Elfeledett forradalom vezetett az első magyar köztársasághoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia első világháborúban elszenvedett veresége Magyarországon is döntő változásokat hozott. 1918. október 31-én győzött az őszirózsás forradalom, néhány héttel később pedig kikiáltották az első magyar köztársaságot.

95 évvel ezelőtt ezekben a napokban vesztette el a háborút az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország. A vereség és a nemzetiségek radikalizálódása szétszabdalta a Habsburgok több száz éves birodalmát.

***

Bulgária összeomlásáról és a háborús erőfeszítések válságáról az első híradások a budapesti lapokban csak 1918. szeptember 27-én jelentek meg, addig a háborús cenzúra gondosan elfedte az olvasók elől a helyzet reménytelenségét. A háborús erőfeszítésekbe belefáradt, ám addig viszonylag nyugodt közvéleményt az ijesztő hírek erősen fölzaklatták, amit csak fokozott Wekerle Sándor miniszterelnök másnap megtartott sajtótájékoztatója: a kormányfő őszintén beszámolt a helyzet súlyosságáról.

Károlyi Mihály Forrás: Wikimedia Commons

A harmadik miniszterelnökségét szolgáló, közel hetvenéves Wekerle a Monarchia politikai életének igazi veteránja volt. A közvélemény – a másik jelképes alak, Tisza István személye mellett – benne látta megtestesülni azt a politikát, ami a küszöbön álló háborús vereséghez vezetett. Az országot addig vezető politikai elit a háborús nehézségektől gyötört országban a katasztrófa előestéjére már teljesen elveszítette hitelét.

A bizalomvesztés egyaránt érintette a Nemzeti Munkapártban helyet foglaló kormánypárti és a több kisebb ellenzéki pártban politizáló mérsékelt ellenzéki politikusokat is, hiszen a két csoport egyformán németbarát és háborúpárti volt. A politikusok hitelvesztése így az egész rendszer válságává szélesedett, hiszen a közvélemény figyelme olyan politikusok és csoportok felé fordult, amelyek eddig még nem voltak hatalmon, és akiktől az eddigiektől gyökeresen eltérő politikát vártak.

Az egyik ilyen csoport, a gróf Károlyi Mihály vezette Függetlenségi és 48-as Párt a korábbi Egyesült Függetlenségi Pártból vált ki 1916 nyarán, és mintegy húsz képviselőjével az országgyűlésben is a háborúellenes nézeteket és az ország demokratizálását képviselte. A Jászi Oszkár vezette Országos Polgári Radikális Párt 1914-ben alakult. A szervezet a Károlyi-pártnál gyorsabb átalakításokat követelt, ám hatékonyságát erősen korlátozta az, hogy a párton belül is különféle irányzatok vívták ádáz vitáikat. A harmadik és leginkább szervezett csoport a szintén parlamenten kívüli Szociáldemokrata Párt volt: a háborút eredetileg támogató munkáspárt 1918 őszére nagy népszerűségre tett szert, taglétszáma gyorsan növekedett. A három szervezet együttműködése a választójog bővítése körüli küzdelemben már 1917-ben megkezdődött.

A kiút keresése

A háború éveiben nem tartottak országgyűlési választásokat, így az 1910-ben megválasztott parlament tagjai már nyolcadik éve töltötték be hivatalukat. A történelmi Magyarország országgyűlésének – mint utóbb kiderült – utolsó ülésszakát 1918. október 16-ra hívták össze. A többnapos ülésszak első napján Wekerle miniszterelnök a kiegyezésen alapuló rend reformjának ígéretével próbálta megnyugtatni a közhangulatot, Károlyi Mihály pedig a vesztes háború következményeiről beszélt. Tovább fokozta a nyugtalanságot, hogy az ülés után a korábbi miniszterelnök és rendkívül befolyásos politikus, Tisza István ellen sikertelen merényletet kíséreltek meg, amikor éppen az autójába szállt be.

Másnap, október 17-én hangzottak el a parlamentben Tisza István híressé vált szavai: „Én nem akarok semmiféle szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály t. képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük.” Tisza szavai bombaként robbantak az amúgy is izgatott közvéleményben, hiszen a háborús vereséget a kormánypárt olyan vezetője ismerte el, aki maga is felelős volt a korábbi évek politikájáért. A helyzetet még feszültebbé tették a hadsereg széteséséről, a zendülésekről és a nemzetiségek szervezkedéséről szóló hírek. Wekerle Sándor ezért végül október 23-án, a parlament ülésének szünetében a miniszterelnök szobájában tartott egyeztetést követően lemondott.

Tisza István Forrás: Wikimedia Commons

Az ezt követő napokban lázas tárgyalások kezdődtek az új kormány megalakításáról. Az egyeztetések központja a gödöllői királyi kastély volt, ahol IV. Károly király személyesen irányította a tárgyalásokat. Október végéig azonban nem sikerült életképes kormányt létrehozni. A mérsékelt ellenzék részéről senki nem lelkesedett a sok sikerrel nem kecsegtető miniszterelnöki posztért, a vezető politikusok és a király pedig ekkor még nem kívánta Károlyi és a parlamenten kívüli ellenzék kezébe adni a hatalmat. Végül Hadik János grófot bízták meg a kormányalakítással, aki október 30-án nagy nehezen összeállította a kormányt. Az eseményeket azonban ekkor már az utca irányította, így Hadik a magyar történelem legrövidebb megbízatását töltő miniszterelnökeként október 31-én hajnalban lemondott.

A Nemzeti Tanács megalakulása

Miközben a politikusok az új kormány összetételéről vitatkoztak, több fontos esemény súlyosbította a helyzetet: egyrészt október 24-én az olaszok támadást indítottak a Piave folyónál az osztrák-magyar csapatok ellen, ami néhány nap múlva a front összeomlásához vezetett. Másrészt az osztrák császárságot szövetséges állammá nyilvánító, október 16-án kiadott királyi kiáltvány végeredményben fölgyorsította a nemzetiségek szervezkedését, így október végére a csehek, a horvátok és az új, mai értelemben vett Ausztria képviselői is kimondták elszakadásukat.

Budapesten az események középpontjába az Astoria Szállóban október 25-én hivatalosan is megalakuló Magyar Nemzeti Tanács került, aminek elnöke a legismertebb és legnépszerűbb politikus, Károlyi Mihály lett. Ez a testület néhány kisebb szervezeten kívül a Károlyi-párt, az Országos Polgári Radikális Párt és a Szociáldemokrata Párt képviselőiből állt. Másnap már a cenzúrával mit sem törődő fővárosi lapok hozták tizenkét pontból álló kiáltványukat, amiben az ország demokratikus átalakítását és a háború befejezését követelték. A kiáltvány és a követelések közzététele már megelőlegezte, hogy a Nemzeti Tanács nyíltan ellenkormányként lépjen föl. A közben zajló kormányalakítási tárgyalásokon október 26-án és 27-én az uralkodó még nem volt hajlandó Károlyit miniszterelnökké kinevezni.

Hadik János, a legrövidebb ideig hivatalban lévő magyar miniszterelnök: tevékenysége 1918. október 30-án délelőtt tíz órától másnap hajnali háromig, vagyis összesen 17 óráig tartott Forrás: Wikimedia Commons

A kinevezéshez az utca és a közvélemény hangos támogatására, vagyis forradalomra volt szükség. Október 25-től kezdődően egymást érték a nagygyűlések, és új szervezetek alakultak: létrejött például a Katonatanács, aminek fontos szerepe volt a hadsereg támogatásának megszerzésében. A leghangosabb szimpátiatüntetés Károlyi Mihály mellett október 27-én este alakult ki, amikor a Bécsből hazatérő, miniszterelnökké még nem kinevezett politikust hatalmas tömeg fogadta a Nyugati pályaudvaron. A tömeg kifogta a lovakat Károlyi kocsijából, majd az emberek maguk húzták végig a Nagykörúton.

Az őszirózsás forradalom

Az első lövések hamar eldördültek: október 28-án hatalmas tömeg kívánt Budára vonulni, hogy a király képviseletében eljáró József főhercegtől Károlyi miniszterelnöki kinevezését követeljék. A Lánchídon azonban a karhatalom útját állta a tüntetőknek, és az erőszak alkalmazásának eredménye három halott volt. Az események ettől kezdve gyorsan követték egymást: a mindinkább ellenkormányként fellépő Nemzeti Tanács egyrészt jól érzékelhetően bírta az utca támogatását, másrészt sorra álltak át pártjára a hatalom szempontjából döntő fontosságú tényezők. Október 30-ára a rendőrség és a Katonatanács befolyása alá kerülő hadsereg jelentős része megtagadta az engedelmességet a hivatalban lévő ügyvezető kormánynak. Nagy jelentősége volt a telefonos kisasszonyok átállásának is: a Nemzeti Tanács így ellenfeleinek minden lépéséről értesülhetett, a döntő pillanatban pedig blokkolni tudta a kommunikációt.

Őszirózsás katonák csoportképe Forrás: Wikimedia Commons

Október 30-án még viszonylag nyugodtan indult a nap, délután azonban újabb tüntetés kezdődött. A Károlyi-párt mai Vörösmarty – akkori nevén Gizella – téri központjától az egyre hatalmasabbá váló tömeg este kilencre a Nemzeti Tanács székhelyéül szolgáló Astoria Szállóhoz vonult. A Nemzeti Tanács igyekezett megakadályozni az erőszak alkalmazását, ám az eseményeket nem lehetett megállítani. Az éjszaka folyamán elfoglalták a városparancsnokságot, a hadsereg pedig végképp megtagadta az engedelmességet. Az átálló katonák Monarchiát jelképező jelvényük helyére őszirózsát tűztek, innen a forradalom elnevezése.

Október 31. reggelére Budapest stratégiai pontjait a Nemzeti Tanácshoz hűséges alakulatok tartották ellenőrzésük alatt. Hajnalban a forradalom kitöréséről beszámoló röpcédulák öntötték el a várost, a gyárakban sztrájk kezdődött. Reggel hét órakor végül a néhány nappal korábban Bécsbe visszautazó király megbízásából eljáró József főherceg a Várba kérette Károlyi Mihályt, Jászi Oszkárt és Kunfi Zsigmondot, a Szociáldemokrata Párt vezetőjét, és megbízta Károlyit a kormány megalakításával.

Új kormány, új rendszer

A Magyar Nemzeti Tanács ezt követően a budapesti városházán tanácskozva megalakította az új kormányt, melynek tagjai az esti órákban József főherceg előtt letették a királyra az esküt, majd a Sándor-palotában az új minisztertanács megtartotta első ülését. A forradalom győzött, és az események szemtanúi számára nyilvánvaló volt, hogy ez több mint kormányváltás, hiszen a Nemzeti Tanács programja az ország alapvető átalakítását tűzte ki célul. Másnap, november 1-jén vált mindez igazán egyértelművé: a kormány a közhangulat hatására a királytól esküje alóli felmentését kérte, amit a király több izgatott hangú telefonbeszélgetés után meg is adott. A kormány ezután új esküt tett az országgyűlés funkcióit átvevő Magyar Nemzeti Tanács előtt. A régi viszonyokkal való szakítást a köztársaság kikiáltása tette teljessé november 16-án.

Az új kormányra hatalmas feladatok vártak. Kezelni kellett a háborús összeomlás következményeit, a történelmi Magyarországtól való elszakadásra törekvő nemzetiségek követeléseit, biztosítani kellett a közellátást, mindezen kívül pedig gyökeresen át akarták alakítani az országot. A kormány szinte kilátástalan körülmények között látott munkához: nem tudta megszerezni a győztes antant elismerését, jobb- és baloldali belső ellenzéke hamar megszerveződött, ráadásul egy szilárd alkotmányos rend és végleges határok nélküli, káoszba forduló országban kellett volna biztosítania a hétköznapi élet alapvető feltételeit.

A kevés vérrel járó forradalom legismertebb áldozata Tisza István volt. A három merényletet túlélő korábbi miniszterelnök és házelnök ellen a negyedik kísérlet sikeres volt: október 31-én este Hermina úti villájában heves szóváltást követően felesége szeme láttára egy máig azonosítatlan férfi pisztolygolyója végzett vele.