Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés

2015.05.01. 12:36

Május elseje a köztudatban a volt kommunista rendszerhez kötődik, pedig a munka ünnepe majd kétszáz éves múltra nyúlik vissza.

Twist Olivér sanyarú évtizedei

Május elsejét tradicionálisan baloldali, a szocialista mozgalmakhoz kötődő ünnepnapnak szokás tekinteni, pedig a munka ünnepének gyökerei történetileg jóval távolabbra nyúlnak vissza, mint a szervezett, modern munkásmozgalmak megszületése.

A 19. század eleji vadkapitalizmust mutatja be Charles Dickens klasszikus regénye, a Twist OlivérForrás: printerest

A 18. század végén kibontakozó ipari forradalom teremtette meg azt a céhes, a manufakturális kisipar alapjaira épülő és a 19. század első évtizedeitől kiteljesedő gyáripart, amely az ipari munkásság megszületésével radikálisan megváltoztatta az addigi hagyományos társadalmi struktúrát. Ez a folyamat az akkori világ iparilag legfejlettebb országában, Angliában teljesedett ki először a 19. század első évtizedétől, ezért az sem véletlen, hogy a korai vadkapitalizmus árnyoldalai szülte problémák is itt ütötték fel először a fejüket.

Gyártulajdonostól indult munkásmozgalmi követelés

Azt, hogy a mértéktelen dolgoztatás nemcsak a munkások egészségét, hanem magát a termelékenységet is veszélyezteti, először egy angol gyártulajdonos, Robert Owen ismerte fel. Ő volt az első, aki 1817-ben az akkoriban szokásos napi 14-16 órás munkaidő 10 órára csökkentéséért szállt síkra. A saját üzemeiben bevezetett – akkoriban forradalminak számító –  szisztémával  bebizonyította, hogy a 10 órás munkaidő egyáltalán nem megy a termelékenység rovására.

Robert Owen brit gyártulajdonos vetette fel először a munkaidő szabályozásának kérdésétForrás: Wikimedia Commons

Ennek ellenére a 19. század első felét, a Dickens által drámai erővel bemutatott "manchesteri kapitalizmus" korát az ipari munkásság mértéktelen kihasználása, dolgoztatása jellemezte. Nem véletlen, hogy a munkaidő csökkentése vált a bimbódzó szakszervezeti mozgalmak fő követelésévé. Ennek egyik első eredményeként Nagy-Britanniában 1847-ben 10 órában maximálták a napi munkaidőt – igaz, csak a nők és a gyermekek számára. A 19. század közepétől egyre erőteljesebbé váltak a munkaidő csökkentésével kapcsolatos követelések. A történelemben először 1856. április 21-én, az ausztrál építőmunkások szervezett sztrájkján protestáltak a nyolcórás munkaidő bevezetéséért.

Bombarobbantásból ünnepnap

Az 1873-as általános gazdasági válság nyomán mind Európában, mind az Egyesült Államokban felerősödtek a sztrájkok. A tömeges elbocsátások komoly szociális válság rémével fenyegettek, és ez a probléma új megvilágításba helyezte a munkaidő csökkentésének kérdését – a rövidebb, nyolcórás munkaidő bevezetése ugyanis több ember foglalkoztatását tette volna lehetővé.

A munka ünnepének gyökerei az 1886-os chicagói, Haymarket téri véres zavargáshoz nyúlnak visszaForrás: Fine Art America

1886. május 1-jén a chicagói szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek meg a nyolcórás munkaidő bevezetéséért. A békésen indult tüntetéssorozatnak május 4-én a történelembe Haymarket téri zavargásként bevonult esemény vetett véget. A tömegbe elvegyült anarchisták ugyanis váratlanul bombát dobtak a tüntetést felügyelő rendőrökre. A merénylet nyomán kialakult zűrzavarban a rendőrök tüzet nyitottak a tömegre, 11 halott maradt az utcaköveken.

A huszadik század elejére vált szervezetté a nemzetközi szakszervezeti mozgalomForrás: Origo

Az 1889. július 14-én megalakult II. Internacionálé elnöksége úgy döntött, hogy a Haymarket téri zavargás negyedik évfordulóján, 1890. május 1-jén legyen közös szakszervezeti megmozdulás a nyolcórás munkaidő általánossá tételéért. Ezt a dátumot tekintik az első, "ős" május elsejének, amelynek nyomán május elseje a munkavállalók és a munka ünnepévé vált.

Szakszervezeti ünneptől a pártállami ikonosztázig

Az 1917-es oroszországi bolsevik forradalom után a Szovjetunióban kiépülő kommunista diktatúra május elsejét a rendszer egyik ideológiai alaptétele, a "munkáshatalom" ikonikus szimbólumává tette. Magyarországon először az 1919. március 21-én kikiáltott Tanácsköztársaság – a magyar történelem legelső kommunista rendszerkísérlete – nyilvánította hivatalos ünneppé május elsejét, a proletárdiktatúra erejének demonstrálására.

Kun Béla szónokol 1919 tavaszán. A Tanácsköztársaság május elsejét a proletárdiktatúra erejének demonstrálására használtaForrás: Wikimedia Commons

Az 1919-ben Budapesten, a Hősök terén megrendezett látványos első szabad május elsejével a Kun Béla vezette Forradalmi Kormányzótanácsnak az volt a célja, hogy a külvilág előtt demonstratív módon megjelenítse a Kommunisták Magyarországi Pártjának - amúgy soha sem létezett - hatalmát.

Az Alagút bejárata 1919. május elsejénForrás: Artmagazin

A monstre rendezvény alkalmából a tér királyszobrait, a feudális elnyomás szimbólumait, valamint a Szentkoronát tartó Gábriel arkangyal oszlopát fekete drapériával fedték el, és a "marxista szentháromság", Marx, Engels és Lenin hatalmas méretű portréival, valamint kommunista jelszavakkal teli óriásdrapériákkal díszítették a teret.

A ledrapériázott emlékmű a Hősök terén 1919-benForrás: Artmagazin

A két világháború között, a Horthy-korszakban az 1921-es Bethlen–Peyer-paktummal az egyedüli legális baloldali pártként elismert Magyarországi Szociáldemokrata Párt emlékezett meg házi pártrendezvényeken, majálisokon a nemzetközi munkásmozgalom egyik legnagyobb ünnepéről. 

A két világháború között – nem kis részben 1919 széles társadalmi elutasítottsága és rossz emléke, valamint a kommunista párt törvényen kívül helyezése miatt is – a kommunisták mindenféle befolyás nélküli, jelentéktelen, pár száz tagból álló, illegális mikropártot alkottak csupán. 

Egy a jelszónk, tartós béke!

Az 1945-ös jaltai és potsdami egyezménnyel Közép-Kelet Európa – így benne Magyarország is – a második világháború utáni szovjet érdekszféra részévé vált. Sztálin az 1945 elején Moszkvából hazatért Rákosi Mátyás vezette Magyar Kommunista Párt helyzetbe hozásával kívánta végrehajtani Magyarország mielőbbi szovjetizálását. 

Rákosi Mátyás az MKP, 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára. A Rákosi-korszakban a május elsejei ünnep a személyi kultusz eszközévé váltForrás: Wikimedia Commons

A Rákosi-féle pártvezetés az országot megszállva tartó Vörös Hadsereg fenyegető jelenléte és Moszkva adminisztratív támogatása mellett látványos tömegrendezvényekkel igyekezett kifejezni a kommunisták egyre növekvő politikai befolyását.

Felvonulók a Rákosi-korszakbanForrás: Artmagazin

Ennek jegyében tartották meg az első szabadnak minősített (pedig korábban elvtársuk, Kun Béla már magának vindikálta ezt a jelzőt) május elsejei demonstrációt 1945-ben, a Hősök terén. Noha ekkor még a koalíciós idők szellemiségének megfelelően valamennyi, az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe delegált párt képviseltette magát a monstre rendezvényen, a hatalmas Sztálin-portrék és Rákosi beszéde semmi kétséget sem hagyott afelől, hogy ez volt a hatalom sáncainak bevételére induló MKP első nyilvános, kvázi programadó zászlóbontója.

Felvonulásra készülő úttörővasutasok a Rákosi-korszakbanForrás: Artmagazin

Az 1949-re kialakuló, kézi vezérléssel működő diktatórikus pártállamiság Rákosi-korszaknak nevezett időszakában, 1949 és 1953 között május elseje, a "dolgozó nép ünnepe" a személyi kultusz ijesztően groteszk propagandaeszközévé silányodott. Jellemző, hogy május elseje korábbi eredeti elnevezése, a munkások ünnepe a munka ünnepére változott, hiszen a "munkásosztály maga volt a párt."

Aki nincs ellenünk, az velünk van!

A május elsejék magyarországi történetében egészen különlegesnek tekinthetjük a Kádár-rendszer első nyilvános belépőjét. Az 1957. május 1-jén tartott hatalmas tömegrendezvény az ekkor még csak a szovjet tankok által legitimált Kádár-kormány első kísérlete volt a társadalmi elfogadtatásra.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a társadalom ellenségesen viszonyult a Kádár-féle új kormányhozForrás: OSZK

Az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefojtása után a meghatározó társadalmi többség ellenségesen tekintett a szovjetek elhatározásából felállított Kádár-féle kormányra egyrészt az új adminisztráció társadalmi legitimációjának hiánya, másrészt a karhatalom brutális fellépése miatt. 1957 elejére azonban a forradalompárti aktív kisebbséggel szemben a megtorlások, illetve a széles tömegek megnyerését célzó intézkedések elérték hatásukat. A társadalom többsége nyugalomra, békére vágyott, és egyaránt igyekezett elfelejteni a Rákosi-féle rémuralom éveit, valamint az elbukott forradalom keserűségét.

Kádár János az 1957-es május elsejei tömegrendezvényenForrás: Wikimedia Commons

Ezért az 1957 elején a felkelés megismétlésére buzdító "Márciusban újra kezdjük" (MUK) felhívás már nem talált visszhangra. A rendszer is érzékelte a kialakult új helyzetet, ennek jegyében további hangulatjavító intézkedésként a belügyminiszter 1957. április 13-án feloldotta a Budapesten elrendelt éjszakai kijárási tilalmat. Ilyen előzmények után tartották a Kádár-rendszer első nagy erőpróbáját, május elseje megünneplését. A kormányzat komoly erőfeszítéseket tett a siker érdekében.

Felvonulók a konszolidáció évtizedében, a kádári időszakbanForrás:Artmagazin

A Rákosi-korszak félelmetes, személyi kultuszos felvonulása helyett a régi klasszikus szakszervezeti időkre emlékeztető, oldott hangulatú, ingyen sörös-virslis majálist szerveztek. Az összegyűlt több százezer ember bizakodó hangulatát csak megerősítette Kádár János beszéde, az új rendszer híres "Aki nincs ellenünk, az velünk van!" alapelvének meghirdetése. 1957 tavaszán egy elbukott forradalommal, valamint a Nyugat kiábrándító passzivitásával a háta mögött az átlagember hinni szeretett volna az új, békés jövőben.

1956 után a társadalmi többség békére vágyott, ezért kiegyezett a rendszerrelForrás: MTI

Ezért kapott hatalmas tapsot az addig csak szovjetbérenc hóhérnak titulált Kádár János. Május elseje ettől kezdve szelídült sörözős, a "felvonulók kérték" típusú, családias hangulatú ünneppé.