Soha nem járt Rómában a rettegett katonacsászár

2016.01.17. 15:48

Maximinus Thrax abban a korban lett császár, amikor olyan gyorsan váltogatták egymást a Római Birodalom uralkodói, hogy alig melegedett meg az egyik alatt a trón, már a következő ült rá. Ehhez képest Thrax viszonylag sokáig uralkodott – a hároméves időtartam alatt azonban az óriásira nőtt császár soha nem tette be a lábát Róma városába.

Kr. u. 222-ben a mindössze 18 éves császárt, Heliogabalust saját testőrsége, a pretoriánus gárda meggyilkolta – és holttestét a Tiberis folyóba dobta, mielőtt el tudta volna tüntetni a föld színéről Alexianust, legnagyobb riválisát (bár a fiú ekkor még csak 13 éves volt, nagyanyja, Julia Maesa komoly babérokra tört). Alexianus, későbbi nevén Alexander Severus uralkodása alatt azonban korántsem honolt béke a birodalomban: komoly problémái voltak például az északkeletről beáramló népcsoportokkal, akik termelésre alkalmas mezőgazdasági területeket kerestek, miután korábbi vidéküket elöntötte az egyre áradó tenger. 

Severus Alexander mellszobra

Forrás: Wikimedia Commons

Gyenge kéz helyett katonaszigor

Keletről a szászanida perzsák fenyegették az országot, akikkel a birodalomnak már a 3. század eleje óta akadt bőven konfliktusa – Alexander Severus olyannyira az ő visszaverésükkel foglalkozott, hogy teljesen elhanyagolta területének nyugati határait, ahonnan végül a germán törzsek támadták meg a birodalmat, hatalmas csapást mérve a hadseregre – és magára a császárra is. Ekkor vált ugyanis nyilvánvalóvá, hogy Alexander Severus rossz hadvezér, és a germániai légiók, megelégelve alkalmatlanságát, fellázadtak ellene, megölték őt és anyját is. Helyette egy félig írástudatlan, a szenátus által barbárnak titulált parancsnokot, Maximinus Thraxot kiáltották ki császárnak.

Severus Alexander bronzmedalionja

Forrás: Wikimedia Commons

Maximinus, a feltörekvő

Maximinus Thrax eredetileg Gaius Julius Verusként született Kr. u. 172-ben vagy 173-ban Trákiában, ennek köszönhetően ragadt rá később a Thrax név. Apja egyszerű paraszt volt, anyja pedig alán származású – az alánok iráni nyelvű ókori nép voltak, a mai Dél-Oroszország területén éltek. Maximinus Kr. u. 190-ben beállt a hadseregbe, és hatalmas, tagbaszakadt méretének, valamint erejének köszönhetően gyorsan lépdelt felfelé a ranglétrán.

Thrax mellszobra, ma a római Capitoline Museums tulajdonában

Forrás: Wikimedia Commons

Kr. u. 232-ben már legatus, azaz az egyik egyiptomi légió parancsnoka volt, később Mezopotámia provinciát igazgatta. Kr. u. 234-ben a mai Németország területén újoncokat toborzott. A korabeli férfiak közül kiemelkedett magasságával és széles hátával, így katonai sikereit részben biztosan annak köszönheti, hogy már megjelenése is félelmet keltett az emberekben.

Jókor jó helyen

A végzetes germán támadások idején Maximinus jókor volt jó helyen: Alexander Severus ugyanis azzal nyúlt félre véglegesen, hogy kemény harcok helyett egyezkedni akart az ellenséggel, így tálcán kínálta fel nekik a birodalom nyugati területeit.

Pénzérme Julia Maesa arcképével

Forrás: Wikimedia Commons

A puhakezű uralkodóval szemben Maximinus erőszakossága tökéletes ellentétnek bizonyult, a hadsereg ezért szemelte ki a katonák körében népszerű parancsnokot. Az új uralkodót a mai Mainz városában kiáltották ki császárrá Kr. u. 235. március 20-án. A szenátus vonakodva bár, de kénytelen volt konfirmálni a germániai légiók döntését – Maximinust egyébként rangjukon alulinak, barbárnak tartották. Héródianosz történetíró is ezt erősítette meg A Római Birodalom története című művében, ahol a császár karakterét „természetesen barbárnak” írja le, megjegyezve, hogy „honfitársai brutalitásra való hajlamosságát örökölte, és császári helyzetét kegyetlenséggel akarta fenntartani, attól félve, hogy a szenátus és a nép ellenkező esetben megveti őt”.

Az árulónak bűnhődnie kell

Maximinus valóban felismerte, hogy egyáltalán nem számíthat a szenátus támogatására, így óvatos maradt minden egyes lépésében. A hadsereg egy része és a római polgárok java ugyanis egy Magnus nevű szenátort látott volna szívesebben az uralkodói székben. Egy csoport összeesküvő már kész is lett volna cselekedni az ügy érdekében, amikor Maximinus megneszelte a cselszövést, és kivégeztette a kitervelőket.

Maximinus képével díszített érmék

Forrás: Wikimedia Commons

Alexander Severus volt hívei egy Titus Quartinus nevű férfit támogattak – egyikük azonban az utolsó pillanatban átállt Maximinus oldalára, ez pedig Quartinus életébe került. Héródianosz szerint a Macedo nevű áruló lecsapta Titus Quartinus fejét, és a császár elé vitte, aki „mindenesetre megölette Macedót is, amikor a férfinak minden oka megvolt arra, hogy busás jutalmat reméljen viszonzásul”.

Tisztogatás a hadseregben

Maximinus ahelyett, hogy visszatért volna Rómába, még inkább a germán területek belsejébe nyomult – ebben azonban korántsem volt köszönet; az útjába akadó településeket mind felégette és elpusztította. A mai Württemberg és Baden közelében rengeteg embert vesztett, mégis ő kerekedett felül, amiért megkapta a Germanicus Maximus címet. A régióban visszaállt a béke. Maximinus 235-236 környékén előrenyomult a Duna mentén, és újabb győzelmeivel megszerezte a Dacicus Maximus (daciai győzelmeiért) és Sarmaticus Maximus (szarmatiai győzelmeiért) címeket is. A haderőn belüli lázongásokat hamar leverte.

A szenátus Cicero korában (Cesare Maccari festménye)

Forrás: Wikimedia Commons

Gyanakvó volt a szenátori rangú tisztekkel, a legátusokkal és katonai tribunusokkal (a légió legmagasabb rangú tisztjeivel) szemben, őket olyanokra cserélte le, akikben teljesen megbízott, és akik korábban alatta szolgáltak a különböző hadjáratok során.

Rómába nem tette be a lábát

Bár győzedelmes és katonailag sikeres császár volt, a germán területeken vezetett hadjáratai teljesen kiszipolyozták a kincstárat. Ez és a gabonaellátásra adott támogatás lecsökkentése nem tette túl népszerűvé Róma lakói között, főleg a szegényebb rétegeket háborították fel a császár pazarló portyái és megszorításai. Valószínűleg az sem segített, hogy Rómába soha nem tette be a lábát, így a városban viszonylag könnyen elindulhatott a szervezkedés ellene. Héródianosz arról is említést tesz, hogy amikor a hadjáratokra és a katonaságra szánt források elapadtak, Maximinus azokhoz a pénzekhez nyúlt, amelyeket a köznép körében különösen népszerű cirkuszi játékokra és különböző rendezvényekre tartottak – ez pedig különösképpen felingerelte a római polgárokat.

Maximinus azokhoz a pénzekhez is hozzányúlt, amelyeket a nép szórakoztatására költöttek volna, például gladiátorjátékokra

Forrás: Wikimedia Commons

A Gordianusok megjelenése

A szenátus Maximinust a haza ellenségévé kiáltotta ki, és a soraiból származó nyolcvanéves afrikai kormányzót, I. Gordianust ismerte el császárnak.  A negyvenhat éves II. Gordianus  akit apja augusztusszá neveztetett ki, a szenátus támogatását élvezte. Numidia kormányzója és Maximinus szövetségese, Capellianus Karthágó felé vezette hadseregét, legyőzte és megölte II. Gordianust. Apja, miután meghallotta, hogy fiával végeztek, felakasztotta magát. A szenátus ismét jelölt nélkül maradt.

A hat császár éve

II. Gordianus pénzérméje

Forrás: Wikimedia Commons

Mivel a szenátorok még mindig nem voltak hajlandóak elismerni Maximinus hatalmát, társcsászárokat választottak mellé: Balbinust és Pupienust, akiket a Húszak Tanácsának nevezett testület segített uralkodásukban. Őket viszont a római nép gyűlölte, érkezésükkor kövekkel dobálták meg mindkét császárjelöltet. A polgárok II. Gordianus unokaöccsét, Marcus Antonius Gordianust, azaz III. Gordianust támogatták, akit ugyancsak császárnak ismertettek el. Maximinus, amint hírt kapott az egyre jobban erősödő ellencsászárok szervezkedéséről, Róma felé indult. Pupienus a serege élén Maximinus elé vonult, és a korábbi csatározásokban meggyengült légiókkal érkező császárt és fiát is megölte, majd belovagolt Aquileia városába, ahol hősként ünnepelték.

Pupienust egy ideig hősként tisztelték Rómában

Forrás: Wikimedia Commons

A császár halála a káosz időszakát hozta el a birodalomra – bár Pupienust egy ideig hősként ünnepelték, hamar összetűzésbe került a féltékeny Balbinusszal. A praetorianusok (a császári testőrség), megunva a folytonos civakodást, bevonultak a császári palotába, és elfogták Pupienust, valamint Balbinust, így III. Gordianus lett az új császár.

Megoszlanak a vélemények, hogy az óriási testtel és még nagyobb erővel rendelkező Maximinus Thrax trónra lépése vagy halála hozta-e el a káoszt a birodalomba. Az tény, hogy III. Gordianus császárrá konfirmálásával lett vége a híres Kr. u. 238-as évnek, amelyet a hat császár éveként is szokás emlegetni.

III. Gordianus vetett véget a hat császár évének

Forrás: Wikimedia Commons

Maximinus valóban pazarló császár volt, csak a hadseregre és hódításaira támaszkodott, és azelőtt érte utol a halál, hogy életében először Rómába érkezett volna. Szigorúságának köszönhetően azonban remek parancsnokként maradt fenn az emlékezetben, jelentős katonai sikereket ért el az alemanok ellen a Rajna mentén, valamint a Dácia tartományba betörő szabad dákokat és karpokat is legyőzte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK