A viking nők is hódítók voltak

Vikingek, Travis Fimmel, a History channel sorozata
Vágólapra másolva!
Egy friss tanulmány szerint a viking férfiak a családjukat is magukkal vitték, amikor meghódítottak új területeket - sőt, az is kiderült, hogy a vikingek tulajdonképpen nem voltak olyan barbárok, mint eddig hittük
Vágólapra másolva!

Nem csak a meghódított országok asszonyait szerették

A Philosophical Transactions of the Royal Society B tudományos folyóiratban megjelent tanulmány megváltoztathatja a vikingekről bennünk élő képet - eddig ugyanis az volt az általánosan elfogadott vélemény, hogy a viking férfiak hordái évszázadokon keresztül terrorizálták Franciaország, Anglia és Németország partvidékét.

A vikingek barbár asszonyrablókként élnek a történelmi emlékezetben Forrás: History

A korábbi kutatások azt mutatták, hogy a viking férfiak nők nélkül hajóztak, és a meghódított területekről szereztek maguknak asszonyt - most azonban kiderült, hogy legalább ilyen gyakori volt az is, ha a családfő magával vitte a feleségét és a gyerekeit.

Izlandi és skandináv szál, mint családi vándorlási emlék

Az Oslói Egyetem kutatói a Kr. u. 796 és0 1066 közötti időszakban élt 45 viking csontvázának mitokondriális genomját vizsgálták, amely anyai ágon öröklődik - az adatokat összehasonlították 5191 ma élő európai génjeivel, valamint 68 korábban analizált korabeli izlandi emberével.

A vikingek számos északi nép közvetlen rokonai, az izlandiak állnak hozzájuk legközelebb Forrás: AFP/John D Mchugh

A vikingek és az izlandiak genomja állt a legközelebb a ma élő észak-európai emberekéhez, leginkább a Skandináviához közel élőkéhez. Úgy tűnik tehát, hogy sok esetben nem új területekről érkező asszonyokat fogadtak magukhoz a viking férfiak, hanem magukkal vitték otthoni családjukat.

A hódításra induló vikingek a legfrisebb kutatási eredmények szerint, igen gyakran asszonyaikat is magukkal vitték Forrás: Viasat3

Ez a viselkedés azt is megcáfolja, hogy a vikingek barbár és kegyetlen hódítók lettek volna, mint ahogy hisszük róluk: nem csak fosztogattak, hanem letelepedtek, növénytermesztésbe kezdtek és fejlett kereskedelmi útvonalakat hoztak létre - sőt tudjuk, hogy még a mai Dublint is ők alapították, amit Dyfflinnek, azaz fekete tónak neveztek el.

Északi rokonok

"Ez az a kép, ami a viking hódításokról él bennünk: a hosszú hajók és az egyedül masírozó férfiak, ezeken az utakon biztosan nem vettek részt családok" - magyarázza Jan Bill, az Oslói Egyetem Kulturális Történelmi Múzeumában található kiállítás, a Viking Temetkezési Hajó kurátora. -"De amikor ezek a hódítások biztonságosabbak és általánosabbak lettek, egyre több nő és gyerek utazott velük."

Forrás: AFP/Carl De Souza

A közeljövőben az egyetem kutatói szeretnék összehasonlítani a vikingkori norvégok DNS-ét az akkor élt britekével, skótokéval és az északi szigetek lakóinak génjeivel, hogy pontosabb képet kapjanak arról, hogyan álltak rokonságban egymással ezek a népek.