Mir: elhanyagolható az irányítatlan lezuhanás esélye<br/>

Az [origo] birtokába jutott bizalmas dokumentum a Mir űrállomás megsemmisítésével kapcsolatos eddigi legrészletesebb információkat tartalmazza. A dokumentumot Oroszország képviselői tették közzé egy nemzetközi űrkutatási konferencián.

15 éve, 1986. február 19-én juttatták a világűrbe a Mir modulűrállomás első modulját, a központi egységet. Ehhez csatlakoztatták később azt az öt modult (Kvant, Kvant-2, Krisztall, Szpektr, Priroda), amelyek jelenleg is a Mir részét képezik. A Krisztall modulhoz az amerikai űrrepülőgépek biztonságos dokkolásához még egy kis összekapcsoló kabint is csatlakoztattak.

A Mir űrállomás vitathatatlanul a 20. század egyik legfontosabb űrtechnikai teljesítménye. Jelenleg a Mir a "legsúlyosabb" úrállomás: a szerkezet össztömege mintegy 140 tonna (a Nemzetközi Űrállomásé az újonnan csatlakoztatott Destiny modullal is 30 tonnával kevesebb). A 15 év során 12 év és 7 hónapig lakott volt az űrállomás. Fedélzetén 104 kozmonauta és asztronauta fordult meg, köztük 11 ország 62 nem orosz űrhajósa. 1996 és 1998 között amerikaiak is rendszeresen tartózkodtak a Miren, a közös Shuttle-Mir program keretein belül (9 űrrepülőgépes küldetés). A 15 év alatt 28 hosszú időtartamú (több hónapos) küldetést bonyolítottak le a Miren, 16 rövidebb (1 héttől egy hónapig tartó) kíséretében. Utóbbiak közül 15 nemzetközi expedíció volt. A Mir hosszú ideig a legfontosabb nemzetközi űrállomás szerepét töltötte be.

A Mir fedélzetén 23 hosszú távú tudományos programot bonyolítottak le, amelyek közül számos egyedülálló volt a világon. A Mir fontos szerepet töltött be a Nemzetközi Űrállomás (International Space Station, ISS) építéséhez szükséges anyagok, technológiák, műszaki megoldások kipróbálásában és tesztelésében. A Shuttle-Mir program során az amerikai asztronauták felbecsülhetetlen értékű tapasztalatokat szereztek az orosz kozmonautáktól.

A Mir programja immár hivatalosan is befejeződött: az Orosz Aerokozmikus Ügynökség (Roszaviakozmosz) által javasolt megsemmisítést 2000. december 30-án hagyta jóvá Mihail Kaszjanov orosz kormányfő. Az űrállomást a Progressz-M1--5 teherűrhajó hajtóműveivel fékezik le úgy, hogy a sűrűbb légkörbe irányítottan belépő, többtonnás darabokra szétszakadó szerkezet roncsai Ausztráliától keletre, 1500 kilométernyi távolságban a Csendes-óceánba zuhanjanak és elsüllyedjenek. A lefékezés biztonságának garantálására szakértői bizottságot hoztak létre Jurij Koptyev, a Roszviakozmosz főigazgatójának vezetésével.

A Mir megsemmisítésével kapcsolatos információkat folyamatosan frissítik a CUP (orosz űrrepülés-irányító központ, http://www.mcc.rsa.ru/) és a Roszviakozmosz (http://www.rosaviakosmos.ru) weboldalán.

A biztonságos lehozáshoz két alapvető feltétel fontos: egyrészt az űrállomás technikai állapotának ismerete, másrészt minél pontosabb pályaadatok és navigációs számítások.

A Mir műszaki állapotát az építtető Enyergija cég és a CUP folyamatosan ellenőrzi. A Mir jelenlegi műszaki állapotát az oroszok kielégítőnek tartják ahhoz, hogy ne akadályozza a légköri beléptetést.

A pálya- és navigációs számításokat a CUP vállalta, minden hazai műholdkövető lehetőséget bevonva. Orosz területekről azonban csak a Föld körüli pályának körülbelül fele követhető. Mivel a pályák állandó felügyelete alapvető követelmény a lefékezési művelet alatt, az oroszok együttműködnek a NASA és az ESA illetékes szerveivel.

A jelenlegi eltérő pályabecslések abból adódnak, hogy a Föld felsőlégkörének sűrűségviszonyait nehéz pontosan meghatározni, s az erre vonatkozó előrejelzések igen sok bizonytalanságot tartalmaznak, mert a naptevékenység egy adott időszakban ezt döntően befolyásolhatja. A CUP ebből a szempontból is összehangolja az orosz és külföldi intézetek tevékenységét.

A légkörben el nem égő darabok becsapódási területeit a Dél-Csendes-óceánon belül a következő, Ausztrália és Dél-Amerika közé eső koordinátákban határozták meg (értékek földrajzi fokokban; d.sz. = déli szélesség, ny.h. = nyugati hosszúság):

d.sz. 53., ny.h. 175.
d.sz. 23., ny.h. 175.
d.sz. 23., ny.h. 132.
d.sz. 30., ny.h. 127.
d.sz. 30., ny.h. 90.
d.sz. 53., ny.h. 90.

A Mir megsemmisítésének forgatókönyve három szakaszból áll.

Első szakasz. Passzív várakozás, amíg a Mir repülési magassága 250-240 km-re csökken. Ez a fázis január 27-én kezdődött, miután a Progressz-M1--5 teherűrhajó az űrállomáshoz dokkolt.

Második szakasz. Egy 160x230 km-es magasságú pálya kialakítása a Progressz hajtóműveinek használatával. A pálya földközelpontja (perigeuma) a Dél-Csendes-óceán előbb említett területe fölé esik.

Harmadik szakasz. A Progressz végrehatja a végső fékezési manővert, s az űrállomást a Csendes-óceánba vezeti. Az utolsó pályamódosítási parancsot a számítások szerint a Guineai-öböl és a Kaukázus közötti pályaszakaszon fogják kiadni.

A légköri súrlódás miatt a Mir moduljainak és alkatrészeinak egyre nagyobb nyomást és hőmérsékletet kell elviselnie az ereszkedés során. Először a napelemek és az antennák fognak elégni, 110-100 km-es magasságban. A fő szerkezeti elemek szétválása 90-80 km-es magasságban következik be. A szétszakadó modulok további kisebb darabokra eshetnek szét. Az űrállomás teljes széttöredezése várhatóan 50-40 km-es magasságban befejeződik, s a darabok nagy része elég a légkörben.

Mivel a legnagyobb darabok önálló pályán zuhannak tovább, nehéz nagyon pontosan megjósolni, hová fognak becsapódni. A darabok aerodinamikai jellemzőit, illetve pályáikat alakjuk és forgásuk, továbbá a szél befolyásolja, előre nem elég pontosan kiszámítható módon. A várhatóan mintegy 1500 darabból álló, összesen 20-25 tonnányi törmelék ezért viszonylag nagy területen szóródik majd szét. Ennek hosszúságát 6000-, szélességét 200 km-re lehet becsülni.

Pirossal a remélt becsapódási terület

A dokumentum végén az oroszok hangsúlyozzák, hogy a Mir megsemmisítése során gyakorlatilag minden katasztrofális esemény bekövetkezése kizárható. Mindazonáltal nem lehet teljesen kizárni olyan előre nem látható problémákat, amelyek az űrállomás fedélzetén vagy a végső fékezési művelet során léphetnek fel. Azonban minden lehetséges szituációt részletesen elemeztek, s kidolgozták (illetve jelenleg dolgozzák ki) azokat a műveleteket, amelyek ezeket megoldani képesek. Ezek közé tartozik például egy Szojuz űrhajó indítása két kozmonautával: a Padalka-Budarin, illetve a Vinogradov-Sapirov űrhajósokból álló párosok felkészülten várják az esetleges startot. Hogy az előre tervezett megsemmisítési műveletsort nem lehet végrehajtani, illetve hogy a Mir teljesen irányítatlanul zuhan le, annak elhanyagolható az esélye - zárul a jelentés.

* * * * *

"Itt-ott olyan cikkeket olvasunk, melyeket akár úgy értelmezhetünk, hogy a Mir rozoga és egyszer csak a fejünkre esik. Aligha. Igaz ugyan, hogy e nagy űrállomásnak az alapegysége még 1986-ban került Föld körüli pályára, tehát eléggé idős, de moduljait 1995-96-ban vezérelték a pályára. Az egész űrkomplexum vezérlését végző fedélzeti számítógépet pedig 1999-ben lecserélték egy újabb gyártású változatra.
...
A riadalmat az okozza, hogy a Mirrel időlegesen megszakadt a kapcsolat karácsonykor, de a hibát hamar sikerült kijavítani. Egyébként az egész modulrendszer vezérelhető, irányítható az egyáltalán nem elöregedett műszaki állapotú teherűrhajók révén.
...
Az oroszok húsz év alatt ötször hajtottak végre távirányítású űrállomás-fékező műveleteket, tehát eléggé gyakorlottak. Akadtak persze problémák. Az 1982 és 1991 között repülő Szaljut-7-tel elveszítették a kapcsolatot, és a Kozmosz-1686 modullal egybekapcsolt mintegy 40 tonnás komplexum irányítatlanul lépett a légkörbe, de darabjai a Chile és Argentína határterületein lévő őserdőbe zuhantak és nem okoztak baleseteket. Hasonlóan járt az amerikaiak majdnem 80 tonnás Skylab űrállomása 1979-ben, amikor szintén távirányítás nélkül lépett be a sűrű légkörbe, az Indiai-óceán felett. A Skylab nagyobb darabjai elsüllyedtek, kisebb darabjai pedig Ausztrália középső, sivatagos részén csapódtak be, és szintén nem voltak balesetveszélyesek." (Horváth András, Magyar Hírlap)

Ajánló:

A Mir űrállomás a legutóbbi információk szerint 2001. március 20-a után semmisül meg a Föld légkörébe, majd a Csendes-óceán vizébe süllyedve, Ausztrália partjaitól másfél-kétezer kilométerre. Dossziénkban a Mirrel kapcsolatos cikkeinket gyűjtöttük össze.