Öt év alatt újjáépül a római Colosseum küzdőtere

colosseum felújítás
Épp felújítás zajlik az ókori épületen
Vágólapra másolva!
Újjáépítik a római Colosseum arénáját, amely a tervek szerint újra nagyszabású szabadtéri eseményeknek adhat majd otthont; a felújítás a következő öt évben, 20 millió euróból valósulhat meg - jelentette be Dario Franceschini olasz kulturális miniszter pénteken.
Vágólapra másolva!

A római amfiteátrum küzdőterének rekonstruálását Daniele Manacorda régész vetette fel egy szakfolyóiratban, és a kultuszminiszter már tavaly novemberben felkarolta az ötletet. Pénteki bejelentése azonban már konkrét időkeretet és büdzsét is tartalmaz.

Az ásatások bontották meg a felszínt

A Colosseum arénája a 19. századig megőrizte padlózatát. Akkoriban a látogatók még sétálgathattak rajta, és középről csodálhatták meg az ókori építményt. Az ezt követő ásatások azonban megbontották a felszínt, hogy feltárhassák az alatta fekvő szinteket, ahol egykor gladiátoriskolák, éléskamrák és az előadásokhoz szükséges emelőszerkezetek kiterjedt hálózata húzódott meg. Itt tartották a viadalokon bevetett vadállatokat is.

A tervek szerint a renováláshoz szükséges 20 millió euró nagy részét közpénzből teremtenék elő, de a hírek szerint a Tod's divatárucég önmagában is 4 millió eurót adna erre a célra Forrás: MTI/EPA-ANSA/Massimo Percossi

Legalább 28 "lift" működött itt az ókorban; az egyik felújított teherfelvonót, amelyen annak idején az állatokat húzták fel a küzdőtérre, Franceschini be is mutatta pénteken.

Múzeumot alakítanak ki

Ezeket az alsóbb szinteket a mostani tervek szerint múzeummá alakítanák át, és újra befednék őket. Az így újra létrejövő arénában szabadtéri eseményeket, például koncerteket vagy operaelőadásokat lehetne tartani - hasonlóan a veronai amfiteátrumhoz (Arena di Verona) -, de az olasz sajtó szerint akár gladiátorjátékokat is ismét bemutathatnának itt.

A miniszter mindenesetre hangsúlyozta: gondosan megválogatnák, mi kerülhetne színre. "A Colosseum nem adhat helyet bárminek" - mondta. Futballmérkőzéseket például nem tarthatnának itt.

A felújítás után az arénában szabadtéri eseményeket, például koncerteket vagy operaelőadásokat lehetne tartani - hasonlóan a veronai amfiteátrumhoz (Arena di Verona) Forrás: Wikipedia

Közpénzből épül újjá

A tervek szerint a szükséges 20 millió euró (6,23 milliárd forint) nagy részét közpénzből teremtenék elő, de a hírek szerint a Tod's divatárucég, amely már a jelenleg zajló renoválási munkákat is támogatja, önmagában is 4 millió eurót adna erre a célra.

"Reméljük, hogy az aréna újraépítésével vissza tudjuk adni a városnak a Colosseum eredeti képét. Bízunk benne, hogy elő tudjuk teremteni az ehhez szükséges forrásokat" - fogalmazott Franceschini pénteken. A minisztérium nemzetközi tervpályázat kiírását tervezi a feladatra.

A Colosseum arénája a 19. századig megőrizte padlózatát. Akkoriban a látogatók még sétálgathattak rajta, és középről csodálhatták meg az ókori építményt Forrás: AFP/Photononstop

100 napig ünnepelték a megnyitót

A Titus császár által Kr. u. 80-ban felavatott Colosseum Róma első kőből épített amfiteátruma volt. Megnyitásakor 100 napig tartó játékokkal ünnepeltek a városban. A 6. századig rendeztek benne gladiátorviadalokat és más játékokat.

Ma Róma - sőt egész Olaszország - egyik legkedveltebb turistacélpontjának számít, évente mintegy ötmillió látogató keresi fel. Restaurálása jelenleg zajlik mintegy 25 millió euró értékben.