2006-2050, A British Telecom jövőprognózisa

Vágólapra másolva!
Érző játékok, intelligens ruhák, robotjogok, holografikus televízió, űrlift, Hold-bázis - a British Telecom futurológiai csoportja hosszútávú előrejelzést készített. Ellentétben a hasonló témájú tanulmányok többségével, az ő prognózisaik (például a levélszemét, vagy a keresőmotorok elterjedése) eddig általában beváltak.
Vágólapra másolva!

A Magyarországon is járt világhírű jövőkutató, Ian Pearson által vezetett csoport elsősorban azt vizsgálja, hogyan alakítja át életünket a technológiai fejlődés. Legutóbbi tanulmányukban a 2050-es évekig, a realitástól a fantázia felé haladva vázolták fel a jövőt.

Pearson úgy ítéli meg, hogy korábbi prognózisainak mindössze tizenöt százaléka bizonyult tévesnek. Az előrejelzés gyakran sokkal könnyebb, mint
hinnénk: "például, ha valaki rengeteg pénzt fektet egy speciális fejlesztésbe, és semmiféle egyértelmű akadály nem tornyosul a siker előtt, komoly esélye van arra, hogy megvalósítsa elképzeléseit. Figyelembe véve a külső - politikai, gazdasági és társadalmi - tényezőket, pontosabban eldönthetjük, mely termékek sikere valószínűsíthető." Olyan, mint amikor ködben vezetünk autót. Nem látjuk tisztán, mi van előttünk, néha félreértelmezünk egy-egy távoli formát, viszont mégis majdnem mindenki kinéz az ablakon. Mert a homályos képek sokkal több információt tartalmaznak, mint a semmi.

A közeljövő

A prognózis szerint az ember-gép kommunikációban egyre fontosabb szerep jut az érzelmeknek. A játékok, például a robotkutyák (Aibo, stb.) változatos emocionális skálán reagálnak a gazda megnyilvánulásaira: dühösek, megijednek, elszomorodnak, örülnek, hangot adnak nemtetszésüknek, és így tovább. Az évtized végéig komoly előrelépés várható.

Az elektronikus formában írt, a gyógyszerésznek közvetlenül elküldhető orvosi receptek szintén teret hódítanak 2010-ig.

2008 és 2012 között terjednek el a genetikailag módosított, gyógyszereket és extravitaminokat tartalmazó gyümölcsök, illetve az intelligens, testhőmérsékletünket, pulzusunkat, stb. mérő ruhák (Okos ruhákban, egészségesen).

A következő évtized első felében tűnnek fel a teljesen automatizált, műholdas navigációt és szenzorokat használó önvezérlő (és vezető) autók. A mikrohullámú sütők élelmiszer-csomagokba rejtett chipekről olvassák le a szükséges információt, majd az utasításoknak megfelelően melegítik fel az ételt. Ne essünk kétségbe, ha esetleg beletörne a fogunk: a génterápia segítségével néhány sejtből teljesen újak nőnek ki a rosszak, vagy hibásak helyén. A módszert sikeresen tesztelték laboratóriumi egereken.