Megoldódott a 8500 éves kennewicki ember rejtélye

kennewicki ember
Ez az arcrekonstruálás még abból az időszakból származik, amikor a csontok alapján kutatók úgy gondolták: a kennewicki ember jobban hasonlít a csendes-óceáni szigetlakókhoz
Vágólapra másolva!
Észak-Amerika ma élő modern őslakosainak DNS-ével mutat egyezéseket a mintegy 8500 éve élt kennewicki ember maradványainak örökítőanyaga.
Vágólapra másolva!

Ezzel évek óta tartó vita zárulhat le az indiánok és az amerikai hatóságok között. A férfi csontvázából vett minta a legtöbb egyezést a ma élő észak-amerikai őslakosokkal mutatta - írta egy nemzetközi szakértői csoport csütörtökön a Nature című szaklapban bemutatott tanulmányában.

Saját szertartásaik szerint akarják eltemetni

A csendes-óceáni, északnyugati régióban élő törzsek évek óta hiába követelték "ősatyjuk" csontvázának átadását, hogy saját szertartásaiknak megfelelően eltemethessék.

A vita 1996-ig nyúlik vissza, amikor két férfi a Washington államban lévő Kennewickben emberi csontokra bukkant.

Az ezt követő kutatások során a csontváz 90 százalékát rekonstruálták, korát 8500 évben határozták meg. A kutatók a kennewicki embernek nevezték el a legalább negyven évet élt, 170 centiméter magas férfit. Ez az egyik legidősebb és legteljesebb csontváz, amelyet Észak-Amerikában felleltek.

Először a csontok alapján ítélkeztek

Tudományos vélemények alapján 2004-ben egy bíróság úgy döntött, hogy a férfi nem nevezhető egykori amerikai őslakosnak.

Ezt a csontok formája és sajátosságai alapján állapították meg, ezek ugyanis az antropológusok szerint sokkal jobban hasonlítanak a csendes-óceáni szigetlakókéhoz, japán vagy polinéz lakosokhoz.

Ezúttal DNS-vizsgálat készült

Ezzel a véleménnyel állította szembe DNS-tesztjeinek eredményeit a dán természettudományi múzeum két kutatója által vezetett szakértői csoport. Ehhez a tudósok 200 milligramm DNS-anyagot vettek le a csontváz egyik karcsontjából, majd összehasonlították az egész világból származó DNS-információkat tartalmazó adatbankkal.

Akár a közeli rokonokat is megtalálhatják

- állapították meg a tudósok. Meghatározásuk szerint különösen szoros a rokonság a 8500 éves csontváz és a Colville rezervátum lakosai között. Itt él azon öt törzs egyike, amelyek igényt formálnak a csontvázra.

Ez az arcrekonstruálás még abból az időszakból származik, amikor a csontok alapján a kutatók úgy gondolták, hogy a kennewicki ember jobban hasonlít a csendes-óceáni szigetlakókhoz Forrás: Wikimedia Commons

Még nem tudják, mi lesz a csontok sorsa

Az amerikai jog szerint a csontok senkinek sem képezhetik a konkrét tulajdonát, de létezik egy törvény, amely az amerikai őslakosok sírját védi. Jelenleg az amerikai hadsereg gyakorol ellenőrzést a csontok felett, mert azokat állami területen találták. A leleteket egy seattle-i múzeumban őrzik, de nincsenek közszemlére téve.