Eltemetik III. Richárdot

III. Richárd
A király és családja egykorú 15. századi miniatúrán
Vágólapra másolva!
Végső, méltó nyughelyre lelt az utolsó York-király – a parkoló betonja alól most végre a leicesteri katedrálisba költözött.
Vágólapra másolva!

Király a parkoló betonja alatt

Véget értek III. Richárd megpróbáltatásai – az utolsó York-házi király, Tudor Henrik nagy ellenfele végre méltó nyughelyére került a leicesteri katedrálisban. Az uralkodó földi maradványait 2012-ben találták meg a Leicesteri Egyetem, a Leicesteri Városi Tanács és a III. Richárd Társaság kutatói a tanács parkolója alatt – azóta hosszas DNS-vizsgálatok során kiderült, hogy valóban a rózsák háborújában elesett király csontjaira bukkantak.

A végzetes csata

Díszes temetési menet kísérte Richárdot a katedrálisig – a király koporsója a Nyugati hídon érkezett a városba, amely az 1861-ben lebontott Bow Bridge helyén áll. Ezen a hídon lovagolt ki 1485-ben III. Richárd a végzetes bosworthi csatába, amely a rózsák háborújának utolsó fontos ütközete volt, és amelyben maga az uralkodó is elesett.

A király és családja egy 15. századi miniatúrán Forrás: wikimedia.org

Gyakorlatilag III. Richárd halála zárta le magát a háborút is – a York-ház uralkodása megszűnt, helyét az a Tudor-ház vette át , amelyhez a mostani uralkodói családot is rokoni szálak fűzik. Nevéhez azonban nem fűződik túl sok pozitívum: Shakespeare sem fest róla túl jó képet III. Richárd című drámájában, de állítólag a való életben is kegyetlen volt, hidegvérrel megölette például unokaöccseit a Towerben, miközben vigyáznia kellett volna rájuk.

Fehér rózsás menet

Rossz híre ellenére rengetegen kísérték utolsó útjára a királyt – a tömeg fehér rózsákat szórt a koporsót szállító lovas kocsi elé, ezzel tisztelegve a York-ház előtt. Az, aki esetleg Leicesterben jár a héten, szerdáig még megtekintheti Richárd koporsóját, csütörtökön pedig végre hozzá méltó sírba helyezik az egykori angol uralkodót.