A náci koncentrációs táborok rendszere sokkal rosszabb volt annál, mint ahogyan a kutatók eddig tudták - derült ki az USA Holokauszt Emlékmúzeumának legújabb tudományos eredményeiből.
Adolf Hitler és a német nácik emberek millióit ölték meg, börtönözték be vagy kényszerítették rabmunkára a második világháborúban és az azt megelőző években. Többségük zsidó volt, de homoszexuálisok, romák, lengyelek, oroszok és más kelet-európai etnikai csoportok is áldozatul estek az üldözésnek - írja a Smithsonian Magazin blogja.
A New York Timesban megjelent információk szerint a náci koncentrációs táborok és gettók rendszere sokkal kiterjedtebb volt, mint amiről eddig tudtak a kutatók. A táborok és a gettók számát korábban hétezerre tették a kutatók, de az amerikai Holocaust Memorial Museum több tízezer létesítményt talált ezeken kívül.
Egy 2000-ben kezdődött kutatás a hétezres számból indult ki, ám Geoffrey Megargee és Martin Dean vizsgálata alapján ez a szám először 11 500-ra, majd 20 ezerre, végül pedig 42 500-ra nőtt.
A vizsgálat eredménye még a holokausztkutatókat is sokkolta a New York Times szerint. A 42 500-as számban nemcsak a "gyilkolóközpontok" vannak benne, hanem a kényszermunkatáborok is, ahol a hadifoglyokkal többnyire hadianyagot és eszközöket gyártattak. Voltak közöttük hadifogolytáborok, "gondozási" központok, amelyek neve azt a szörnyűséget álcázta, hogy terhes nőket kényszerítettek abortuszra, vagy a csecsemőiket a születésük után ölték meg. Ugyancsak beleszámolták a 42 500-as adatba a bordélyokat, ahol prostitúcióra kényszerítettek nőket. Ezek az "intézmények" elsősorban a német katonák számára voltak fenntartva.
A kutatók legújabb adatai szerint 15-20 millió embert öltek meg vagy börtönöztek be a táborokban, tartottak fogva gettókban.
A nácik már 1933-ban 110 ilyen tábort állítottak fel a New York Times szerint, ezekben mintegy 10 ezer embert tartottak fogva. A németországi táborok méretükben különböztek a világháború idején Kelet-Európában felállított hasonlóktól. Míg München-Schwabingban néhány tucat embert tartottak fogva, a varsói gettóban volt olyan időpont, amikor félmillióan voltak összezárva.
A 42 500 náci létesítményből 30 ezer volt kényszermunkatábor, 1150 zsidó gettó, 980 koncentrációs tábor, ezer hadifogolytábor, 500 bordély és több ezer más tábor, amelyekben eutanázia zajlott, azaz idős emberek gyilkoltak meg vagy kényszerabortuszokat hajtottak végre. Csak Berlinben 3000 tábor és "zsidóház" volt, míg Hamburgban 1300 helyszínt azonosítottak a kutatók. Martin Dean szerint a mostani vizsgálat eredményei kétségtelenné teszik, hogy sok német polgárnak tudnia kellett arról, hogy náci táborok működtek akkoriban.
Valami furcsa dolog történik a Nappal
Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
Valami furcsa dolog történik a Nappal
Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
Valami furcsa dolog történik a Nappal
Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
Húszezer kutya érkezett Budapestre
Több mint húszezer kutya lesz Budapesten a hét végi Kutya Világkiállításon. A rendezvényre 70 országból érkeznek kutyák, és számos olyan ritkaság is látható lesz, amiből ...
Szamárnak nem érdemes hátat fordítani
A szamarak sem agresszív állatok, de nagyobb egyéniségek a lovaknál, és a kedélyállapotuk is hullámzó. Ha rossz napjuk van, vagy éppen szaporodási időszakban ...
Máshol volt az ókor legendás csodája
Új eredmények szerint mégis létezett a legtitokzatosabb ókori csoda, a Szemiramisz függőkertje néven ismert, hatalmas építmény.
Ostroma után nyomtalanul eltűnt a Bastille
Luxusbörtön volt a Bastille, amelynek kiváló főztjét mindössze hét rab - köztük négy hamisító - ette 1789. július 14-én. Hahner Péter történész szavaival: "a párizsi nép ...
Már ölik a szúnyogokat Budapesten is
Két száraz év után idén ismét rengeteg a szúnyog, a Balatonnál 250 hektárral nagyobb a tocsogókkal fedett terület, ahol kikelhetnek. Itt már kedden, Budapesten pedig ...
Ne nyúlj a magyar koronához!
Hányszor látta egy magyar király a Szent Koronát? Életében csak pár alkalommal, hiszen a korona a történetének 99 százalékát egy láda mélyén töltötte. A Szent Korona nem ...
Mire költ a NASA a következő években?
Magáncégekkel építtet űrhajót, élesbe fordul a Mars kutatása, űrhajósai ott vannak az ISS-en, készül az újabb űrtávcső és a Cassini szonda lassan egy évtizede kering a ...
Tényleg a vízben éltek az ember ősei?
Az emberi evolúció egyik erősen vitatott elmélete szerint az ember őse bizonyos ideig vízi életmódot folytatott. A vízimajom-elmélet hívei jövő héten gyűlnek össze ...
Megfejtették a gyilkos barlang rejtélyét
Amerikai és spanyol kutatók kerestek megoldást arra a rejtélyre, hogy miért áll szinte teljes egészében csak ragadozókból egy spanyol barlangi kitöltés anyaga.
Egy magyar király, akinek nem volt kedve uralkodni
Örökletes betegség, közeli rokonok közötti házasság és elrontott neveltetés egyaránt okozhatta, hogy II. Rudolf császár és magyar király uralkodása olyannyira ...
Az eddigi legdurvább helyen tesztelték Einsteint
Az eddigi legkeményebb próbát is kiállta Einstein általános relativitáselmélete: a csillagászok egy neutroncsillagból és egy fehér törpéből álló rendszerben ellenőrizték ...
Mikor tör ki Kínából az új madárinfluenza?
Sürgősen rá kellene jönni, hogyan terjed a veszélyes vírus.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.