Szárnyas római péniszt találtak

Vágólapra másolva!
Amatőr régészek erotikus tárgyakra bukkantak Angliában: egy szárnyas pénisz és egy szexelő párt ábrázoló késnyél a legérdekesebb.
Vágólapra másolva!

Britanniát, vagyis nagyjából a mai Angliát a rómaiak négyszáz éven keresztül, Kr. u. 43/44-től 409/410-ig tartották uralmuk alatt. E korból mintegy 25 ezer régészeti leletet jelentettek be tavaly, és a felbukkant értékek jelentős része pénzérme volt.

A tavaly Angliában előkerült római kori leletek közül néhány kifejezetten erotikus jellegű. A legegyértelműbb alkotás egy rézötvözetből készült kés nyele, amely egy szeretkező párt ábrázol. Ezt Yorkshire északi részén találták meg. Egy másik leleten egy szárnyas pénisz látható, amelyet állati csontból faragtak ki. Ez a római időkben megszokott motívum volt Worrell és Pearce szerint.

Forrás: Suffolk County Council
Állatcsontokból faragott szárnyas pénisz, a Római Birodalom területén az ilyen szobrok gyakorinak számítottak

Angliában és Walesben az amatőr régészek számára nem tilos, hogy fémdetektort használjanak. A leletek egy részét meg is tarthatják - az amerikai Fox News szerint. Mindez praktikus szabályozás Bulgáriához képest, amelyről éppen a CNBC írt a napokban, hogy ott illegálisnak minősülnek a magánjellegű kutatások. Így a balkáni országban évi 40 millió dolláros kár keletkezik a mintegy 50 ezer "amatőr régész" miatt - csak éppen Bulgáriában őket illegális sírrablóknak és fosztogatóknak nevezik.

Persze Angliában sem ért egyet mindenki a szabályozással, a régészek szerint az amatőrök feldúlják a lelőhelyeket, és rendkívül nehéz az előkerült kincsek eredetét bizonyítani. Bulgáriában egy északnyugati lelőhelyen, Ratiaria római város romjait lepusztították az illegális ásatások "kivitelezői".

Forrás: West Yorkshire Archaeology Advisory Service
Szex a késnyélen

Ugyanakkor a brit kormány egy PAS-nek nevezett program segítségével online regisztrálja a leleteket. Igyekeznek azonban a megtalálás pontos helyét bizalmasan kezelni, nehogy veszélyeztessék a lelőhelyeket. Két brit szakértő, Sally Worrell és John Pearce, a londoni King's College régészei a Britannia című szaklapban publikálták az érdekesebb leleteket.

Hadrianus szeretőjét ábrázolta egy büszt

Az egyik legfontosabb tavalyi lelet egy rézötvözetből készült mellszobor, büszt volt. Ez meztelen mellkassal ábrázolja azt a fiatalembert, akit a szakértők Antinousnak (görögösen: Antinoosz), azaz Hadrianus császár fiúszeretőjének tartanak. Bár ebben nem teljesen biztosak, leginkább a hajforma utal a császári szeretőre.

Az alkotást - amely talán egy bútordarab része lehetett - Market Rasen közelében, Lincolnshire-ben találták. A homoszexualitást az ókori Rómában nem ítélték el, és a görög - pontosabban bithüniai - Antinousszal fenntartott viszony nem számított szokatlannak Hadrianus esetében sem. Amikor Antinous Kr. u. 130-ban meghalt Egyiptomban, Hadrianus elrendelte istenné avatását, és kultuszát birodalma egész területén szobrokkal is igyekezett megalapozni. Egyiptomban még egy várost is elnevezett róla.