Semmi sem állíthatja meg az elszánt űrturistát<br/>

Vágólapra másolva!
A legfrissebb információk szerint Tito utazásához végre a NASA is hozzájárult, eddigi heves tiltakozása ellenére.
Vágólapra másolva!

A Tito körüli felhajtás tehát most végleg eldőlni látszik, bár a 20 millió dollárt kasszírozó orosz fél már hetek óta kész tényként kezeli az utazást. A oroszokat egyébként a legutóbbi nyilatkozataik alapján már az amerikai ellenvélemény sem tartotta volna vissza attól, hogy teljesítse Tito felé szerződésben vállalt kötelezettségeit.

Tito köszöntése Bajkonurban
a most felszerelt robotkar-rendszer

Tito egy április 11-ei moszkvai
sajtótájékoztatón

Mint Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatója Gagarin repülésének 40. évfordulóján elmondta, akkoriban senki nem gondolta volna, hová jut mára az emberes űrrepülés: orosz űrhajó visz fel egy amerikai űrturistát, akinek utazása ellen honfitársai tiltakoznak leginkább, mert attól félnek, hogy valami gondot okoz egy közös amerikai-orosz űrállomáson.

A hét végén a Both Előddel készített interjú teljes szövegét olvashatják rovatunkban.

S. T.

Ajánló:

A SpaceflightNow angol nyelvű beszámolója, további információkkal.

Korábban:

2001. április 11. Április 28-án indul a Nemzetközi Űrállomásra a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból Dennis Tito amerikai üzletember, az első űrturista.