A MAGYAR FELTALÁLÓK EGYESÜLETÉNEK BEMUTATKOZÓ OLDALAI<br/>

Vágólapra másolva!
A Föld hagyományos anyagi javai kimerülőben vannak. A szellemi javak viszont minden határ nélkül gyarapíthatók, és anyagi javak forrásaivá tehetők. A következő évszázadokban, az úgynevezett információs társadalomban, nem a rabszolga, a föld, a pénz tulajdonlása lesz a döntő, hanem a szellemi tulajdon válik a meghatározóvá. A szellemi tulajdonos lesz a jövő társadalmának vezető ereje, a szellemi tőke pedig a legfontosabb erőforrás. Erre érdemes tudatosan készülni.
Vágólapra másolva!

Bevezető

Alapfogalmak
A szellemi javak
létrehozóinak sajátos jogait jelenti a szellemi tulajdon. A történelem folyamán több tulajdonforma alakult ki. A szellemi tulajdon a legújabb, csupán ötszáz éves múltja van. A vele kapcsolatos szabályozás, a műszaki területen a szabadalmak (ipari minták, védjegyek, stb.) míg a tudomány, a művészet világában a szerzői jogok. Ezek sorra beépültek az országok jogrendjébe.
A szellemi javak egyik része a szellemi tulajdon és a másik fele tisztán közkincs, mint például a tudomány, a nyelv, a népművészet stb. Az előbbi sajátos tulajdon, mert részben közkincs, például egy irodalmi mű információ tartalma, vagy egy szabadalom leírta műszaki információ egyformán mindenki tulajdona.
Az alkotás tárgya szerint a szellemi tulajdon két csoportra osztható. A műszaki alkotásokkal kapcsolatos az iparjogvédelem, míg a művészeti alkotásokat és alkotóikat a szerzői jog védi.
Az iparjogvédelem elsősorban a találmányok, áru- és szolgáltatási védjegyek, ipari minták oltalmával, és a tisztességtelen verseny megakadályozásával foglalkozik. Nem hagyhatjuk ki azonban a felsorolásból a származási jelzések és eredet megjelölések oltalmát sem.
A találmány olyan új, szakember számára nem nyilvánvaló, iparilag alkalmazható gondolat, amely egy adott műszaki probléma gyakorlati megoldását jelenti. A találmány műszaki alkotás, és mint minden műnek, általában három kiváltó oka van: a szükség, az érdek és az alkotószenvedély.

A feltaláló
ennek a gondolatnak a kiagyalója. A feltalálót vagyoni és személyéhez fűződő jogok illetik meg. Ezeket az államok külön törvényekben szavatolják. A feltaláló csak természetes személy lehet.
A szabadalom az állam által kibocsátott okirat. Leírja a találmányt, továbbá jogosultja, a szabadalmas számára biztosítja, hogy a szabadalmazott találmányt csak ő, vagy az általa arra feljogosított személy használhatja. A szabadalom jogosultja lehet maga a feltaláló (független feltaláló), vagy más például annak munkáltatója (szolgálati szabadalom). A jelentős, a technikai haladást meghatározó találmányok rendszerint egy független feltaláló agyában születtek meg.
A szabadalom biztosította jognak térben és időben korlátai vannak csak az azt kiadó állam területén, a fenntartási illeték megfizetésének ideje alatt, de általában maximum húsz évig érvényes. A szabadalom tehát a műszaki információért illeték fejében biztosított monopólium.
A technikai innováció (megújulás, fejlesztés) egy tervezhető folyamat, alapja és hajtóereje a szabadalmaztatott találmány. A szabadalmi jogrend nélkül mindenki csak másolna, nem fogna költséges fejlesztésbe senki sem.
Az innováció általában egy vállalkozás legtitkosabb belügye. Következetes, szigorúan korlátolt, célirányos tevékenység, amelyet a feltalálás (invenció) fékez, és megzavar. A feltalálói tevékenység viszont nem tűri az innováció meghatározott, tervezett korlátjait, a szabadalmi rendszer pedig nem teszi lehetővé a titkosságot. A két ellentétes szemléletet és munkamódszert nem ötvözni, hanem visszacsatoló rendszerben párhuzamosan működtetni érdemes. A találmány innovációt indít, az innováció pedig a megoldandó problémák által újabb és újabb találmányokat igényel.

A MAFE bemutatása

Az Egyesület meghatározása, céljai
A Magyar Feltalálók Egyesülete (MAFE) a rendszerváltozás kezdetén, Kőbányán (1989) megalapított, a feltalálók és a szabadalmasok érdekvédelmét és érdekképviseletét ellátó, nem profitérdekeltségű közhasznú szervezet. Az Alapszabály a www.inventor.hu jelű honlapon olvasható.

Az Egyesület törekszik arra, hogy a feltalálók a társadalom megbecsülésében részesüljenek, küzdeni kíván egy olyan gazdasági környezetért, amely hatékonyan ösztönzi és elismeri a megújító gondolkodást, az alkotómunkát, a feltalálói tevékenységet.

Figyelemmel kíséri a feltalálók és a szabadalmasok érdekeit, érvényesítve azokat. Az Egyesület harcol a feltalálással kapcsolatos etikátlanság és igazságtalanság ellen. elősegíti a találmányok létrejöttét és megvalósulását.
A MAFE célja, és egyben a legfontosabb szolgáltató tevékenysége az alkotóerő növelése és hatékony felhasználásának elősegítése, a találmányok létrejöttének, megvalósulásának és az új termékek kereskedelembe vételének előmozdítása. A MAFE e közhasznú szolgáltatásaiból tagi körön kívüliek is részesülhetnek.
A MAFE működésének legfontosabb alapelve a szolidaritás és a demokrácia. Együtt kíván működni hazánk és a világ hasonló célokat követő szervezeteivel. Elődjének tekinti a hazánkban 1945-ig működő Magyar Feltalálók Országos Szövetségét.

A tagság
A MAFE rendes tagja lehet bárki, aki legalább egy magyar szabadalom, illetve használati minta feltalálója vagy társfeltalálója, az Egyesület alapszabályát betartja, és tagdíjat fizet.
A MAFE pártoló tagja lehet bármely természetes vagy jogi személy, aki az Egyesület alapszabályát betartja, és tagdíjat fizet.
A rendes tagok jogai egyenlők, a pártoló tagok nem határozhatnak és nem választhatók.
Belépés az Egyesületbe a tagdíj első alkalommal történő befizetésével történik. A tagsági viszony igazolására a tagdíj befizetési bizonylat szolgál.
Az Egyesület adatbázisában több mint hatezer fő szerepel, ebből több mint nyolcszázan rendszeres tagdíjfizetők.

Az elnökség tagjai:
Elnök:
Dr. prof. Szántay Csaba akadémikusAlelnökök: Dr. Stefkó Béla, Dr. prof. Zoltán István Főtitkár: Dr. Vedres András
Főtitkárhelyettes: Gágyor János
Titkárok: Csizmadia Lajos, Kuthy Zoltán, Szöllősy János, Dr. Raisz Iván
Számvizsgáló bizottság: Wilhelm László, Nagy László, Dr. Boczán János Etikai Bizottság: Gál György, Dr. Göde Gábor, Ablonczy Dániel

A MAFE tagoknak járó kedvezmények
Az alábbi kedvezményeket azok vehetik igénybe, akik rendszeresen fizetik tagdíjukat.
MSZH Szabadalmi Tár szolgáltatásainak díjmentes igénybevétele
Díjmentes iparjogvédelmi, üzleti és technikai tanácsadás
Vitás iparjogvédelmi, üzleti és etikai ügyekben díjmentes permegelőző tevékenység
Támogatott szereplés lehetősége kiállításokon
Támogatott szereplés lehetősége az Internetes Nemzetközi Találmányi Áruház ajánlatai között

Az Egyesület vagyona
A MAFE bérelt irodában működik. Két lefutott személygépkocsival, egy Toyota tehergépkocsival és számítógéppekkel, irodai eszközökkel rendelkezik. Fizetett alkalmazottjai nincsenek.

A támogatók
A Magyar Szabadalmi Hivatal jelentős céltámogatásokat (belföldi rendezvények szervezéséhez, információs szolgáltatások igénybevételéhez) nyújt az Egyesületnek.
A Gazdaságfejlesztési Célelőirányzat támogatja az Egyesület külföldi marketig akcióit.
A GENIUS '96 rendezvénysorozat fő támogatója a Richter Gedeon Rt. volt. Az 1998-as Feltalálók Világtalálkozója fő támogatói az OMFB, a Magyar Szabadalmi Hivatal, a Danubia valamint az SBG&K szabadalmi ügyvivői irodák voltak.
A MATÁVNET kft. díjmentes Internet hozzáférési lehetőséget biztosít.

A MAFE szövetségesei
A MAFE 1989-ben csatlakozott a Feltalálók Egyesületei Nemzetközi Szövetségéhez (IFIA), amelynek akkoriban közel negyven tagja volt. Az Egyesület előmozdította a környezetünkben függetlenné vált, polgári útra tért országok feltaláló-szervezeteinek megalakítását és a nemzetközi szövetséghez való csatlakozását. Az IFIA az elmúlt öt év alatt nagy és jelentős világszervezetté vált, jelenleg több mint száz országból vannak tagszervezetei. Vedres András főtitkár a nemzetközi szervezet végrehajtó bizottságának tagja.
A MAFE aktív jó kapcsolatot tart a külföldi testvérszervezetekkel, segíti a fejlődő országok feltalálóit.
Magyarországon a MAFE csak egyetlen szervezetnek, a Magyar Kulturális Szövetségnek a tagja. E tagsági viszony is demonstrálja azt, hogy a műszaki alkotó tevékenység a magyar kultúra szerves része.

A MAFE tevékenysége, eredmények

Belföldi nagy rendezvények
Az Egyesület legfőbb törekvése a találmányok megvalósulásának elősegítése. Ettől vezérelve szervezte meg 1991-ben, a II. Világháború után először, a Magyar Találmányi Kiállítást, amelyen közel ötszáz újdonság szerepelt.

A Millecentenárium és a magyar szabadalom centenáriumának megünneplésére 1996-ban a GENIUS '96 eseménysorozatot is az Egyesület rendezte, amelyen az ENSZ és huszonkét ország vett részt. A kiállításokat több mint háromszázezer látogató tekintette meg. A GENIUS '96 a szellemi tulajdon fontosságára és jogvédelmére irányította a figyelmet, növelve hazánk tekintélyét és hírnevét a világban.
A MAFE volt a rendező házigazdája 1998 márciusában a Feltalálók Egyesületei Nemzetközi Szövetsége (IFIA) megalakulása harmincadik évfordulójának megünneplésére rendezett ünnepség-sorozatnak. Ennek keretében az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) a korszerű információs technika felhasználásáról nemzetközi szimpóziumot tartott.
Itt ülésezett az IFIA jubileumi közgyűlése és Budapesten volt az Első Feltaláló Olimpia. Ezeken a rendezvényeken ötven országból vettek részt. A Feltaláló Olimpia találmányi kiállítását közel ötvenezren látták.

A magyar Millennium tiszteletére rendezte meg a MAFE 2000. május 4. és 7. között Budapesten a II. Feltaláló Olimpiát, amelyen 32 országból 439 találmányt mutattak be

Külföldi találmányi kiállítások
A külföldi találmányi kiállítás, ahol erkölcsi elismerés és üzleti partner szerezhető, az egyik legfontosabb marketing eszköz az újdonságok számára.
Külföldi találmányi kiállításokon az Egyesület szervezi, kivitelezi és üzemelteti a magyar kollektív bemutatókat. Az elmúlt öt év során tagjai külföldön találmányaikkal több, mint ötszáz díjat nyertek. Az Egyesület 1993-ban kiérdemelte az Európai Közösség nagydíját, 1994-ben Genfben "A világ legsikeresebb feltaláló-szervezete" címet majd az Interprom Világkupa (1995) és Nürnbergben az 1996. évi Nemzetek Nagydíja is a MAFE birtokába került. A további években a magyar feltalálók az USA legnagyobb újdonság kiállításán, majd Távol-Keleten (Manila, Peking, Hong-Kong) arattak sikereket.

2000-ben a MAFE tagjai hét külföldi városban (Damaszkusz, Genf, Gdansk, Szabadka, Tripoli, Nürnberg, Brüsszel) állíthatták ki új találmányaikat, összesen g2 díjat nyertek, értékes üzleti kapcsolatokat alakítottak ki.

Az Egyesület jelentős ismertséget és elismerést szerzett az üzleti világban, számos magyar újdonság piacravitelében működött közre. A MAFE külföldi üzleti képviselői hét országban tevékenykednek.

Az Internet használata
A MAFE az elsők között volt a feltalálószervezetek közül, amely honlapot készített (www.inventor.hu). Az Első Feltaláló Olimpia virtuális helyszíne 1998-ban márciustól decemberig e honlap volt, ahol több mint kétszáz újdonság üzleti ajánlata szerepelt.

Az Egyesület javaslatára az IFIA IFIS International Inventions' Store címmel virtuális üzleti fórumot indított (www.invention-ifia.ch), melynek üzemeltetője a MAFE.

A MAFE a legújabb magyar találmányok (közel kétszáz) angol nyelvű üzleti ajánlataiból virtuális kiállítást és vásárt szervezett a honlapján. Ezt az eseményt 2000. június 30-án 12 órakor Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg 600 belföldi és 600 külföldi virtuális látogató jelenlétében. E kiállítás folyton bővülő tartalommal nagy népszerűségnek örvend, és az IFIS áruházzal társítva a világ legnagyobb internetes találmányi üzleti adatbázisa.

Tanácsadás, egyéb tevékenység
A MAFE tapasztalt és szakképzett aktivistái hosszú évek óta iparjogvédelmi, üzleti és technikai tanácsadást tartanak minden csütörtökön, vagy egyeztetett más időpontban az Egyesület bérelt irodájában, amelyet évente 4-500-an vesznek igénybe.

Jelentős az Egyesület permegelőző tevékenysége is. Vitás iparjogvédelmi, üzleti és etikai ügyekben rendszerint sikerült a vitás felek megelégedésére megoldást találni.

A MAFE közreműködik a feltalálással kapcsolatos törvények, gazdaságpolitikai döntések előkészítésénél. Befolyásolni igyekszik az illetékeseket az alkotóerő növelése és hatékonyabb felhasználása érdekében.

Budapest, 2000. december 1.

Dr. Vedres András főtitkár