715 éve halt ki fiúágon a nagy múltú Árpád-ház

2016.01.14. 22:42

A történettudomány többségi álláspontja szerint III. András 1301. január 14-én bekövetkezett hirtelen halálával halt ki az Árpád-ház férfiága. Azok a vélekedések, amely szerint nem András, hanem elődje, IV. (Kun) László tekinthető az utolsó valódi Árpád-házból származó magyar királynak, egészen a 13. századig nyúlnak vissza.

Bársonyfüggöny mögött szőtt királyi pletykák

A korabeli udvari pletykák szerint az 1265-ben született és a nagy múltú, velencei Morosini családban felnevelkedett későbbi magyar uralkodó, András herceg nem az Árpád-házi királyok vérvonalából származott. A történelmi mendemondák az Aranybullát kiadó lovagkirály, II. András (uralkodott 1177 és 1235 között) életének utolsó hónapjaira vezethetők vissza.

IV. (Kun) László és Rudolf a drünkruti csata után. László nehéz örökséget hagyott III. Andrásra

Forrás: Fj Mol

A Szentföldre keresztes hadjáratot is vezető király harmadik felesége, Estei Beatrix a személyét körüllengő ellenséges hangulat elől nem sokkal azelőtt, hogy férje 1235. szeptember 21-én örökre lehunyta volna szemét, Itáliába menekült.

Fiát, István herceget Itáliába tartó útját megszakítva, német földön szülte meg.

Az udvari pletykák tudni vélték, hogy a csecsemő hercegnek nem is az idős uralkodó, hanem a királynéval tiltott viszonyt folytató főúr, Apodfia Dénes az apja, ezért István nem az Árpádok véréből származó királyi sarj, hanem csak egy fattyú.

II. András, a lovagkirály, 19. századi litográfián

Forrás: Wikimedia Commons

István herceg  - III. András apja – így Velencében növekedett fel. András 1265-ben született Velencében, a herceg Morosini Tomasiával megkötött házasságából.

Fiatal éveit – apjához hasonlóan – az „Adria királynőjeként” is emlegetett gazdag kereskedővárosban töltötte.

Az ifjú herceget úgy nevelték, mint a magyar korona várományosát, valójában azonban nem a származásának, hanem a magyarországi politikai eseményeknek köszönhette királlyá választását.

Királygyilkosság nyitott utat a trónhoz

IV. (Kun) László uralkodása alatt (1272–1290)  anarchikus belharcok jellemezték a magyarországi viszonyokat. A központosító törekvésekkel szemben ellenséges főúri csoportok többször próbáltak ellenkirályt állítani László hatalmának megdöntésére. Amikor IV. László király öccse 1278-ban elhunyt,  a László-ellenes csoportok figyelme a Velencében élő András herceg felé fordult. Andrást kétszer is Magyarországra hozták.

III. András Magyarországra érkezik, a Képes krónika miniatúráján

Forrás: Wikimedia Commons

Első alkalommal pártfogói, a Kőszegiek hívták Magyarországra, 1278-ban. Abban az évben, augusztus 26-án azonban a dürnkruti csatában IV. László Rudolf német királyt támogatva, szövetségesével együtt fényes győzelmet aratott II. Ottokár cseh királyon.  

A győzelem és a német szövetség jelentősen megerősítette László hatalmát,

így Andrásnak el kellett hagynia az országot. Hosszabb szünet után, 1290 nyarán tért vissza Magyarországra ismét a nagy hatalmú Kőszegiek meghívására. 

III. András, 19. századi litográfián

Forrás: Wikimedia Commons

András herceg második útja azonban nem ígérkezett túl sikeresnek;  egy bihari várúr, bizonyos Hahóti Arnold ugyanis elfogta, és a magyar trón megszerzésével szintúgy kacérkodó Habsburg Albert osztrák hercegnek adta át.

Albert Andrást Bécsbe vitette, ahol a herceget házi őrizetben tartották.

Amikor azonban 1290. július 10-én Kőrösszeg váránál kun előkelőségek meggyilkolták IV. Lászlót, hirtelen megüresedett a magyar trón. 

IV. László meggyilkolásával váratlanul megüresedett a magyar trón

Forrás: Wikimedia Commons

László halálhírére a főurak – félretéve személyes ellentéteiket és elnyomva az András származásával kapcsolatos kételyeket -  egységesen kiálltak a herceg magyar királlyá koronázása mellett. Igaz, hogy valamennyien más és más célból kezdtek hirtelen András királlyá választásáért lelkesedni.

Komoly ellenszélben kezdte meg uralkodását

A koronázásnak már csak egyetlen akadály állt az útjában, András bécsi fogsága. A  herceg kiszabadítását Lodomér esztergomi érsek szervezte meg;

két szerzetese, álruhába öltöztetve szöktette meg a kiszemelt királyt Albert  fogságából.  

Andrást – ősi szokás szerint – Székesfehérváron kenték fel és koronázták magyar királlyá, 1290. július 23-án. Ő volt az első uralkodó, akinek esküt kellett tennie a főurak által megfogalmazott hitlevélre.

III. András portréja a 15. századi Túróczi-krónikában

Forrás:Wikimedia Commons

Trónra lépésének idején anarchikus állapotok jellemezték az országot;

a központi hatalom erősen meggyengült, és az ország különböző területei felett az egymással is csatározó tartományurak, oligarchák uralma jelentette a valódi hatalmat. András a klérus és a nemesség hathatós támogatásával az 1290. szeptemberi óbudai országgyűléssel elfogadtatott 34 cikkelyes dekrétumával igyekezett helyreállítani a királyi hatalom tekintélyét és visszaszorítani az oligarchák egészségtelenül nagyra nőtt befolyását.

Morosini Tomasina, III. András anyja, 19. századi ábrázoláson

Forrás: Wikimedia Commons

III. András az 1291-es gyulafehérvári gyűlésen támogatói bázisát kiegészítette az erdélyi szász vezető réteggel, akiknek a nemesekéhez hasonló jogállást biztosított.

Az András által bevezetett reformok kezdetben jól is működtek; 

a király jelentős támogatásban részesítette a kereskedelmet és a városokat. Az ígéretes konszolidáció azonban 1292-től megtört, a külpolitikai helyzet miatt. III. András viszonylag stabillá tett belpolitikai helyzete sem eredményezte hatalmának külföldi elismerését. 

IV. Miklós pápa magának követelte a jogot, hogy ő döntse el, kit ültet a magyar trónra

Forrás: Wikimedia Commons

András ellen szinte egyszerre léptek fel mindazok, akiknek az állt az érdekében, hogy IV. László halálával kihaltnak nyilvánítsák az Árpád-házat.

IV. Miklós pápa egyenesen magának vindikálta a magyar trón betöltetésének jogát,

mondván, hogy Szent István egykor Rómától kért koronát, így a mindenkori magyar király a Szentszék hűbérese. 

Buda látképe Schedel 1493-ban kiadott világkrónikájában

Forrás: Wikimedia Commons

A nápolyi Anjouk leányági öröklés címén követelték maguknak a koronát, de Habsburg Rudolf német-római császár is saját hűbérbirtokaként tekintett a Magyar Királyságra, amelynek trónját fia, Albert részére akarta megszerezni. 

Azonban Rudolf 1291. július 15-i halála miatt kitört viszály András malmára hajtotta a vizet:

Albert szövetséget kötött a magyar királlyal. Az 1291. augusztus 26-án megkötött hainburgi békeszerződésben Albert elismerte András jogát a magyar trónra.

Anjou-ármány és az esztergomi érsek pálfordulása

Anjou Mária már 1292-ben – a magyar korona vérségi öröklési jogára hivatkozva  – fiának, Martell Károly salernói hercegnek „adományozta” Magyarországot, aki fel is vette a „magyar király” címet. Az egyelőre még távoli királysága sem akadályozta meg abban, hogy az András ellen áskálódó magyar főuraknak hűbérbirtokokat osztogasson Nápolyból, András hatalmának meggyengítése végett.

Habsburg Rudolf fia, Albert részére igyekezett megszerezni a magyar trónt

Forrás: Wikimedia Commons

A 13. század végére ismét megerősödött az oligarchák, elsősorban a Kőszegiek és Csák Máté hatalma. András átmenetileg meggyengült helyzetén viszont sokat javított, hogy az 1297-ben Alberttel megkötött katonai szövetség alapján az 1298. július 2-i göllheimi csatában a magyar király segítségével

Albert győzedelmeskedett Nassaui Adolffal szemben, amely megnyitotta számára német-római császársághoz vezető utat.

András számára viszont komoly csapást jelentett, hogy egyik legfőbb patrónusa, Lodomér esztergomi érsek 1298 januárjában elhunyt. Az őt követő Bicskei Gergely érsek nyíltan a pápa és az Anjouk oldalára állt Andrással szemben.

Csák Máté, a legnagyobb hatalmú tartományúr

Forrás: Wikimedia Commons

Azt, hogy III. András igen tehetséges uralkodó volt, többek között az is bizonyítja, hogy az 1298. augusztus 5-i pesti országos gyűlésen elfogadott második törvénykönyve alapján sikerült stabilizálnia a központi hatalmat. Ennek eredményeként 1299 elején először Kőszegi Miklós,

majd 1300-ban az ország legfőbb oligarchája, Csák Máté is hűséget esküdött a királynak. 

1301. január 14-én azonban András hirtelen elhunyt, így művét már nem tudta beteljesíteni.

A Mária Magdolna-templom tornya. Itt temették el III. Andrást

Forrás: Wikimedia Commons

A kortársak azt rebesgették, hogy megmérgezték a királyt, de a történettudomány valószínűbbnek tartja, hogy egy gyors lefolyású betegség áldozatául esett. III. Andrást a budai Mária Magdolna-templomban temették el.

Halálával végleg megszakadt az Árpád-ház férfi ága.

(Egyesek szerint ez már IV. László halálával megtörtént.) Egyetlen leánya, Erzsébet hercegnő – aki mindössze nyolcéves volt apja halálakor – 1338. május 6-án hunyt el, és mivel zárdában élte le életét, vele az Árpád-ház női ága is kihalt.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK