Mátyás kortársa volt a kegyetlen III. Richárd

2013.02.06. 10:08

A Shakespeare drámája nyomán főgonosznak tartott angol király, III. Richárd valóban kegyetlen uralkodó volt, aki egy királygyilkosság után valószínűleg testvére gyermekeit is megölette. III. Richárd a Rózsák háborúját lezáró csatában esett el, abban az évben, amikor Mátyás király elfoglalta Bécset. Ez volt a Tudorok uralmának kezdete, amely békét hozott Angliára, Magyarországon viszont öt évvel később a mohácsi csatáig vezető romlás kezdődött el.

Mint arról hétfőn beszámoltunk, a brit Leicester Egyetem kutatói bejelentették: a DNS-vizsgálatok alapján immár bizonyos, hogy III. Richárd angol király maradványait találták meg tavaly szeptemberben egy közép-angliai autóparkoló területén. A 26 hónapig uralkodó király holttestét az 1485-ös bosworth-i csata után meggyalázták.

Forrás: AFP/Leicesteri Egyetem
III. Richárd angol király maradványai

Rózsák háborúja - ki ölte meg VI. Henriket?

Az eredetileg Gloucester hercegeként ismert III. Richárd annak a York-háznak volt a tagja, amely VI. Henrik királyt gyengeelméjűnek tartotta. A yorkisták 1455-től fegyveres harcot vívtak az angol királyi trón megszerzésérért VI. Henrik Lancaster-házbeli rokonai és hívei ellen. A York-ház és a Lancaster-ház küzdelmei Rózsák háborúja néven vonultak be a történelemkönyvekbe. (A vörös rózsa a Lancaster-háznak, a fehér pedig a yorkista nemeseknek volt a jelképe.)

A yorkisták egyik legravaszabb politikusa, Gloucester hercege, azaz a későbbi III. Richárd valószínűleg már akkor is gyilkos volt, amikor még szóba sem került, hogy ő kerülhet Anglia trónjára. Fivére, a York-házbeli ellenkirály, IV. Edward idején ő ölette meg a gyengeelméjű VI. Henriket - Winston Churchill, a második világháború alatti brit miniszterelnök szerint, aki újságíróként és történészként is számos munkát jegyzett. Ezt állítólag bátyja, IV. Edward teljes körű felhatalmazásával tette. Mások azonban vitatják Churchill kijelentését, szerintük a londoni Towerben őrzött VI. Henrik megölésekor Gloucester a városban sem volt.

Thomas More vádolta III. Richárdot

Ám Shakespeare-től kezdve Churchillig a legtöbb író, drámaíró és történetíró annak a Morus Tamásnak (Thomas More-nak) a nyomán festik le III. Richárdot, aki a "főgonosz" halála után sokkal később, immár a Richárdot legyőző Tudorok szolgálatában írta meg a történteket. Éppen ezért More leírása erősen elfogultnak tekinthető. (Bár később a Tudorok ellen fordult, és azok közül az egyik legvéresebb kezű uralkodó, VIII. Henrik le is fejeztette Morus Tamást, akit a világ leginkább az általa felvázolt utópisztikus társadalomról ismer.)

Churchill VI. Henrik király meggyilkolásakor nem idézi Morust, de tudjuk, hogy Thomas More írta le először ezt a vádat Gloucesterről. Churchill később, amikor már III. Richárd uralkodói tetteit követi, érdekes módon alaposabb kritikának veti alá Thomas More kijelentéseit.

Gyerekgyilkosságok?

Az angol ajkú népek története című munkájában Churchill például alaposan körbejárja azt a legendát, miszerint III. Richárd ölette volna meg saját fivérének, IV. Edward két gyermekét, köztük a koronázatlan gyermekkirályt, V. Edwardot. A szintén a Towerbe zárt V. Edward kiiktatása valóban Gloucester érdeke volt, mert csak így nyilváníthatta magát uralkodóvá. Ezért előbb fattyúknak minősítette IV. Edward gyermekeit, aztán állítólag megölette őket.

A gyilkosságokra azonban máig nincs közvetlen bizonyíték. Bárhogy is történt, a ravasz Gloucester-III. Richárd a gyermekek eltüntetésével követte el legnagyobb hibáját. 1483-as hatalomra lépésekor ugyanis ez megmérgezte az egész angliai közhangulatot. Ekkor már 28 éve öldökölték egymást a York- és a Lancaster-ház tagjai, de a gyermekek haláláról szóló, és ténylegesen meg nem cáfolt híresztelések teljesen felemésztették III. Richárd erkölcsi tőkéjét - ahogy manapság mondanánk. Még Franciaországban is óriási botrányt keltett a 12 éves V. Edward rejtélyes tragédiája, akiről ugyan elterjedt később, hogy túlélte III. Richárd uralmát, és csak annak utódja, Tudor Henrik ölette meg, de Churchill például nem hisz ebben a "fantasztikus" verzióban.

Forrás: MTI/AP/PA/Rui Vieira
Michael Ibsen bútorasztalos egy sajtótájékoztatón a Leicester Egyetemen február 4-én. Az egyetem genetikusai múlt vasárnap közölték vele, hogy ő biztosan III. Richárd angol király leszármazottja

Buckingham herceg pálfordulása

A gyermekkirály eltűnése félelmet ébresztett még III. Richárd legközelebbi és legádázabb híveiben is. Buckingham hercege III. Richárd mellett állt az addigi gyilkosságsorozatban - így például együtt fogták el Lord Riverst, aki IV. Edward özvegyét, illetve V. Edwardot támogatta, s akit III. Richárd végül szintén kivégeztetett.

Ám V. Edward feltételezett halála után Buckingham - aki szintén királyi vérből származott, és félt, hogy őt is riválisnak fogja tekinteni III. Richárd - lázadást szított Richárd ellen. A király azonban uralkodásának első évében, 1483-ban leverte a felkelést, Buckinghamet pedig kivégeztette. Jól látszik, hogy ekkor Richárd már nem a Lancaster-házat irtotta, hanem saját családját és yorkista híveit.

Macchiavelli és III. Richárd

Minderről a politikaelmélet - és elsősorban Macchiavelli alapján - tudni lehet, hogy nem volt túl okos dolog. Bármilyen hatalommániás volt is egy uralkodó, élesen el szokták különíteni a hatalomra jutása előtti és utáni tetteit. Macchiavelli félreértelmezett műve, A fejedelem sem kizárólag arról szól, hogyan törjön hatalomra gátlástalan módszerekkel egy politikus. A mű inkább Itália egységét hangsúlyozza - igaz, bármi áron. Ám Macchiavelli a már hatalomra került uralkodótól a nemzeti egység megteremtését várta - egészen más politikát tehát, mint a hatalom megszerzéséig kifejtett erőfeszítések során.

És ez az, amiben - macchiavelliánus felfogás szerint is - III. Richárd megbukott Angliában. Gyilkos ösztönei nem tették lehetővé, hogy konszolidálja a hatalmát (jóllehet erre megvolt benne a törekvés, számos engedményt tett például közrendű alattvalóinak). Ám a kulcsfontosságú nemesi réteg utoljára még összeszedte magát, így a yorkisták és a lancasteriek összefogtak, és egy oldalági rokont, az anyai ágon Lancaster-házbeli Tudor Henriket szemelték ki trónkövetelőnek III. Richárddal szemben.

Forrás: Wikimedia
III. Richárd

Tudor Henrik fellépése

Henrik Bretagne-ból visszatérve, a bosworthi csatában legyőzte III. Richárdot, akit az ütközet közben saját hívei árultak el, és álltak át Tudor Henrik oldalára. III. Richárd tetemét a Tudorok hívei kegyetlenül meggyalázták - a legfrissebb kutatások szerint, amit a Leicester-i Egyetem munkatársai végeztek a tavaly szeptemberben megtalált földi maradványokon.

Tudor Henrik ezután VII. Henrik néven királlyá koronáztatta magát. Sajátos módon addigi üldözöttsége a megbékélést vetítette előre. Gyermekkorában ugyanis kastélyról kastélyra, uradalomból uradalomba menekült a Rózsák háborúja idején, s átmenetileg még francia, illetve bretagne-i emigrációba is kényszerült.

Angliai vergődése közben azonban hol yorkista, hol pedig lancasteri főurak nevelték fiatalkorában Tudor Henriket. Később pedig lancasteriekhez közelebb álló származása ellenére egy yorkista feleséget nézett ki magának, így III. Richárd legyőzése után ő már tényleg képes volt a nemzeti egység szimbolizálására, gyermekei pedig mindkét ház leszármazottjai voltak.

De nemcsak szimbolikus tettei voltak: kormányzatát - ma úgy mondanánk: kétpárti kormányzatát - összenemzeti, azaz yorkista és lancasteri politikusokból állította össze, így mindkét pártot megnyerte és megbékítette. Erről a Ronald H. Fritze főszerkesztésével és Sir Geoffrey Elton és Walter Sutton közreműködésével összeállított kötet, a Tudor Anglia történelmi szótára ír. (Historical Dictionary of Tudor England, 1991.)

Szerencséje volt Tudor Henriknek azért is, mert kiszemeltjeinek többsége fiatal volt, akik karrierjük építgetése során mindvégig hűnek bizonyultak hozzá. Aki viszont nem így tett, azzal VII. Henrik kíméletlenül leszámolt. Miután 24 évig uralkodott, sok embert öletett meg, (még az sem kizárt, hogy többet, mint III. Richárd), de eközben következetesebben járt el, és indokolatlanul igyekezett nem gyilkoltatni.

Tudor Henrik kihasználhatta azt is, hogy III. Richárd halálakor már nem élt a "főgonosz" felesége, és a kisgyermeke is meghalt addigra - írja a Kenneth O. Morgan által szerkesztett The Oxford Illustrated History of Brittain című kötet. Így a Tudoroknak nem kellett komolyabb trónviszályokba bocsátkozniuk a következő években

Utólag visszatekintve, a Rózsák háborújának a jelentősége az volt, hogy annyira meggyengült, megritkult a középkori angliai nemesség, hogy az öldöklő küzdelem nyomán a polgárság erősödhetett meg a szigetországban.

Mátyás és Bécs

Mindeközben Magyarországon Mátyás király uralkodott. A királyság erőforrásait a végsőkig kimerítve, Habsburg III. Frigyessel vívott immár évtizedek óta váltakozó sikerrel harcokat. Mátyás célja egyesek szerint egy közép-kelet-európai birodalom kiépítése volt, amely a törökkel is eséllyel vehette volna fel a harcot. Erre azonban nem sok esélye volt a német császári pozíciót birtokló Habsburgokkal és a szintén regionális vezető szerepre törő lengyel-litván Jagellókkal szemben. Utolsó éveiben - Mátyás király 1490-ben halt meg - átmeneti katonai sikereket ért el.

A bosworth-i csata, III. Richárd halálának évében, 1485-ben Mátyás elfoglalta Bécs várát, ez azonban nem szilárdította meg hosszabb távon sem a saját uralmát, sem a magyar királyság pozícióit. Halála után a hódítások szinte percek alatt összeomlottak Ausztriában, Cseh- és Morvaországban, illetve Lausitzban (Luzsicében) és Sziléziában. A magyar államkincstár kiürült, az ország pedig meggyengülve nézett szembe a déli határain csak a kedvező pillanatra váró török hódítókkal szemben. Nándorfehérvár eleste 31, Mohács katasztrófája pedig 36 évvel Mátyás halála után következett be. Míg III. Richárd 1485-ös halála Anglia egységéhez járult hozzá, Mátyás 1490-es elhunyta - ez az elfoglalt Bécsben történt - az ország szétesésének a kezdetét jelentette.

Forrás: MTI/Oláh Tibor
Hunyadi Mátyás magyar király (1458-1490) szobra Kolozsvár főterén