Discovery: ez már nem lehet igaz!<br/>

Vágólapra másolva!
Ha nem kísértene a Challenger 1986-os tragédiája, azt írhatnánk, hogy valóságos átok ül a 100. űrrepülőgépes küldetésen. Egy meglazult apró alkatrész miatt kedden este ismét elhalasztották a startot.
Vágólapra másolva!

Az eredetileg október 5-ére tervezett indítást korábban már háromszor kellett törölni, előbb technikai problémák, majd az erős szél és a sűrű felhőzet miatt. Az időjárási viszonyok a keddre tervezett startnak sem kedveztek (az időpontot helyi idő szerint október 10-én 19.40-re tűzték ki), a halasztás fő oka azonban az indítóállvány egyik meglazult apró alkatrésze volt.

A hajtóanyag tartályok feltöltését követő rutinszerű távcsöves átvizsgálás során - amelyek a jég- és törmelékdarabok esetleges előfordulását ellenőrzik - egy kb. 20 centiméteres rögzítőelemre ("csapszegre") lettek figyelmesek (egy ugyanilyen látható a felső képen), amely egyelőre ismeretlen módon az indítóállványról az űrrepülőgép rendszerre esett, a nagy hajtóanyag tartályt és az űrrepülőgépet összekötő szerkezeti elemek egyikén landolva.



A "bűnös" csapszeg a gép és a hajtóanyag tartály között landolt

A mérnökök szerint amennyiben indításkor kiesik és lefelé zuhan, felsérthette volna az egyik hajtóanyag tartályt, vagy magát az űrrepülőgépet. Mivel a "bűnös", mindössze 250 grammos alkatrész kb. 12 méter magasan helyezkedett el, gyors cseréjére nem volt lehetőség, s a 2500 tonnás űrrepülőgép rendszer biztonsági okokból ismét a földön maradt. A hajtóanyag kiürítése után egy speciális szerelőtornyot irányítanak a hiba helyére, hogy eltávolíthassák a fémdarabot.

Az alkatrész cseréje után - amennyiben az időjárási viszonyok kedvezően alakulnak - a Discovery helyi idő szerint szerdán (október 11-én) este, 18.17-kor (hazai idő szerint csütörtökön 1.17-kor) indulhat.

S. T.

Ajánló:

További részletek az újabb halasztásról angol nyelven a Spaceflight Now honlapján.

Korábban:

A Discovery legénysége a 100. űrrepülőgépes küldetés keretében egy nagyméretű vázelemet szerel fel a Nemzetközi Űrállomásra. Ismerje meg közelebbről a Space Shuttle rendszert, minden idők legbonyolultabb technikai eszközét!