Fénnyel működő antennák

Vágólapra másolva!
Amerikai kutatók szén nanocsövekből a látható fény vételére alkalmas antennát szerkesztettek a több mint száz éve rádióhullámok továbbítására, illetve vételére szolgáló antennák után. Merész elképzelések szerint az új eszköz optikai számítógépekben és áramtermelő napelemekben alkalmazható.
Vágólapra másolva!

Egy antenna akkor működik jól, ha mérete nagyjából megegyezik a bejövő elektromágneses hullám hullámhosszával. A rádióhullámok hullámhossza akár méterekben mérhető, a látható fény hullámhossza viszont a néhány száz nanométeres tartományba esik (a nanométer a méter egymilliárdod része). Yang Wang fizikus (Boston College, Massachusetts, USA) és munkatársai nanocsövekből építettek antennát. A szénből készült, 50 nanométer széles csövekben az elektronok szabadon mozoghatnak, tehát a cső jó elektromos vezetőként alkalmas antennának. A csöveket megvilágítva áramot észleltek a kutatók, az elektronok másodpercenként kb. ezerbilliószor mentek végig oda-vissza a nanocsöveken. Az első sikeres próbák után különböző méretű nanocsöveket építettek egymás mellé. A különböző hosszúságú nanocsövek más--más hullámhosszú fényre reagáltak, így a teljes látható színképtartományt átfogta a nanocsövekből álló antennarendszer.

A fényt elektromos árammá alakító nanocsövek szerepet kaphatnak a fénnyel való információtovábbításra alapozott, egyelőre csak tervezett optikai számítógépben, valamint forradalmasíthatják a napelemgyártást is. Nagy táblákba rendezett parányi nanocsövekkel teljesen új alapon lehetne elektromos árammá átalakítani a fényt.

Az Applied Physics Letters szakfolyóirat hasábjain megjelenés előtt álló tudományos közleményre a Nature hírszolgálata hívta fel a figyelmet.

Jéki László