Így kezdték számolni a magyar zsidókat

2012.11.28. 9:26

Egy jobbikos képviselő hétfőn azt vetette fel a parlamentben, hogy listát kell készíteni zsidó kormánytagokról. A zsidólistázások egy új elmélet szerint a 20. század elejét végigkísérték, az iskolai és munkahelyi faji szabályozások pedig egyenesen vezettek a zsidóirtásig. Felfűzhető-e egyetlen ívre a Horthy-korszak egészének zsidóellenes törvénykezése?

Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő hétfőn azt vetette fel a parlamentben, hogy listát kellene készíteni az izraeli-magyar kettős állampolgár kormánytagokról, akik szerinte nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Gyöngyösi kedden visszakozott, azt állította, hogy félreérthetően fogalmazott, és elnézést kért. A zsidók számlálásának megítélése a magyar történettudomány egyik sok vitát kiváltó területe. A vita leegyszerűsítve arról szól, hogy a 20. század eleji, a zsidókat hátrányosan érintő törvények egyenes előzményei-e a zsidóüldözésnek, vagy pedig érdemi különbség van közöttük.

A Horthy-korszak kezdetén, 1920 szeptemberében fogadta el a Nemzetgyűlés a numerus claususról szóló törvényt. Ebben korlátozták az egyes "nemzetiségek" és "népfajok" arányát a felsőoktatási felvételi eljárások során. A törvény legegyértelműbb szakasza a felvételi engedélyekről így fogalmazott: "...arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét." Ez elvben a zsidónak minősített diákok esetében hatszázalékos arányt jelentett.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Horthy és Teleki aláírása a törvényen

A hazai történészek egyöntetű álláspontja, hogy a zsidónak minősített diákokat különböztette meg hátrányosan a jogszabály, amelynek nem a szövegében, hanem a hozzá kapcsolódó végrehajtási utasításában szerepelt a "zsidó" szó. Akkoriban a felvételinél a jelöltek vallására kérdeztek rá, ennek alapján sorolták be a jelentkezőket. Ugyanakkor az egyes egyetemek eltérően értelmezték a jogszabályt: volt, ahol a vallást, máshol viszont a származást vették figyelembe a zsidónak minősített felvételizőknél. Így például az orvosi karon nem fogadták el, ha valaki keresztény vallásra tért át az izraelita hitről.

Végül Klebelsberg Kunó kultuszminiszter foglalt állást az orvosi egyetemi álláspont mellett 1927-ben, ami Kovács M. Mária történész, a Közép-európai Egyetem (CEU) tanszékvezető professzora szerint azt mutatja, hogy a numerus clausus faji alapon, és nem egyszerűen a vallásuk szerint különböztette meg a zsidónak minősített diákokat. (A CEU nacionalizmuskutatójának a napokban jelent meg a Törvénytől sújtva. A numerus clausus Magyarországon, 1920-1945 című kötete a Napvilág kiadónál.)

A numerus clausus nemzetgyűlési vitája

Hogy a numerus clausust valóban a zsidónak minősített személyek miatt alkották meg, az a törvény végrehajtási utasításából és a jogszabály 1920. szeptemberi nemzetgyűlési vitájából derült ki. Prohászka Ottokár katolikus püspök beszéde is egyértelművé tette ezt, amikor azzal mentegetőzött, hogy "ez nem antiszemitizmus, hanem faji önvédelem". Beszédét a Pesti Hírlap idézte 1920. szeptember 17-ei számában: "A mi problémánk nem abban áll, hogy a gentry tönkrement, hanem abban, hogy a helyét nem a magyar parasztságból felszívódott középosztály, hanem a zsidóság foglalta el. Tehát mi nem azt hibáztatjuk, hogy a zsidóság megteremtette a maga kereskedelmét, (...) abban van a hiba, hogy túlsúlyba került, a minket leszorító része lett."

Forrás: www.holokausztmagyarorszagon.hu

De nemcsak Prohászka püspök vélekedett így, hanem Teleki Pál miniszterelnöknek is hasonló volt a véleménye. Ablonczy Balázs történész 2004-ben a Rubicon különszámában írt Teleki álláspontjáról a "zsidókérdésben" hozott intézkedésekről. Teleki szerint "a keresztény társadalom érdekeinek intézményes megvédése" végett volt szükség erre. (Teleki Pál a szavazáson egyébként nem vett részt betegségére hivatkozva.)

A numerus clausust végül megszavazta a Nemzetgyűlés. A magyar törvény óriási nemzetközi felháborodást keltett. Az első világháború után a nemzetközi konfliktusok kezelésére, a kisebbségek védelmére hivatott Népszövetség többször is napirendre tűzte az ügyet, így megalakulása után nem sokkal, 1921-ben, majd Magyarország csatlakozása után is. (Hazánk 1923. január 31-én csatlakozott a Népszövetséghez.) Minderről Zeidler Miklós történész, az ELTE egyetemi adjunktusa beszélt a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tartott konferencián.

Egy új felvetés

A Horthy-korszakról szóló MTA-konferencián az egyik legnagyobb feltűnést Kovács M. Mária keltette az általa újonnan felvetett értelmezéssel. Kovács szerint ugyanis - és ezt az álláspontját egy interneten elérhető tanulmányában is kifejtette nemrégiben - az 1920-ban megszavazott egyetemi numerus clausus és az 1938-tól bevezetett, úgynevezett zsidótörvények "egy és ugyanazon történelmi folyamat különböző állomásai, amelyeket egy világosan felrajzolható vonal köt össze". Szerinte "az 1920-as egyetemi numerus clausus törvény szemlélete már előrevetítette a későbbi, 1938 utáni zsidótörvényeket". Kovács a későbbi faji törvények előfutárát látja a numerus claususban.

Akadémiai előadásában Kovács idézte Horthy Miklóst, aki az első, 1938-as zsidótörvényt "20 százalékos numerus claususként", a másodikat pedig "6 százalékos numerus claususként" emlegette, jelezvén, hogy a korszak számos vezetője éppen a numerus claususban látta a zsidók elleni törvényhozásnak azt a modelljét, amelyhez a későbbi zsidótörvények kapcsán vissza lehetett nyúlni. (A két harmincas évekbeli zsidótörvény a zsidónak minősített személyek részarányát korlátozta többek között az értelmiségi állásokban, tehát már nem az oktatásra vonatkoztak csupán.)

Forrás: MTI/Soós Lajos
Korabeli plakát a Számokba zárt sorsok - A numerus clausus 90 év távlatából című kiállításról

Hozzászoktatták a magyar társadalmat a "zsidókérdés megoldásához"

Minderről Kovács az [origo]-nak azt mondta, ez sem jelenti azt, hogy kedvezőbb külpolitikai viszonyok között Magyarországon a harmincas években elképzelhetetlen lett volna a numerus clausus által elindított folyamatok lecsillapodása, és azt sem, hogy mindazok, akik akár a numerus clausust, akár később a zsidótörvényeket szorgalmazták, végső céljuknak a zsidók fizikai elpusztítását tartották.

Azt azonban jelenti Kovács szerint, hogy a numerus clausus és a zsidótörvények együtt, egymás után szoktatták hozzá a magyar társadalmat ahhoz, hogy az úgynevezett "zsidókérdést" speciális, csak a zsidókra vonatkozó külön törvényekkel és rendeletekkel kell megoldani, hogy a zsidókat különféle rovatokban különféle szempontok szerint meg kell számolni, hogy mindehhez származási papírokat és anyakönyvi kivonatokat kell tőlük követelni, majd korlátozó kvótáknak kell őket alávetni. Ezen eljárások alkalmazása Magyarországon Kovács szerint nem a zsidótörvényekkel kezdődött 1938-ban, hanem a numerus claususszal 1920-ban.

1928-ban változtattak

A hazai történészek szerint a numerus clausus megsértette a jogegyenlőség elvét, hiszen magyar állampolgárokat különböztetett meg. A nemzetközi botrány hatására is döntött aztán a magyar kormány a törvény módosításáról. Bethlen István kormánya 1928-ban vette ki a numerus claususból a "nemzetiségek" és "népfajok" arányára való utalást Kovács tanulmánya szerint. A zsidókat nemzetiséggé nyilvánító 1920-as végrehajtási utasítást megsemmisítették. Bethlen külpolitikai megfontolásokból módosított 1928-ban a numerus claususon, hiszen azt még 1924-ben egy párizsi találkozón az Alliance Israélite előtt is védte, miszerint "állami érdek" ez, amely "egyformán sújtja az összes intelligens elemeket".

Akadémiai előadásában Kovács M. Mária rámutatott arra, hogy az 1928-as intézkedés látszólagos volt, hiszen annyi történt csupán, hogy a népfajok aránya helyett foglalkozási rátákat szabtak meg a szülők esetében az egyetemi felvételiknél. A foglalkozási kvóta arányszámait azonban a foglalkozási statisztikák felekezeti megoszlása alapján alakították ki, tehát az egész rendszer éppúgy a zsidók kiszorítására szolgált, mint a korábbi kvótarendszer - véli Kovács M. Mária.

Folyamatos megkülönböztetés a Horthy-korszakban

A zsidóságot így hátrányos megkülönböztetés érte a Horthy-korszakban folyamatosan Kovács szerint, méghozzá származás szerint, faji alapon - ha ezt a törvények nyíltan nem is mindig mondták ki. (Hóman Bálint, a harmincas évek kultuszminisztere ezt később "közvetett" zsidóellenes intézkedésnek hívta, illetve a törvényi szintről a végrehajtási szintre "levitt" zsidóellenes szabályról beszélt.)

Az 1920-as évek elején Kovács M. Mária szerint az első éves felvételeknél az egyetemek általában betartották a 6 százalékos korlátozást, azonban sok keresztény diák már a tanév kezdetén nem jelent meg az egyetemen, sokan meg lemorzsolódtak, úgyhogy a zsidók aránya év végére úgy nőtt meg 8-9 százalékra, hogy egyetlen zsidó diákkal sem vettek fel többet az egyetemre, mint amennyit a 6 százalékos kvóta megengedett. Az 1928-as módosítást követően néhány évig enyhült a diszkrimináció mértéke, de a diszkrimináció nem tűnt el, hiszen ha a zsidó diákokat nem szorították volna ki, arányuk az egyetemisták között nem 11-12 százalék, hanem ennek legalább kétszerese, húsz-huszonöt százalék lett volna. 1934-től pedig ismét szigorúan alkalmazták a zsidókvótát: az első évre felvett zsidó diákok aránya ekkor már csak 5,5 százalék volt.

Forrás: AFP/Roger-Viollet

Gömbös politikája

Bethlen István 1931-es bukása után, a gazdasági világválság egyre súlyosbodó körülményei között Gömbös Gyula került hatalomra 1932-ben. Gömbös ekkortól nem folytathatta a 20-as években meghirdetett politikáját, vagyis az általa alapított fajvédő párt programját nem valósíthatta meg kormányfőként. Sőt az 1920-ban általa is megszavazott numerus clausust sem módosította vissza az 1928-as enyhítés után.

Ugyanakkor a gyakorlatban mindez másképp nézett ki Kovács M. Mária szerint. Az állami antiszemitizmus 1932-től a leglátványosabban az egyetemi numerus claususszal kapcsolatban erősödött meg. Hóman Bálint kultuszminiszter 1932-ben utasította az egyetemeket, hogy a felvételnél "rigorózusan" járjanak el. Ez rögtön a zsidó diákok arányának jelentős csökkenéséhez vezetett. 1933 őszén - tehát öt évvel az 1938-as zsidótörvény bevezetése előtt - Hóman a parlamentben bejelentette, hogy a kormány a numerus clausust a középiskolákra is ki kívánja terjeszteni, mert "feltétlenül el kell érnünk azt az eredményt, hogy a magyar keresztény ifjúság és a zsidó ifjúság között az egyetemen nem lesz semmiféle arányban eltérés az országos arányszámaihoz képest".

Két hónap múlva Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a minisztertanácson beszélt arról, hogy "a jövő évben be fogják tartani a zsidó arányszámot". A kultuszminiszter tehát nyilvánosan, a belügyminiszter pedig zárt körben nyilatkozott meg arról, hogy a zsidókvóta a maga eredeti - 1920-as - értelmében ismét érvényben van, s hogy a kormány újabb numerus clausus bevezetését fontolgatja. A bejelentéstől számított négy évben - tehát az 1938-as zsidótörvény bevezetését megelőzően - a zsidók aránya az egyetemeken és főiskolákon 9,7 százalékról 3,9 százalékra csökkent - mondta az [origo]-nak Kovács M. Mária.

Nem számított az anyanyelv

A CEU professzora kiemeli, hogy a numerus clausus a magyar anyanyelvű, neológ, asszimilálódott zsidókra éppúgy vonatkozott, mint a nem magyar anyanyelvűekre. Az 1920-as törvény végrehajtási utasítása nem rendelkezett arról, hogy kit kell zsidónak tekinteni, és kit nem.  Ezért számos egyetemen a keresztény vallású, de zsidó felmenőktől származó diákokat is a zsidókvóta megszorításai alá vontak. Idézi erről Klebelsberg parlamenti beszédét, amelyből inkább az derül ki, hogy a zsidókat azért tekintették a korban "fajnak", hogy a származás alapján lehessen eldönteni, ki számít zsidónak: A törvényhozás "azzal a nyílt szándékkal" alkotta meg a numerus clausus törvényt, hogy "a zsidóságot fajnak jelentse ki. [...] Mert ha fajnak van egyszer minősítve a zsidóság, akkor nem lehet a fajtól menekülni úgy, mint - mondjuk - a felekezettől az áttéréssel, vagy a nemzetiségnél azzal, hogy az ember más nemzetiségűnek vallja magát."

Vagyis Kovács szerint a zsidókat azért kellett származás szerint osztályozni, nehogy vallási vagy anyanyelvi szempontokra hivatkozva "menekülhessenek" a korlátozások alól.  Magyarországon tehát a leszármazási elv alapján gyakorolt megkülönböztetés nem az 1939-es úgynevezett második zsidótörvénnyel kezdődött, hanem 1920-ban, a numerus clausus explicit zsidókvótájával, még akkor is, ha a leszármazási elvet a húszas években nem minden egyetem érvényesítette.

Kovács M. Mária értelmezésétől eltérő - de nem alapjaiban különböző - vélemények is megfogalmazódtak a numerus clausus és a harmincas évek végén zsidótörvényei kapcsán a hazai történetírásban. Ezeket az álláspontokat az [origo] későbbi cikkeiben szintén ismerteti.