3D-s virtuális ember a sugárterhelés mérésére<br/>

Vágólapra másolva!
Xie "George" Xu, a Rensselaer Polytechnic Institute fizikusa az eddigi legbonyolultabb és legérzékenyebb háromdimenziós, virtuális modellt alkotta meg abból a célból, hogy az egyes emberi szerveket ért sugárzás hatásait vizsgálhassuk.
Vágólapra másolva!

A medence és a húgyhólyag.A VIP-man (Visible Photographic Man) névre hallgató "egyed" - vagyis számítógépes program - segítségével valósághűen és eddig példátlan pontossággal modellezhetők a bőrt, a szemlencséket, a látóidegeket, a nyálkahártyákat és a csontvelőt ért sugárzás hatásai.

Xu eredményei forradalmasíthatják a sugárterhelés mérési eljárásait. Elsődleges alkalmazási lehetőségei az orvostudományban - főleg a sugárkezelések jobb megtervezésénél -, a nukleáris erőművekben és az űrkutatásban lehetnek. (Az űrhajósokat ért sugárterhelés mérésére jelenleg a Pille nevű magyar fejlesztésű doziméter [dózismérő készülék] a legalkalmasabb, amelyet a tervek szerint a NASA a nemzetközi űrállomáson is használni fog.)

A VIP-man elkészítésekor CT- (komputertomográf) és MRI- (magrezonancia-vizsgálat) felvételeket, továbbá a The Visible Human Project keretében készült fotókat és adatokat használták fel (utóbbiak az ajánlóban megadott címen megtekinthetők).

S. T.

Ajánló: