Erotika a népi kultúrában

Vágólapra másolva!
Erotika a népi kultúrában címmel konferenciát rendez október 16-án, csütörtökön a szolnoki Damjanich Múzeum.
Vágólapra másolva!

Benedek Csaba néprajzkutató, muzeológus elmondta: a tanácskozáson az eddig "kissé tabuként kezelt" téma tudományos kutatói tartanak előadást.

Novák László Ferenc az erotika a népi kultúrában való verbális és ikonográfiai megnyilatkozásairól, Balázs Lajos az erotikának a lakodalom eszmeiségében betöltött szerepéről beszél.

Bogdán Melinda előadásának témája a moldvai csángó csujogatások szerelmi szimbolikája. Vajda Mária a 18. századi puritán Debrecenben és környékén elkövetett szexuális bűnökről és büntetésekről, Erostyák Zoltán és Kovács Júlia pedig a szentetornyai cigányközösségre jellemző szexuális és nemi szerepekről beszél a konferencián - ismertette a muzeológus.

Benedek Csaba hozzátette: a konferenciához kiállítás is kapcsolódik, amelynek célja a népi kultúra erotikus ábrázolásainak, a különféle folklórműfajok erotikus témájú, kiadványokba rendezett szövegeinek együttes áttekintése.

A kiállított tárgyak a téma szakirodalmának reprezentatív köteteiből, illetve a múzeumok kerámia-, pásztorművészet-, fafaragás- és bútorgyűjteményeinek anyagából és magángyűjteményekből kerülnek bemutatásra - közölte a néprajzkutató.