Hetven éve indultak az első vonatok Auschwitzba

2014.05.14. 20:35

Hetven évvel ezelőtt, 1944. május 14-én indultak el az első vonatok Nyíregyházáról az auschwitzi koncentrációs táborba. A márciusi bevonuláskor még nem voltak részletesen kidolgozott tervek, a magyarországi zsidóság jogfosztása, elhurcolása és meggyilkolása mégis döbbenetesen gyorsan és gördülékenyen zajlott.

Az 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállást megelőzően a magyarországi zsidóság helyzete összességében kedvezőbb volt, mint a németek által uralt Európa többi részén, ahol a gettók létrehozása és a deportálás volt napirenden. A „biztonság” Magyarországon elsősorban azt jelentette, hogy a második világháborút megelőzően megnövekedett országterületen mintegy 800 ezer főre tehető zsidóság életét és személyes szabadságát jellemzően nem fenyegette közvetlen veszély. A magyarországi zsidóság azonban már a németek bejövetele előtt is jelentékeny veszteséget szenvedett: a kamenyec-podolszkij-i mészárlás, az újvidéki razzia és a hadköteles korú zsidó férfiaknak kötelezővé tett fegyvertelen, ám gyakran nagyon veszélyes munkaszolgálat a becslések szerint 34 ezer áldozatot követelt. 

A magyarországi zsidóság társadalmi szerepvállalását már az 1938-ban elfogadott első, majd az 1939-ben elfogadott második zsidótörvény jelentősen korlátozta. Az 1940-es évek elején aztán – egyebek mellett – megtiltották a zsidók és nem zsidók házasságát, majd törvényt alkottak a zsidó tulajdonú termőföldek átvételéről is. A magyar társadalom számára tehát megszokottá vált a zsidóság fokozatos jogfosztása, korlátozása. A diplomáciai iratokban egyébként egészen 1942 közepéig nincs nyoma annak, hogy mindez német nyomásra történt volna. 1942-től azonban egyre jobban kezdte követelni a német kormány a magyar kormánytól a „zsidókérdés megfelelő rendezését”.

Budapest, 1944. május. Sárga csillagot viselő zsidó deportáltak vonulnak csomagjaikkal a BelvárosbanForrás: MTI/Repró

Megfosztás az emberi jogoktól 

A megszállás előtt a németeknek nem voltak konkrét, részletesen kidolgozott terveik a magyarországi zsidók sorsát illetően, más országokban azonban már bőséges tapasztalatot szereztek arról, hogyan lehet végrehajtani a zsidóság deportálását. Szándékuk Magyarországon is egyértelmű volt: minél több zsidót akartak deportálni minél rövidebb idő alatt. A feladat minden eddiginél nagyobb volt a német hatóságok számára, hiszen Magyarországon 800 ezer zsidó élt, ráadásul 1944-ben már megfelelő kapacitás sem állt rendelkezésükre ilyen méretű művelethez. Sok múlott tehát azon, hogy – a megszállás általános koncepciójával összhangban – hogyan tudnak együttműködni a magyar hatóságokkal és milyen tempóban milyen intézkedésekre tudják rávenni a magyar kormányt. 

A megszállás első napjaiban Budapestre érkezett Adolf Eichmann, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) zsidóügyekkel foglalkozó osztályának SS-tiszt vezetője is, nagyjából 150 emberével, akikkel a megszállás előtti napokban a mauthauseni koncentrációs táborban tartottak előkészítő értekezletet. Eichmann a zsidók deportálásának tapasztalt szakembere volt. Feladata ennek megfelelően abban állt, hogy mindent megtegyen azért, hogy a magyarországi zsidók korlátozása és deportálása gördülékenyen történjen. Önálló döntési jogköre kevés volt, hiszen a megszállás jellegéből következően minden ügyben a magyar kormánynál kellett elérnie a megfelelő intézkedést. Tevékenységét támogatta közvetlen magyarországi felettese, Otto Winkelmann, aki a német biztonsági erők magyarországi parancsnoka volt. Segítségére volt még Edmund Veesenmayer teljhatalmú megbízott és német követ, aki a magyar kormánynál szorgalmazta a zsidóellenes intézkedéseket.

Menetrend - 1944

A május 14-től július 9-ig naponta jelentkező Menetrend - 1944 című blog a vidéki magyar zsidóság deportálásának történetét követi nyomon napról-napra, azon az 57 napon keresztül, amelynek során a korábban már városi vagy városszéli gettókba, csillagos házakba, téglagyárakban, állattenyésztő telepeken, erdőszéleken alkalmilag felállított gyűjtőtáborokba összeterelt 437 000 embert vagonokra rakták, és összesen 147 szerelvénnyel a Német Birodalom területén lévő haláltáborokba szállították.

A német nyomásra hatalomra került kollaboráns Sztójay-kormány vezetői és pártjai már az 1940-es évek elejétől fogva karakteresen antiszemita politikát képviseltek. Ennek megfelelően nem volt meglepő, hogy a zsidókat illetően a németek követeléseit a Sztójay-kormány illetékes szervei igen gyorsan hajtották végre. A németek más országokban megszokott taktikájukat alkalmazták ebben az esetben is: először meg kívánták jelölni a zsidóságot, majd megfosztani alapvető jogaiktól és vagyonuktól. Ezt követte a fizikai elkülönítés, vagyis a gettók fölállítása, végül pedig a deportálás és a megsemmisítés. Veesenmayer és a németek célja az volt, hogy a magyar kormány hozza meg a megfelelő intézkedéseket és azokat a magyar közigazgatás hajtsa végre. 

Március 29-től aztán megindult az első fázist, a megjelölést és a jogfosztást előíró rendeletek sorozata. A Sztójay-kormány rendeletei szinte minden emberi és polgári joguktól megfosztották a zsidókat: kötelezővé tették a megkülönböztető jelzés, a sárga csillag viseletét, megtiltották számukra a közlekedési eszközök és a fürdők használatát, a nyilvános szórakozóhelyek látogatását, értelmiségi, ügyvédi, tőzsdei munkakörben való alkalmazásukat. Kizárták a zsidókat a sajtó, a színművészeti és a filmművészeti kamarából. A rendeletek egyre súlyosabbak lettek: április közepén már a zsidó vagyon állami tulajdonba vételéről jelentek meg előírások. Először csak be kellett jelenteni a zsidó bankszámlákat, néhány hét múlva pedig egyszerűen egyetlen számlává vonták össze, és állami tulajdonba vették őket. Ezt követően rendelkeztek a zsidó üzletek bezárásáról is. Június közepén már csak délután 2 és 5 óra között léphettek a zsidók az utcára.

Forrás: OSA Archívum

A németek mindezek mellett bevetették a megtévesztés szokásos eszközeit is. Megkövetelték az Országos Zsidó Tanács fölállítását abból a célból, hogy közvetítse az ország zsidósága felé a követeléseiket. Március 31-én Eichmann fogadta a Zsidó Tanács vezetőit, és megnyugtatta őket: a magyarországi zsidóságot munkaszolgálatra kívánja igénybe venni. Még azt is megígérte, hogy a háború után a zsidók szabadok lesznek. Most azonban arra intette őket, hogy engedelmeskedjenek, és nem esik bántódásuk. A németek célja az ilyen hamis nyugalomba ringató tárgyalásokkal az volt, hogy a zsidóság deportálása minden zavar nélkül történjen meg. Mindezen fejlemények tükrében április elején Veesenmayer elégedetten jelenthette Berlinbe, hogy a magyar kormány komolyan veszi a zsidókérdést, mint írta: „az itteni viszonyokhoz képest ez a fejlemény szokatlanul gyorsnak mondható”. 

A szabadság elvesztése: a gettósítás 

A folyamat olyannyira gyors volt, hogy április elején a Belügyminisztériumban már a gettók fölállítását előkészítő értekezlet ült össze. A Belügyminisztérium zsidóügyekért felelős, frissen kinevezett két államtitkára, Baky László és Endre László Eichmann embereivel közösen készítette elő a „Zsidók lakhelyének kijelölése” címet és Baky aláírását viselő belső utasítást, amiben pontosan körülírta a gettók céljait és jellegét. Az utasítás szerint az ország északkeleti részéről elindulva kellett létrehozni a gettókat, majd a tíz csendőrkerületnek megfelelően kellett az ország belseje felé haladni. Először tehát a kassai, majd a kolozsvári és marosvásárhelyi, ezt követően pedig a sopron-komáromi, a pécsi, a debreceni, a szegedi és a miskolci csendőrkerület került sorra, hogy aztán a tervek szerint Budapest zárja a sort. 

Az utasítás szerint a gettósítást a magyar csendőrségnek és rendőrségnek kellett végrehajtani, a németek legfeljebb tanácsadóként voltak jelen. A folyamat célja az volt, hogy a magyar zsidóságot immáron fizikailag is elkülönítse a lakosság többi részétől. Az utasítás szerint a gettóba zárandó zsidóság fejenként összesen 14 napi élelmet és 50 kilogrammos csomagot vihetett magával a gettóba. A gettók létrehozása mindenhol ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlott: a kora hajnali órákban összegyűjtötték a falvak zsidó lakosságát, és jellemzően a járási központ zsinagógájába terelték őket, hogy aztán néhány napon belül egy közeli nagyobb város téglagyárába vagy egyéb üresen álló gyártelepére szállítsák őket, ahová az adott város zsidóságát is bezsúfolták. 

Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után a Sztójay Döme által vezetett magyar kormány sorra hozta a zsidóellenes rendeleteket. Április 5-én elrendelték, hogy a zsidóknak sárga csillagot kell hordaniuk a ruhájukon megkülönböztető jelzéskéntForrás: MTI/Repró

A gettóba szállítás előtt végleg elkobozták a zsidók vagyonát is. Ezt helyben a magyar közigazgatás képviseletében eljáró háromtagú bizottság végezte: pontos leltárt vettek föl a zsidók vagyonáról és a lakásokban hátrahagyott értéktárgyakról. A zsidók tulajdona minden további nélkül a magyar állam tulajdonába ment át, rendeletek sokasága szabályozta az értéktárgyak sorsát. Volt, ahol egyelőre a kiürített lakások egy helyiségében zárták el az értékeket, máshol külön erre a célra hatalmas raktárokat hoztak létre. Azzal mindenesetre nem számoltak, hogy a zsidók valaha visszakapják a tulajdonukat. 

A gettók fölállítása gyorsan haladt: április 16-án kezdődött meg a folyamat, és Veesenamyer jelentése szerint április 23-ig 150 ezer zsidót zártak gettóba. Május közepére Észak-Erdélyben is befejeződött a gettók létrehozása. Ezt követően az ország többi részében a gettósítás már párhuzamosan haladt a közben az ország keleti részén már megindult deportálásokkal. A legtöbb gettó csupán néhány hétig, olykor néhány napig állt fönn, hiszen csak átmeneti állomást jelentettek a deportálások felé. A leghosszabb ideig, majdnem egy hónapig a kárpátaljai gettók üzemeltek, hiszen fölállításuk és a deportálás megindítása között egy bő hónap telt el. Budapesten végül – miután a kormányzó leállíttatta a deportálásokat – nem hoztak létre gettót, ez csak októberben, a nyilaspuccsot követően jött létre. 1944 nyarán a zsidókat „csillagos házakban” zsúfolták össze. 

Összesen 47 gettó létesült az országban, rendkívül mostoha feltételekkel: az üres téglagyárak vagy zsúfolt lakások a legalapvetőbb létfeltételeknek sem feleltek meg. A gettóba zárt zsidók sokszor a szabad ég alatt aludtak, a legalapvetőbb higiéniai és élelmezési szükségletekről való gondoskodás nélkül. A nyíregyházi gettóban például május elején a napi élelemfejadag 10 dkg kenyér, 10 dkg burgonya és 1 dkg liszt volt. A gettók létrehozása során nem volt ritka a nyílt erőszak sem. Jól jellemezte a kor viszonyait, hogy – noha Baky utasítása érvényben volt – a gettók létrehozását elrendelő miniszterelnöki rendelet csak április 28-án, a gettósítás megkezdése után 12 nappal jelent meg. 

A döntés 

Nem ismert, hogy a teljes magyar zsidóság deportálásáról szóló döntés pontosan mikor és milyen körülmények között született meg. A történészek között nagyjából egyetértés van arról, hogy nagyjából április 20. körül születhetett meg a végleges megegyezés a német és a magyar kormány között valamennyi magyar zsidó elszállításáról. Ezt megelőzően még arról folytak a tárgyalások, hogy a magyar kormány 50-100 ezer főt bocsát a magyar zsidóságból a német kormány rendelkezésére, hogy a háború szempontjából létfontosságú repülőgépprogramban és más üzemekben dolgozzanak. 

Április 20. körül azonban – nem függetlenül a gettókban kialakult szörnyű állapotoktól – már a teljes magyarországi zsidóság elszállításáról folytak a megbeszélések. Vélhetően Baky és Eichmann között zajlottak azok a tárgyalások, amelyek végül fölgyorsították a folyamatot. Ezt követően már jól dokumentáltak az előkészületek: gondoskodni kellett megfelelő számú vagonról, egyeztetni kellett a menetrendről, és a németeknek ki kellett jelölni a célállomást is. A menetrendekről május 4-én Bécsben egyeztettek az SS, a Gestapo, a magyar, a német és a szlovák vasút illetékesei, illetve a magyar rendőrség és csendőrség képviselői. Ez utóbbiak feladata volt az, hogy a vagonokba beszállítsák a zsidókat és a fegyveres kíséretet biztosítsák a német határig. A konferencián arról is megegyezés született, hogy május közepétől naponta négy vonat indul, egyenként 3000 fővel.

Forrás: OSA Archívum

Az auschwitzi koncentrációs táborban ezt követően kezdtek lázas előkészületekbe. Március végén még az volt a parancs, hogy minden építkezést állítsanak le, vagyis ekkor még nem kalkuláltak azzal, hogy Auschwitznak nagyobb létszámú zsidót kell „fogadnia”, vagyis a gázkamrákban meggyilkolnia. Május 8-án azonban újra kinevezték parancsnoknak Rudolf Hösst, aki gyors tempóban kezdte meg a krematóriumok és a vasúti hálózat bővítését a tábor területén. Höss kezdettől fogva tiltakozott: úgy vélte, Auschwitz nem lesz képes „fogadni” több százezer embert. 

A német megszállás március 19-én következett be. Nem telt bele két hónap, és a határozott német ösztönzésre dolgozó, a megszállókat kiszolgáló magyar kormányzat megfosztotta minden emberi jogától és vagyonától a zsidókat, és gettóba zárta őket. Május 14-én pedig, éppen ma 70 évvel ezelőtt elindultak a vonatok is Auschwitzba.

A cikk Götz Aly, Christian Gerlach, Randolph L. Braham, Ungváry Krisztián, Ránki György és Gyurgyák János munkái alapján készült.