Internet2

Vágólapra másolva!
Milyen hatást gyakorol a főként kutató- és felsőoktatási intézményeket összekapcsoló Internet2 a világháló fejlődésére? Mennyire alakítja át az IPv6 protokoll elterjedése a társadalmi életet? Eltűnhet-e a digitális szakadék, megakadályozható-e az Egyesült Államokra leselkedő (sokak által prognosztizált) elsöprő erejű cyberterrorista támadás?
Vágólapra másolva!

Szaporodnak az internet jövőjét kutató tanulmányok, előrejelzések. Legutóbb Sebastian Rupley elemezte a PC Magazine hasábjain a net 2005 és 2015 közötti fejlődését. Szinte alig bocsátkozott jóslásokba - lehetőségeket vetett össze, felmérések eredményeit ismertette.

Elsőként az amerikai egyetemek és kutatóintézetek által már jópár éve beindított, a Következőgenerációs Internettel párhuzamos, azzal egymást kölcsönösen kiegészítő és átfedő (egyesek szerint abba beintegrálódó), nagysebességű (gigabites nagyságrendű) Internet2-re tért ki, amely új alkalmazások bevezetése mellett a jelenlegi internet számos problémáját igyekszik megoldani: a lassú vagy változó átviteli kapacitást, az IP-címek véges számát, és így tovább.

Doug Van Houweling, az Internet2 konzorcium vezérigazgatója a gyorsaság mellett az Access Grid újgenerációs, csoportok közötti intenzív kommunikációt támogató, többféle forrást - multimédia eszközöket, interaktív környezeteket, stb. - egyesítő videokonferenciájára hívja fel a figyelmet: "ha a monitorokon húsz-harminc különböző kép jelenik meg, olyan találkozó is létrehozható, melyben húsz site vesz részt." Mintha a hálózatiság jövőjében szintén meghatározó valamelyik sok-résztvevős online játékban közreműködnénk...

Minden behálózva

Az "online népesség" növekedésével fokozatosan megszűnik a digitális szakadék - véli Rupley. Felettébb vitatható állítását tényekkel igyekszik igazolni.

Hector Ruiz, az AMD (Advanced Micro Devices) vezérigazgatója nemrég jelentette be az 50x15 kezdeményezést: az elképzelések szerint 2015-re a világ lakosságának ötven százaléka rendelkezni fog olcsó hardverrel. Szintén AMD-terv (a U2-énekes, Bono részvételével), hogy az összes etióp iskolát, orvosi rendelőt és kórházat viszonylag rövid időn belül web-hozzáféréssel lássák el.

A cikk további része az Agent Portal oldalán olvasható.