Angyalföldet 75 éve nevezték el Horthy Miklósnéról

2013.02.18. 8:07

Az idén 75 éves egykori munkáskerületről kevésbé ismert, hogy 1938-ban Horthy Miklós kormányzó feleségéről Magdolnavárosnak nevezték el.

"A főváros törvényhatósági bizottsága dr. Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester elnöklésével szerdán délután 5 órakor ülést tartott" - írta 1938. február 17-ei, csütörtöki számában a Pesti Hírlap. A napirend első pontja Szendy Károly polgármester előterjesztése volt, amely Angyalföldet, a főváros XIII. kerületét Magdolna-városnak nevezi el - adta hírül az újság.

Szendy Károly előterjesztését még fel sem olvashatta, a polgármester előterjesztése közben ugyanis, amikor ahhoz a szövegrészhez ért, hogy "a kormányzó úr hitvesének...", akkor a fővárosi közgyűlés félbeszakította az elöljárót, és "nagy éljenzéssel fogadta a bejelentést, a bizottsági tagok mind felálltak a helyeikről és úgy éljeneztek és tapsoltak" - írta a Pesti Hírlap.

Forrás: Google
A XIII. kerület és választási körzetei 2011-ben

A törvényhatósági bizottság tagjai ugyanis ekkor már tudták, hogy miről van szó. Végül a polgármester rövid megszakítással befejezhette a beszédét, miszerint "Horthy Miklósnénak, a szegények jótevőjének és a nyomorultak istápolójának érdemeit" akarják megörökíteni Angyalföld átkeresztelésével. A Magdolnaváros elnevezésről szóló előterjesztést - nem meglepő módon - egyhangúlag szavazta meg ezután a fővárosi közgyűlés.

A gazdasági világválság hatása még mindig nem enyhült 1938-ra, és Horthy Miklósnénak éppen ekkor zajlott az a nyomorenyhítő akciója, amiről a korabeli újságok rendre beszámoltak. A lapok felajánlásait olvasva, elsősorban magánszemélyek adakoztak ekkoriban a szegények javára, s az akciót a kormányzóné nevével - Purgly Magdolnaként született - fűzte egybe a korabeli propagandagépezet.

Forrás: Wikipedia
Ez a kép Kenderesen készült a kormányzói párról

Ebbe illeszkedett a főváros 1930-as átszervezése után Angyalföld 1938-as átnevezése és kerületté alakítása. A Magdolnavárosként emlegetett városrész ma Angyalföld, Újlipótváros és Vizafogó városrészekből áll, de ide tartozik a Margitsziget is. Budapest XIII. kerülete idén lesz tehát 75 éves. A kerület születése leginkább talán 1938. június 1-jéhez kötődik, amikor már ki is hirdették, hogy Horthy Miklósnéról Magdolnavárosnak nevezik el.

A magdolnavárosi határozat mellett a fővárosi közgyűlés 1938. február 16-án elfogadta a polgármester előterjesztését arról is, hogy "a hegyvidéket Mátyás király-város névre" keresztelik, s azt is, hogy az új autóbuszgarázs céljaira a Vincellér utca - Diószegi út - Zsombolyai út által határolt területet jelölik ki.