A hideg lehet a Stradivari-hegedűk titka

A világhíres hegedűmárka különlegessége talán valóban "mennyei" jellegű.

Szakemberek immáron négy évszázada találgatják, minek köszönhető az Antonio Stradivari (1644-1737) cremonai hangszerkészítő mester által készített hegedűk utánozhatatlan hangzása - a lakkozáson múlik vajon, vagy valamiféle fakezelési eljáráson, rovarirtó anyagon, esetleg színes gyümölcsmézgán, hogy a hangszereknek azóta sincs párja? A Tennessee-i Egyetem dendrokronológiai profeszora és a Columbia University klímakutatója nemrég váratlan teóriával állt elő: nem egyéb, mint a hegedűk alapjául szolgáló faanyag okozza a rendkívüli hangzást, mégpedig azáltal, hogy a fölhasznált fák olyan időszakban nőttek csemetéből terebélyes növényekké, amikor évtizedeken át hosszú hideg telek és hűvös nyarak váltották egymást.

"Elképesztett a gondolat, hogy ez korábban senkinek nem szúrt szemet" - fejezte ki megdöbbenését dr. Henri Grissino-Mayer. "A hegedűk, azok a fák, amelyekből készültek, a klíma, ami alatt a fák növekedtek, és hogy ez miként vezetett a világ leggyönyörűbb hegedűhangjához - mindez összefügg egymással."

Grissino-Mayer professzor, aki 2001-ben bizonyította be a legértékesebbnek tartott Stradivari-hegedű, a Messiás eredetiségét és dr. Lloyd Burckle, a globális klímaváltozások szakembere elméletét arra a már korábban is ismert tényre alapozta, hogy a 15. század közepén egy kisebbfajta jégkorszak köszöntött Európára, ami a 19. század közepéig tartott. A hidegebb éghajlati viszonyok miatt lelassult a növények növekedése, s nem utolsósorban nagy kiterjedésű alpesi fenyőerdők álltak a kor hegedűkészítőinek rendelkezésére.

A négy évszázadon át tartó lehűlés 1645 és 1715 között érte el mélypontját, ezt az időszakot - a naptevékenység eme nyugodt időszakát elsőként leíró, a 19. században élt csillagász után - Maunder-minimumnak nevezik. Antonio Stradivari egy évvel a Maunder-minimum kezdete előtt született, s legértékesebb hangszereit az időszak vége felé - 1700 és 1720 között készítette el.

Grissino-Mayer professzor az 1500-tól napjainkig tartó időszakban vizsgált meg 16 kiválasztott vörös- (Larix decidua), luc- (Picea abies), illetve erdei (Pinus sylvestris) fenyők alkotta magasan fekvő európai erdőséget Nyugat-Franciaországtól Dél-Németországig. Azt találta, hogy az 1625 és 1720 közti időszakban példátlan lassúsággal nőttek a fák, erre utaltak a sűrűn álló, vékony évgyűrűk. Az évgyűrűk sűrűsége minden bizonnyal erősebbé tette az ilyen fából készült hangszert, s a fa tömörsége hozzájárulhatott az utánozhatatlan hangzáshoz - mutat rá Grissino-Mayer professzor és dr. Burckle.

A magyarázat igen megalapozottnak tűnik, ám a legvalószínűbb, hogy sem a faanyag, sem a lakkozás, sem egyéb korábbi összetevők nem lennének elegendők ahhoz, hogy megismételhetővé váljon a Stradivari-hegedűk csodája - vélekedik Helen Hayes, a New York-i székhelyű Amerikai Hegedűtársaság elnöke.

KAPCSOLÓDÓ CIKK