Holttesteket árultak a lovagkor utolsó csatája után

A paviai csata egy 16. századi falikárpiton

A 16. század elején a paviai csatában, a Habsburg–Valois küzdelmek utolsó fejezeteként, az arrogáns francia és a német lovagok utoljára vezényeltek rohamot egymás ellen. Évtizedek óta fennálló ellentétet próbáltak dűlőre vinni, de nem sejtették, hogy az ütközet végén holttesteikben jól jövedelmező üzletet látnak majd az élelmes győztesek.

Hódításra áhítozva

A francia uralkodók már régóta vágytak a nápolyi trón és a 16. században virágzóan gazdag észak-itáliai városállamok feletti fennhatóság megszerzésére. Céljuk elérése érdekében hadjáratok egész sorát vezették Itáliába.

I. Ferenc francia király Forrás: Wikiemdisa Commons

A 16. század elején Franciaországot belső feszültségek jellemezték, és a külpolitika sem éppen a koronás fők elképzelése szerint alakult. Amikor Habsburg Károly spanyol király a német-római császári koronára aspirált, Franciaország rendkívül veszélyes helyzetbe és lépéskényszerbe került. I. Ferenc király (uralkodott 1515 és 1547 között) bátor döntést hozott: ismét Itáliába vezette hadait.

V. (Habsburg) Károly spanyol király és német-római császár Tiziano festményén Forrás: Wikimedia Commons

1524-ben betört Lombardiába, és elfoglalta Milánót.

A sikerben és az időzítésben szinte biztos lehetett,

mivel ellenfelének, V. Károlynak (uralkodott 1516 és 1558 között) a pénzhiány miatt gondot okozott egy ütőképes hadsereg felállítása.

Ferenc puskapor-, a paviaiak élelemhiányban szenvedtek

Ferenc a 28 ezer fős francia sereg főhadiszállását a Mirabello kastélyban állította fel, és

stratégiai okokból a Milánótól 30 kilométerre fekvő Pavia várát választotta elsődleges célpontjának.

A jól megerősített erődöt Antonio de Leyva csupán 5400 emberrel védte, ám a franciák mégsem tudták bevenni a várat.

Pavia ostroma egykorú festményen Forrás: Wikimedia Commons

A november 21-én elkezdődött várostromban egyik félnek sem volt könnyű dolga: az ostromlók hamarosan lőpor-, a védők pedig élelmiszerhiánnyal küszködtek. Pavia védői zseniális taktikával tartóztatták fel a franciákat, így például eltérítették a Ticino folyót.

Pavia elhúzódó ostroma elegendő időt adott a Habsburg uralkodónak arra, hogy pénzt és katonákat szerezzen: a németekből, spanyolokból és itáliaiakból álló, 23 ezer fős császári sereg élén egy délnémet zsoldoskapitány, Georg von Frundsberg állt.

A pénz a hadistennél is erősebb lehet

Közben a franciákhoz is erősítés érkezett: a híres svájci zsoldosok sorakoztak fel Ferenc zászlai alá a harcban, aki már emiatt is biztosra vette győzelmét. A császári vezérek hosszas haditanács után úgy döntöttek, hogy megtámadják az ostromló francia királyi hadat. Időközben Fernando de Ávalos pescarai őrgróf és Charles de Lannoy nápolyi alkirály, valamint Bourbon Károly herceg seregei is a császári csapatokhoz csatlakoztak.

A paviai csata egy 16. századi falikárpiton Forrás: Wikimedia Commons

A megerősített hadsereg 1524. február 3-án ért Pavia alá,

azonban Von Frundsberg az azonnali támadás helyett egyelőre a kivárás mellett döntött.

Mindkét fél abban reménykedett, hogy a másik oldalnak fogy el előbb a pénze, és emiatt feloszlik a hadserege. És erre valóban megvolt minden esélyük.

Ultimátum a tiszteknek

A császári seregben a tétlen várakozás közben szép lassan eluralkodott a káosz. A zsoldfizetés egyre jobban akadozott,

ami miatt az amúgy sem túl erős fegyelem bomladozni kezdett.

Néhány nap alatt tarthatatlanná vált a helyzet.

Landsknecht zsoldosvezér Hans Holbein grafikáján Forrás: Wikimedia Commons

Február közepén a zsoldosok ultimátumot intéztek tisztjeikhez, hogy amennyiben március elsejéig sem kapják meg a hátralékos zsoldjukat, úgy faképnél hagyják őket, és elvonulnak.

16. századi német zsoldosok egykorú metszeten Forrás: Wikimedia Commons

Ez nehéz helyzetbe hozta a császáriak tábornokát, Charles de Lannoyt, aki végül mégis úrrá lett a fejetlenségen. Károly születésnapjának előestéjén, február 23-án katonáiból síri csendben menetoszlopot alakított, és az éj leple alatt nem várt támadást indított a franciák ellen.

A meglepetés elsöprő ereje

A császári sereg egy része még az éjszakai sötétben hozzáfogott a franciák fedezetéül szolgáló vadaskert palánkfalának lebontásához, majd alakzatba rendeződött.

A fal veszélyes megbontását a védők csak hajnalban vették észre,

de ekkor már késő volt, megkezdődött az ütközet. A kedvezőtlen terepviszonyok eleinte a bátran védekező franciákat segítették, akik alaposan megritkították támadóik sorait, a németek ugyanis nem tudták felállítani ágyúikat az ütközet területén.

Ferenc fogságba esik a paviai csatában Forrás: Wikimedia Commons

Ferenc továbbra is hitt a győzelemben, ezért lovagjai élére állt, és előbb a felfejlődő spanyol könnyűlovasságot, majd a német gyalogságot rohamozta meg. Itt azonban végzetes meglepetésben volt része, ugyanis szembe találta magát a kor legjobban képzett gyalogosaival, a híres német landsknechtekkel.

Landsknecht hadvezér a 16. század első feléből származó nyomtatványon Forrás: Wikimedia Commons

Miközben a francia király lovagjai élén az arcvonalban harcolt, ágyúi beszüntették a tüzelést. Ferenc serege a landsknechtek áthatolhatatlan falának ütközött, ami mögött ezernyi muskéta tüze fogadta a rohamozó franciákat.

V. Károly császár meglátogatja a fogságba esett Ferencet Forrás: Wikimedia Commons

Az egyoldalúvá váló öldöklésben a francia lovasság elveszett, és

magát a királyt is sikerült kiütni a nyeregből, aki Lannoy tábornoknak megadva magát, fogságba esett.

A király felmentésére beérkezett francia erősítés is csúfos kudarcot vallott, az öldöklő kézitusában súlyos vereséget szenvedtek. Az egykorú források szerint a császáriak a csatában csupán 1500, míg ezzel szemben a franciák több mint 10 ezer katonát vesztettek.

Újszerű „értékszemlélet” a csata után

V. Károly császár az 1525. február 24-i padovai győzelmet tulajdonképpen születésnapi ajándékba kapta.

A 28 ezer fős francia hadsereg gyakorlatilag megsemmisült, és Ferenc király fogságba esett.

„Az ütközet után a svájci és német zsoldosok elkezdték pénzzé tenni a csatában zsákmányolt értékeiket” – írja Geoffrey Reagan Katonai anekdoták című könyvében.

I. Ferenc francia király, III. Pál pápa és V. Károly német-római császár a nizzai béke megkötése után Forrás: Wikimedia Commons

Az értéket az elesett előkelő vagy magas rangú ellenségeik holttestében fedezték fel, amelyeket egy, a csatatéren nyitott, rögtönzött "boltban" kezdtek el árusítani. Az elesett előkelőségek rokonai, inasai és fegyvernökei az újonnan nyílt „piac” kitűnő célközönségének bizonyultak, mivel a számukra fontos személy holttestének megvásárlásával gondoskodhattak csak annak méltó eltemetéséről.

Pavia ostroma. A csata után a győztesek az ellenfél előkelőinek holttestét csak pénzfizetés ellenében adták ki Forrás: Wikimedia Commons

Geoffrey Reagan szerint a francia hadsereg parancsnoka, Guillaume Bonnivet csekély összegért kelt el, miközben La Trémoille földi maradványaiért háromszor annyit fizettek. A fennmaradt feljegyzések szerint Saint Mesmes titkára túl drágának találta gazdája holttestét, és alkudozni kezdett, ám az "eladó" nem engedett az árból.

A paviai ütközet Joachim Patinir festményén Forrás: Wikimedia Commons

Megegyezés híján a „kereskedő” landsknecht a tetemet inkább a folyóba dobta. Saint Mesmes találékony titkára azonban megvárta, míg az éj leszáll, és kihalászta gazdája tetemét, így végül egyetlen fillért sem fizetett ura holttestéért. A megsemmisítő padovai vereség újrarajzolta a korabeli Európa hatalmi viszonyait is, de ez már egy másik történet.