Barlangrajzok ezreit fedezték fel Mexikóban

Vágólapra másolva!
Csaknem ötezer barlangrajzot fedeztek fel régészek Mexikó északi részén. A térségről korábban azt gondolták, hogy az európaiak érkezése előtt lakatlan volt.
Vágólapra másolva!

A rajzok legalább három - mindmáig javarészt ismeretlen - vadászó, gyűjtögető kultúra lenyomatai - mondta el Martha García Sánchez vezető régész a több mint két évig tartó kutatások eredményeit ismertetve szerdán.

Forrás: AFP

Az ősi rajzokra Mexikó Tamaulipas nevű szövetségi államában, Burgos közelében, a Sierra de San Carlos barlangjaiban találtak, és embereket, állatokat, valamint csillagképeket ábrázolnak.

A lelet jelentősége abban rejlik, hogy a rajzok révén sikerült bizonyítani, hogy prehispán népcsoportok éltek a mai Burgosban - mondta García Sánchez. A kutatók ugyanis mindeddig azon a véleményen voltak, hogy a térség az európai hódítók előtt lakatlan volt.

Forrás: AFP

A barlangrajzok korát még nem tudták pontosan meghatározni, az eső elmosta minden olyan szerves anyag nyomát, amely lehetővé tenné a kormeghatározást.