Vágólapra másolva!
A radioaktív sugárzásoktól az ólomlemez megbízhatóságával vetekedően védő, ám tömegében annak csupán töredékét jelentő anyagot dolgoztak ki floridai kutatók.
Vágólapra másolva!

A Demron fantázianéven említett anyagot két szövetréteg közé vulkanizált formában hozzák forgalomba. Ebből a - többrétegű ponyvára emlékeztető -, viszonylag kis tömegű hajlékony lemezből sátrakat, repülőgépekbe, illetve űrhajókba építhető béléseket, és az egész testet védő kezeslábas öltözékeket lehet gyártani - adta hírül a New Scientist tudományos ismeretterjesztő folyóirat.

Míg a korábbi, súlyos, és a mozgást nagyon nehézkessé tevő sugárvédő szkafanderek csak az alfa-sugárzás ellen nyújtottak számottevő védelmet, a Demron a béta- és a gamma-sugárzástól, valamint a röntgensugaraktól is véd. Az új anyagot eredetileg sebészorvosok számára fejlesztették ki, olyan helyzetekre, amikor műtét közben ismételten röntgensugárzásnak vannak kitéve; csak később merült fel, hogy a Demron használható lesz a nukleáris iparban is.

Janine Claber, a nukleáris fűtőanyagokkal foglalkozó brit állami vállalat szakértője szerint azonban még ellenőrizni kell, hogy a Demron védő tulajdonságai mennyire időtállóak; nem csökkennek-e, ha az anyag viszonylag hosszú időn át nagy sugáradagnak van kitéve.