Hidrogénüzemű autó rekordja

Vágólapra másolva!
Egy hidrogénnel üzemelő autó kilométerenként mindössze 1,1 gramm hidrogénfogyasztással tette meg a Berlin és Barcelona közötti háromezer kilométeres távot: a Hysun3000 típusú kocsit Stuttgartban mutatták be, egy üzemanyagcellákról tartott kongresszuson.
Vágólapra másolva!

Jörg Schweigard, a Hysun szóvivője a kocsi szeptember 28-i, keddi bemutatója kapcsán kijelentette: a megtett út világrekordnak számít, mivel üzemanyagcellával működő autó még soha nem tett meg ekkora távolságot közúton, ilyen csekély fogyasztással - az új üzemanyag kihasználása olyan fokú, mintha 0,2 liter benzinnel 100 kilométert tudnánk megtenni. (A világ leggyorsabb, napenergiával meghajtott járműve, a Nuna 2 idén nyáron 6500 kilométert tett meg közúton Görögországtól Portugáliáig.)

A Hysun3000 kifejezetten erre a célra kifejlesztett, együléses autó. Súlya 170 kilogramm, maximális sebessége 80 km/h. A Berlin-Barcelona közötti úton a tiszta menetidő 12 nap volt. A 15 fős Hysun-csapat több nagyvárosban megállt Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Spanyolországban.

Frieder Herb, a projekt vezetője kifejtette: meggyőződése, hogy az autó alkalmas a hétköznapi használatra. A jármű légellenállási értéke egy szokványos kisautóhoz képest csak a fele, s ez is jelentős mértékben hozzájárul a rendkívüli fogyasztáshoz, vagyis ahhoz, hogy mindössze 1,1 gramm hidrogén fogyjon kilométerenként.