Megnyúzták halottaikat a kőkori olaszok

2015.04.01. 20:49

Hátborzongató temetkezési módszerük volt a mai Olaszország kőkori lakóinak – haláluk után megnyúzták hozzátartozóikat, majd csontjaikat egy szent barlangban ásták el.

7000 évig lezárt barlang

A Scaloria-barlang majd’ 7000 évig érintetlenül állt a dél-olaszországi Tavoliere delle Puglie síkság közelében – egy hatalmas szikla eltorlaszolta a bejáratot, és csak 1931-ben, az olasz Quintino Quagliati (1869 –1932) archeológusnak sikerült bejutnia és feltárnia az itt talált kőkori lelőhelyet.

A barlang elszigeteltsége miatt kivételesen jó állapotban találták a maradványokat: emberi és állati csontok, törött kerámiák és kőeszközök segítenek a kutatóknak többet megtudni a környék kőkori életéről. Nagyon ritka, hogy ilyen ép neolitikus kori leletekre bukkanunk, ugyanis általában csak törött vagy megrongált eszközök és kerámiák maradnak fenn ebből az időszakból.

Csontmaradványok a Scaloria-barlangban az 1970-es évek végén, a teljes feltárás soránForrás: University of California Los Angeles

Halottakat nyúztak a temetés előtt

Az angol Cambridge-i Egyetem archeológusa, John Robb és csapata a kőkori temetkezési szokásokat vizsgálta. Az Antiquity tudományos folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint sikerült először bizonyítékot találniuk arra, hogy az európai kontinensen is jelen volt a világ több táján elterjedt temetkezési módszer: a halottak megnyúzása.

Robb és társai a barlangban talált huszonkettő, 7000-7500 éves kőkori ember, köztük jó néhány gyerek maradványait vizsgálták meg. A csontokat még 1978-ban gyűjtötték össze kutatók, és jelenleg a manfredoniai Nemzeti Archeológiai Múzeum tulajdonában állnak. A kutatás során kiderült, hogy nagyon kevés teljes csontvázat temettek el a barlangban, valószínűleg csak néhány kiválasztott csontot hantoltak el a szent helyen. Ezeken csak kisebb, nem túl mély vágásnyomokat találtak, ami azt jelenthette, hogy a halottakat megnyúzás előtt sokáig, akár egy évig is tárolhatták valahol, majd csak utána temették el őket.

Többlépéses temetési rituálé

A kutatók úgy gondolják, hogy a nyúzás egy hosszabb, több lépéses temetési rituálé része lehetett. Pontosan nem tudni, őseink mit csinálhattak ilyen hosszú időn keresztül a holttestekkel, de valószínűleg valamilyen jól elzárt helyen tartották őket, ugyanis a csontokon nem látszanak állati harapásnyomok.

Nem túl mély vágások a csontokon, amelyek azt mutatják, hogy nem friss húst fejtettek le a halottakrólForrás: Cambridge Universtiy

Az biztos, hogy nagyjából egy év után, a rituálé lezárásaként a testeket megfosztották a húsuktól, és néhány csontjukat a barlang mélyére temették. Ezzel az elhunytat valószínűleg képletesen megfosztották a közösségben betöltött helyétől is. Mivel a csontok mellett állati maradványokat és kerámiákat is találtak, feltételezik, hogy a halott hozzátartozói ajándékokkal indíthatták utolsó útjára szerettüket.

Védőszellemekként maradtak fenn a halottak

A kőkori emberek hosszú temetkezési szokásai mai szemmel furcsák, de az ősi népek között egyáltalán nem volt ritka az ehhez hasonló rituálé.

„A halál kulturális tabu számunkra” – írta Robb a tanulmányban.  „Mi kerülünk bármiféle kapcsolatot a halállal, és az elhunytaktól minél előbb búcsút veszünk. De számos ősi kultúrában az emberek tovább akartak kapcsolatban maradni halottaikkal, akár ehhez hasonló hosszú, többszintű temetési rituáléval is, mert az elhunytak ősökként, védőszellemekként maradtak az emlékeikben.”

A Scaloria-barlang cseppkövei és az itt talált, most vizsgált csontokForrás: Cambridge University

A Brit-szigeteken is nyúzták a halottakat

Az olasz kőkori emberek nem az egyetlenek, akik így temetkeztek. A neandervölgyiekről például sokáig tartotta magát az elmélet, hogy kannibálok voltak, ugyanis az ő csontjaikon is találtak ehhez hasonló vágásnyomokat. Valószínűleg ők is valamiféle rituálé részeként nyúzták meg a halottaikat.

A brit neolitikum is bővelkedett ilyen rituálékban. A West Kennet-i hosszúdomb kamráiban például 46 olyan csontvázat találtak, amelyről lenyúzták a húst. Skóciában a Sasok Sírjából több mint 16 000 emberi maradványt ástak elő, mindegyik esetében megnyúzásról árulkodtak a csontok. Az Isbister mellett található temetkezési helyet egyébként azért nevezik Sasok Sírjának, mert a kutatók feltételezik, hogy a rituális elhantolás előtt a halottakat egy oltárra kötözték, kiszolgáltatva a természeti erőknek és a madaraknak, amelyek előszeretettel lakomáztak belőlük.

A hátborzongató Zoroaszter kultúra

Zoroaszter próféta követői nem megnyúzták a halottaikat, hanem megvárták, amíg maguktól olvad le róluk a hús. Egy torony tetejére helyezték őket, és addig vártak, amíg csupán a csontjaik maradtak belőlük. Úgy tartották, hogy azok a holttestek, amelyeken még haj vagy köröm van, tisztátalanok – akár egy évig is eltarthatott, amíg teljesen „megtisztultak” az elhunytak.

Çatal Hüyük déli részének feltárásaForrás: Wikimedia Commons

Törökországban, Çatal Hüyük területén is hasonlóan kegyetlenül bántak a halottaikkal. Először kifektették őket egy nyitott területre, hogy a keselyűk megfoszthassák őket a húsuktól, és csak ezután hantolták el őket saját házaik alá. A koponyáknak kiemelt jelentőségük volt – legtöbb esetben csupán ezek maradtak meg teljes épségben, és az is előfordult, hogy a lakóépületben tartották őket, kagylóval helyettesítve szemeiket.