva!
Amerikai katonák egy tucat régészeti leletet, köztük egy legalább ötezer éves tárgyat foglaltak le egy bagdadi razzia során. Ugyanakkor a csempészek lefülelése szinte mindennapos a jordániai vámőrök gyakorlatában.
Vágólapra másolva!

Az amerikai középső parancsnokság július 10-i, csütörtöki beszámolója szerint az iraki múzeumokból származó szobrocskákra, agyagedényekre és egy koponyára egy rizseszsákban bukkantak, törülközőkbe csavarva - a leletek egyike a becslések szerint legalább ötezer éves.

Az amerikai katonák ugyanebben a házban hétfőn géppisztolyokat, kézigránátokat és sok készpénzt találtak. A feltételezett csempészt és két potenciális vásárlóját őrizetbe vették. Jordániai vámőrök közölték, hogy tíz nap alatt kétszáz olyan iraki régiséget koboztak el, amelyek nyilvánvalóan iraki múzeumokból vagy ásatásokból származnak.

Mint Mahmúd Koteisat vámfőigazgató közölte, az Ammán melletti Marka repülőterén 24 sumér kori régiséget leltek egy visszatérő segélyszállító gép fedélzetén. Az iraki-jordániai határon pedig lefoglaltak egy autót, amely 168 hasonló műkincset rejtett. A csempészek irakiak voltak, ám nem tartóztatták le őket.