Mir: újabb végső (?) időpontok<br/>

Vágólapra másolva!
A pályaelemzések alapján ismét módosult az űrállomás megsemmisítésének időpontja, amelyet az orosz szakértők egy március 19-ei sajtótájékoztatón március 23-ában állapítottak meg. Sok variációs lehetőség már nincs - a Mirt napokon belül le kell hozni.
Vágólapra másolva!

A CUP (orosz űrrepülés-irányító központ, http://www.mcc.rsa.ru/) munkatársai és Moszkvából az irányítóközpontba érkezett szakértők a megsemmisítés végső időpontját március 23-ában állapították meg (ez újabb csúszást jelent a legutóbbi tervekhez képest).

Viktor Blagov, a repülésirányítók főnöke a Space.com űrkutatási portálnak adott telefoninterjújában elmondta, hogy a megsemmisítést szolgáló három pályamódosítás közül az elsőt moszkvai idő szerint 23-án, hajnali fél négy körül hajtják végre (magyar időben ez éjjel 1 óra 30 percet jelent). A második két órával később (magyar idő szerint hajnali 3 órakor), míg a harmadik, végső manőver reggel 6 órakor történik (ugyancsak magyar időben). A különböző orosz űrkutatási szervek által immár hivatalosan is jóváhagyott végső megsemmisítése terv szerint a Mir el nem égő darabjainak Csendes-óceánba történő becsapódása magyar idő szerint reggel 7.30 körül várható.



Mint korábbi cikkünkben már olvashatták, először a napelemek és az antennák fognak elégni, 110-100 km-es magasságban. A fő szerkezeti elemek szétválása 90-80 km-es magasságban következik be. A szétszakadó modulok további kisebb darabokra eshetnek szét. Az űrállomás teljes széttöredezése várhatóan 50-40 km-es magasságban befejeződik, s a darabok nagy része elég a légkörben.

Blagov a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Mir megmentésére tett bármilyen kísérlet már elkésettnek tekinthető. Néhány nappal ezelőtt látott napvilágot egy - valószínűleg nem hiteles - információ, mely szerint egy kaliforniai cég szeretné megvásárolni az űrállomást. Orosz parlamenti képviselők Putyinhoz továbbított levelükben még a legutóbbi napokban is javasolták, hogy cseréljék ki a Mir központi egységét az FGB 2 modulra, amelyet a Nemzetközi Űrállomás (ISS) építéséhez gyártottak tartalék példányként (az FGB 1 jelenleg Zarja néven már az ISS része).

A Mir jelenleg 228 km-es magasságban van, s pályája napi 3 km-rel alacsonyodik. A megsemmisítést szolgáló pályamódosítások körülbelül 220 km-es magasságban kezdődnek. A Mir beavatkozás nélkül március 28-án (plusz-mínusz két nap a légköri sűrűségtől függően) semmisülne meg. Sok változtatásra tehát már nincs lehetőség: a Mirt mindenképpen le kell hozni, napokon belül. A sok helyen olvasható-hallható rémisztgetések ellenére a manővert minden valószínűség szerint biztonságosan, az előre tervezett módon hajtják végre a repülésirányítók.

S. T.

Ajánló:

A Mir űrállomás a legutóbbi információk szerint 2001. március 22-én semmisül meg a Föld légkörébe, majd a Csendes-óceán vizébe süllyedve. Dossziénkban a Mir utolsó napjait követhetik figyelemmel.